Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
KORONÁZÁSI LAKOMÁK A 15-17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1041 seletében 1689-ig mindig ott ültek a Pozsonyban vagy Sopronban tartott banketteken. Kivételt pusztán II. Ferdinánd 1618. évi díszebédje jelentett, amelyen sem a nuncius, sem a spanyol követ nem foglalt helyet, hiszen az ünnepeltet csak bő egy esztendővel később, 1619. szeptember 9-én koronázták a Német-római Birodalom császárává, akinek udvarába ők hivatalosan delegálva voltak. A spanyol követek rangját jól jelezte, hogy az uralkodótól mindig távolabb kaptak helyet, mint a pápai nuncius, függetlenül attól, hogy éppen az asztal jobb vagy bal oldalára kerültek. IV Ferdinánd 1647. évi díszebédjén ugyanakkor megjelent a Velencei Köztársaság követe is, aki azután — a kalocsai érsekhez hasonlóan — szintén állandó résztvevője lett a lakomáknak. Rajtuk kívül 1622-ben és 1625-ben Sopronban meghívást kapott az asztalhoz Giovanni Altoviti firenzei (mantovai/toszkán) követ is, ami teljesen érthető volt, hiszen II. Ferdinánd második felesége, Eleonóra Anna a mantovai Gonzagák hercegi famíliájából származott. Ennek ellenére Altoviti — mint saját ülésrendrajza bizonyítja178 — mindkét esetben a spanyol követ után, azaz a diplomaták rangsorában utolsóként foglalt helyet. Az öreg császár- és királynak a megkoronázott trónörökös lakomáin való rendszeres részvétele még egy fontos következménnyel járt. Megjelenése esetén természetesen ő és a császárné ültek az asztalfőn, miközben az iijú magyar király az előbbi jobbján, az asztal rangosabb, jobb (szemből nézve bal) oldalán foglalt helyet. Az ünnepelt kiemelt szerepét emellett azzal is jelezték, hogy a császárhoz és császárnéhoz hasonlóan ő is csak a legelőkelőbbnek járó, háttámlás karosszékbe ülhetett (de az előbbiekét arany, az övét viszont „csupán" vörös színű bársonnyal vonták be), mely fölé — miként az uralkodópárnál is — aranyszínű díszes baldachint emeltek, amint ez I. József koronázási ebédjének ábrázolásán is látható. Amennyiben még egy-egy főherceg(nő) is meghívást kapott az asztalhoz, akkor ő trónörökös-koronázáskor a császárné balján (mint például 1687-ben Mária Erzsébet főhercegnő), királynéi koronázáskor viszont a magyar uralkodó jobbján ült (mint például Lipót Vilmos főherceg 1638-ban Mária Anna királyné ebédjén). A trónörökös vagy a főherceg(nő) kiemelt rangját gyakran azzal is jelezték (például 1625-ben III. Ferdinándét,179 1647-ben IV Ferdinándét, 1655-ben I. Lipótét vagy 1638-ban Lipót Vilmos főhercegét), hogy vele szembe senkit sem ültettek, hanem egy előmetélő odaállításával tették minden szemtanú számára világossá, hogy ő magasabb társadalmi megbecsülést élvez, mint az ennek köszönhetően az asztalfőtől távolabb került követek és magyar főméltóságok. A 17. században az említett személyeken kívül a korabeli bécsi udvari és diplomáciai gyakorlatnak megfelelően az asztalnál még a császári udvarban tartózkodó bíborosoknak jutott hely — mint például 1618-ban Melchior Khleslnek, 1647-ben Ernst Adalbert von Harrachnak vagy 1687-ben Kollonitsch Lipótnak. Ok ugyanis rangban közvetlenül a pápa és a világi uralkodók után következtek, és a főhercegekkel voltak egyenrangúak.180 Ezt kiválóan mutatja például, hogy Forgách Ferenc bíboros-esztergomi érsek II. Mátyás 1608. évi lakomáján egyenesen 178 Hiller /.: Külföldi diplomaták 265. 179 „Ihre Majestäten hatten ihren eigenen Vorschneider, Nicolas Forgatschen, der neben der Kayserin, gegen dem König über stund, die sechs übrigen aber den Johann Palfi." J. Ch. Liinig: Theatrum ceremoniale 51.: Nr. XLI. 180 Tusor Péter·. A barokk pápaság (1600-1700). Bp. 2004. 81. és 84.
