Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
1062 PÁLFFY GÉZA magyar udvar asztali ceremóniarendjéből sikerrel örökítettek tovább. A főudvarmester a régi szokásoknak megfelelően a kézmosás után az uralkodó fejéről a Szent Koronát az említett kis asztalra helyezte, majd a király széke mögül (szemből nézve balról) felügyelte a ceremóniát. Tőle a királyné felé a főkamarás állt, aki — mint 1563-ban Miksa király ebédjén Pethő János és 15. századi elődei — az uralkodó széke mellett a koronázási palástra ügyelt, amelyet mind Ferenc József, mind IV Károly király kedvelt huszártábornoki egyenruhájára öltött.27 9 A királynéknak ugyanakkor a leülésben saját főudvarmestereik segédkeztek. Végül nem változott a főpohárnokmester középkori eredetű feladatköre sem, azaz a jelképes lakomán ő öntött 1867-ben Ferenc Józsefnek és Erzsébet királynénak, 1916-ban pedig IV Károlynak és Csernoch János érseknek. Amikor az uralkodó ivott, az asztalnál ülők felálltak, követve ezzel a szertartás 1681 decemberében bevezetett új elemét. Miután az uralkodó kiürítette aranykupáját, a Gellérthegyről felhangzott a 17. században ugyancsak hagyománnyá vált ágyúszó. Ez jelezte a teremben tartózkodó udvarhölgyeknek és egyéb előkelőségeknek saját lakomájuk, a főváros lakosságának pedig a pesti Városligetben és a budai Vérmezőn rendezett népünnepély kezdetét. (Az országgyűlés megvendégelésére 1867-ben csak másnap, június 9-én délután három órakor a Vigadóban került sor.) Az 1655-re kialakult gyakorlatnak megfelelően utolsó alkalommal 1916-ban került a népnek sütött hatalmas ökörből egy jókora darab a királyi asztalra.28 0 A kora újkori szokásokhoz képest viszont újításnak számított, hogy a térem biztonságát a bécsi magyar testőrség garantálta, és a jelképes étkezéshez szükséges étkészletet sem kellett már Bécsből leszállítani, hiszen ezt a budai királyi vár konyhájából biztosíthatták. A legérdekesebb változást mégis talán az jelentette, miként értelmezték és magyarázták a kortársak a szimbolikus ebéd szertartásrendjének különféle elemeit, ami természetesen elsősorban az említett nemzeti emlékezet és történelemszemlélet újabban sokat vizsgált szempontjából bír különös jelentőséggel.28 1 A kor nemzeti romantikus érzelmektől átfűtött szellemiségét talán a neves írónak és publicistának, Molnár Ferencnek az 1917-ben megjelent Koronázási Albumban közzétett sorai fémjelezték leginkább: „A magyar király szimbolikus koronázási ebédje a szó szoros értelmében vett gyönyörű drámai költemény. [...] Ennél magyarabb költeményt még nem írtak. [...] Az ősmagyarok áldomása nemesedett évszázadok finomultságán keresztül elbűvölően mély jelentőségű, érzéssel teljes, kristálytiszta szimbólummá. [...] Köröskörül állva lesik és figyelik: a király éljent kiált a hazára. így, egymagában csak a királyi hatalom hideg és bizánci ragyogású kisugárzója volna a szertartás; elmélyültté és csodásan magyarrá az teszi, hogy az átszellemült király, akit a szent koronából kiáradó misztérium most egyesített nemzetével, ezekben az érzékeny percekben elutasít magától minden földi jót, — int és sorra eltűnnek a legpompásabb ételek. Van-e szertartás, amely csodálatosabb tökéllyel tudná jelképezni a királynak a nemzet előtt való hódolatát?"28 2 279 F. Dózsa K. : A magyar nemesi viselet 26. 280 „Csupán az óriási sültet, mely a vérmezői népünnepélyben sütött ökörből volt kivágva, azt mutatta be a főasztalnok maga." Bánffy M.\ Emlékeimből 43. 281 Vö. pl. Kása László: Megjártam a hadak útját. A magyar nép történelmi emlékezete. Bp. 1980. és számos kiváló, friss tanulmány és adalék: Történelem - kép passim. 282 Koronázási Album 122-123.
