Századok – 2004

Tanulmányok - Kenyeres István: A királyi és királynéi „magánbirtokok” a 16. században V/1103

A KIRÁLYI ÉS KIRÁLYNÉI „MAGÁNBIRTOKOK" A 16. SZÁZADBAN 1141 uralkodó. Némi engedményt csak annyiban kapott a kapitány, hogy a parlagon hagyott földek újbóli megművelése esetén az ezekből befolyó tizedjövedelem felét megkaphatta, ezzel is érdekeltté kívánták tenni őt az üresen álló telkek megmű­veltetésében, a jobbágyok letelepítésében. Az instrukció kötelezte a kapitányt arra, hogy minden, az uradalom igazgatásával és gazdálkodásával összefüggő kér­désben tartsa magát az Alsó-ausztriai Kamara rendeleteihez. A Magyaróvár ese­tében már ismertetett szokásos előírásokon, formulákon kívül két lényeges, a zó­lyomi várbirtok speciális helyzetét tükröző előírást emelnék ki: a zólyomi kapi­tány és a vár személyzetének, őrségének egyik fontos feladata volt a bányaváro­sokban bányászott nyersarany és -ezüst, illetve a vert pénzek Törökországba (értsd: a Hódoltságba) vagy más országokba történő csempészetének megakadá­lyozása.18 4 A másik speciális feladat szintén a bányászattal állt összefüggésben: eszerint az uradalom alattvalói kötelesek élelmiszert és egyebeket (pl. fuvarozást) is biztosítani a besztercebányai rézvállalatnak és más bányavárosi hivatalnak. A kötelező segítség megadásáról a kapitánynak kellett gondoskodnia, csakúgy, mint a bányák szempontjából létfontosságú erdők védelméről. Az uradalom bevételeit Majtényi évi 2500 Forint bérleti díj lefizetése fejében kapta meg, amely össze­get a hadipénztárba kellett befizetnie, helyesebben a körmöcbányai kamara pénztári hivatalába. A kapitánynak az uradalom bevételeiből kellett az előírt várőrség (2 várnagy, 6 lovas, 4 nemes, 2 huszár és 19 gyalogos) és személyzet fizetését előteremtenie, azonban a végvári katonaság zsoldjáról az uralkodó gondoskodott.18 5 Ami az uradalom bevételeit és gazdálkodását illeti, azokról csak részadatok­kal rendelkezünk: 6. táblázat. A zólyomi (és dobronyai) uradalom készpénz-bevételei és kiadásai a 16. században, Ft-ban1 8 Év Bevétel Kiadás Mérleg 1541/42 3459,87 3422,87 +37 1543 2730,47 2842,33 -111,86 1550 2516 2728 -212 184 „Es soll auch villgemelter Maitiny Laßla sein vleissig aufmerckh unnd achtung haben, auf die verfierer unnd verschwertzer der goldt unnd silber auch auf die aufwechslung unnd verfüerung des gemiintzten goldts und silbers inn die Türkhey oder annderer ortten ausser lanndt" ÖStA HKA VUG RN 52. B. fol. 864r. 185 A zólyomi vár katonaságát részben a körmöcbányai kamarából fizették: pl. 1580-ban 100 huszár és 295 magyar gyalogos zsoldjára 18506 Ft-ot fizettek ki, amely a bányavidéken ebben az évben a bányakamara által fizetett zsoldösszeg 37%-át tette ki. Georg Egger, a körmöci kamara pénztárosa (Einnehmer der Kremnitzer Kammer) kimutatása. Körmöcbánya, 1581. jan. 22. ÖStA HKA HFU RN 42 Konv. 1581. Jan. fol. 217-224. A bányavidéki végvidék zsoldjához a cseh-morva rendek is jelentős mértékben járultak hozzá. Pálffy Géza: A törökellenes határvédelmi rendszer fenntartásának költségei a 16. század második felében. Végvár és ellátás i. m. 205. 186 Az adatok forrásai: 1541/42. és 1543. évi számadáskivonatok: ÖStA HHStA Belgien MD 16 (3740); 1550. számadás kivonata ÖStA HKA HFU RN 3. Konv. 1550. Mai fol. 16-27.;1587: a bérleti összeg megállapításához készült kivonat a zólyomi és dobronyai uradalmak 1587. évi bevételeiről és kiadásairól ÖStA HKA HFU RN 53 Konv. 1588. Febr. fol. 231-241. 1598: a zólyomi és dobronyai uradalom pénz- és terménybevételének és kiadásának kimutatása MOL Ε 156 U et C Irr. Fasc. 7. No. 165.

Next

/
Oldalképek
Tartalom