Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
KORONÁZÁSI LAKOMÁK A 15-17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1061 magyar és bécsi szemtanút továbbra is szinte teljesen ugyanazon tisztség- és méltóságviselők (miniszterek, titkos tanácsosok, kamarások, különböző előkelőbb [lovag]rendek viselői, udvarhölgyek, magyar világi és egyházi főtisztségviselők stb.) adták, mint akik a 16-18. század folyamán. Helyüket a bécsi és a magyar főudvarmester ezúttal is szabályozták, s noha 1916-ban többségük már székeken ülhetett, ennek ellenére sokan nem tartották be a rendet, és igyekeztek olyan helyeket szerezni, ahonnan jobban láthattak.276 A Szent Koronát egy aranytálban — miként először 1655-ben — ismét egy kis asztalra (ekkor az uralkodópár mögé) helyezték. Rá azután az ünnepi esemény alatt továbbra is a két magyar koronaőr, valamint két királyi biztos vigyázott. A jogar és az országalma — miként ez 1572-től így volt — a lakomán már semmiféle szerepet nem kapott. Az ülésrend — leszámítva természetesen a velencei követ eltűnését27 7 — mindkét alkalommal a bécsi hatásra 1563-tól fokozatosan kialakult és a kalocsai érsek 1618. évi megjelenésével megszilárdult gyakorlatot követte. Az asztalfőn ülő királyi pár mellett a legelőkelőbb helyen, az asztal jobb (szemből bal) oldalán az esztergomi érsek-hercegprímás foglalt helyet, jobbján a kalocsai érsekkel, míg az asztal bal (szemből jobb) oldalán a pápai nuncius és a nádort helyettesítő miniszterelnök, 1867-ben Andrássy Gyula, 1916-ban pedig Tisza István ült. Pázmány Péter utódai tehát a modern korban is megőrizték ülésrendbeli elsőbbségüket a magyar politikai elit legfőbb méltóságával szemben, és továbbra is ők mondták az asztali áldást és a lakomát záró hálaadást is. A miniszterelnökök ugyanakkor továbbra is büszkén önthették a lakoma előtti kézmosás alkalmával a király és a királyné kezére a kézmosóvizet, bár bizonyosan egyikőjük sem tudta, hogy Esterházy Miklós nádor 1638. évi állhatatosságának köszönhetik a komoly megtiszteltetést. A kéztörlőt viszont mindkét alkalommal a hercegprímások nyújtották át. Az asztal körüli szolgálat az ebéd szimbolikus volta ellenére a késő középkorból évszázadokon át továbbörökített udvari hagyományokat követte; jóllehet előmetélőkre étkezés hiányában nem volt szükség. Az asztalhoz ülést követően az étekfogómester pálcájával jelt adott az ekkor is kizárólag magyarok alkotta étekfogóknak, akik azután a közel tucatnyi fogást arany(ozott) tálcákon mind az asztalra helyezték. A nyolc étekfogót — az 1618-tól dokumentálható gyakorlatnak megfelelően — mindkét alkalommal részben a magyar országgyűlés felső-, részben alsótáblája delegálta. Ok, a többi magyar asztali főméltóság, valamint a lakoma magyar nézői magyar nemesi díszruhákban pompáztak, amelyek egy része eredeti 16-18. századi nemesi viselet, más része pedig azokból átalakított vagy historizáló változat volt. Az egyik legrégibb díszmagyart 1916-ban Esterházy Miklós herceg öltötte magára, aki egy Hunyadi Mátyás királynak tulajdonított — valójában 16. századi — mentét viselt.27 8 Az étekfogómesterhez és beosztottjaihoz hasonlóan a többi magyar királyi udvari főméltóság is mindvégig ellátta azokat a feladatokat, amelyeket a Magyar Tanács tagjai nevezetes 1563. évi javaslatuknak köszönhetően a késő középkori 276 Bánffy M.: Emlékeimből 43. 277 1 7 1 2-ben a velencei követ (Vettor Zane) még ott ült az asztalnál, 1741-ből viszont utódjáról már nem tudunk. Ld. a 275. jegyzetben idézett forrásokat. 278 F. Dózsa K.\ A magyar nemesi viselet 23-28. (az Esterházy-adat: 26-27.) és Uő.: Az udvari díszruha története. Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001) 95-104.
