Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
KORONÁZÁSI LAKOMÁK A 15-17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1037 zetes Annales Ferdinandeit,m sőt még Révay Péter koronaőr (1608-1622) 1613-ban Augsburgban megjelent nevezetes koronatörténetét16 0 is. Sőt, utóbb ezt az iratanyagot még I. Lipót harmadik felesége, Eleonóra Magdolna 1681. decemberi soproni szertartásának előkészítésekor is hasznosították.16 1 Mindezek következtében a 17. századi vizsgálatoknál már lehetőség nyílik a különféle tervezetek és a valóság összehasonlítására is. Ráadásul a század folyamán egyre szaporodik a magyar koronázásokról készült, képekkel is illusztrált, nem kis részben propagandisztikus célú nyomtatványok száma, amelyek egyike I. József 1687. évi pozsonyi ünnepi ebédjét már külön képen ábrázolta (lásd a tanulmány végi ábrát).16 2 5. b. Az ülésrend szimbolikája Mindezen források alapján egyértelműen megállapíthatóak azok a változások, amelyek a koronázási lakomák ceremóniarendjében a 17. században végbementek. Bár az ülésrendet — miként arra az 1647. évi tervezet is utalt — a magyar előkelőkkel való egyeztetés után továbbra is a bécsi főudvarmester állította össze, azaz az alapstruktúra a legfontosabb magyarországi ügyekhez hasonlóan nem változott, ennek ellenére a rendiség megerősödése szemléletesen tükröződött a királyi asztal ülésrendjében. A koronázást végző esztergomi érsek mellett ugyanis 1527 után 1608-ban újra megjelent a nádor (ekkor a bécsi béke egyik „megteremtője", Illésházy István), akinek utódai ezt követően 1830-ig az összes pozsonyi lakomán helyet foglaltak. Ez jól tükrözte, hogy a Habsburg Monarchia keretein belül a Magyar Királyság világi elitje nagyjából visszanyerte a középkor legvégére megszerzett tekintélyes pozícióit. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a nádor általában a prímás balján és az asztal kevésbé előkelő bal (szemből nézve jobb) oldalán foglalt helyet. Amennyiben mégsem egy oldalon ültek (mint például 1618-ban vagy 1625-ben), ez esetben is mindenképpen az érseket találjuk az uralkodóhoz közelebb. Ezt a főudvarmester többnyire úgy oldotta meg, hogy ha az érsek és a nádor egymással szembe ke-159 A számos kiadás részletes bibliográfiai adatai: A. Gugler: Feste des Wiener Hofs 132-137.: Nr. 597-617. 160 Petrus Révay: De Sacrae Coronae regni Hungáriáé ortu, virtute, victoria, fortuna, annos ultra DC clarissime brevis Commentarius. Augsburg 1613.; magyarul: A korona kilenc évszázada 195-232.; Révayra és művére: Bónis György: Révay Péter. Bp. 1981. (Irodalomtörténeti füzetek 104.) különösen 52-61. 161 ÖStA HHStA ÁZA Kart. 5. Nr. 4. fol. 171-190., vö. még hasonlóan néztek mindennek gondosan utána Eleonóra Magdolna 1681. évi koronázásakor, amikor a szertartást hagyományosan végző veszprémi püspök tiszte éppen üresedésben volt. ÖStA HHStA ZA Prot. Bd. 4. fol. 8-9.: ,,quis Sacram regni Coronam, et quis diadema privatum augustae domus et quando reginae imponat?" 162 Mellékletünk a Hadtörténeti Múzeum Könyvtárában C 5907 jelzett alatt található Joannes Constantinus Feigius: Wunderbahrer Adlers-Schwung Oder Fernere Geschichts-Fortsetzung Orteiii Redivivi et Continuati... [Bécs 1693.] című kötet metszete alapján készült, amelynek rendelkezésünkre bocsátását mind a Múzeum vezetőségének, mind Kreutzer Andrea könyvtárosnak külön köszönjük. Vö. még Tilcsik György: Ujabb forrás I. József magyar királlyá koronázásáról. Levéltári Szemle 37. (1987) 2. sz. 10. kép. Sajnos a nyomtatványok szisztematikus összegyűjtése ez ideig még nem történt meg. Figyelemre méltó eredmény a soproni koronázások kapcsán: G. Etényi Nóra: A 17. századi soproni országgyűlések a korabeli német sajtóban. Soproni Szemle 54. (2000) 1. sz. 32-53., vö. még S. Holcík: A pozsonyi koronázási ünnepségek passim; valamint az anyag feltérképezéséhez óriási segítség: A. Gugler: Feste des Wiener Hofs, az egyes koronázások időrendjében haladva.
