Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
1038 PÁLFFY GÉZA rült volna, akkor az utóbbi és a mellette az uralkodó felé ülő személy közé egy előmetélőt állított,16 3 aminek következtében a palatínus távolabb került az asztalfőtől. Mindez a korabeli rangviszonyokban egyértelműen azt tükrözte, hogy méltóságát Bécsben — egyre növekvő szerepe ellenére — a koronázási szertartást „hivatalosan" végző érsekénél valamivel kisebbre tartották. Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy 1527 után (midőn Báthory István nádor már tevékenyen részt vett a koronázásban) Anna királyné 1613. március 25-én tartott szertartásától kezdve a Szent Koronát már nem valamelyik püspök, hanem a palatínus adta át a koronázó főpapnak, hogy azzal régi szokások szerint jobb vállát érintse.16 4 Sőt, Eleonóra Magdolna szertartásán 1681-ben Esterházy Pál nádornak már azt is sikerült elérnie, hogy az érsekkel közösen fogja a koronát, és azt együtt helyezzék a királyné vállára, mint az uralkodó kormányzásbeli támaszára.16 5 Az esztergomi érsek és a nádor rangbéli küzdelméből a 17. században többször támadt bonyodalom, hiszen egy-egy befolyásos nádor nehezen viselte, hogy a bécsi és a magyar politikai elit színe előtt az asztalnál az érsek mögé szoruljon. Eleonóra Anna királyné 1622. júliusi soproni koronázását követően például az új palatínus (1622-1625), Thurzó Szaniszló hosszasan sérelmezte, hogy az asztal bal (szemből jobb) oldalán Pázmány Péter érsek balján, azaz kevésbé rangos helyen ült;16 6 noha 1608-ban és 1613-ban étekfogóként, 1618-ban pedig II. Ferdinánd király előmetélőjeként már megtapasztalhatta az asztali szertartásrendet. A két főméltóság feszült vitájából végül Pázmány került ki győztesen, aki a korábbi hagyományokra, elsősorban az 1618. évi díszebédre történő hivatkozással — melynél Forgách Zsigmond nádornál előkelőbb helyen ült — szívósan védelmezte pozícióit. Nagy taktikai ravaszsággal még a Magyar Tanácsból való kilépését is felvetette, amikor Thurzó panaszára érseki előjogai veszélybe kerültek. Ferdinánd király ugyanis előbb a Magyar Udvari Kancelláriával külön levélben biztosította kiváltságairól a neheztelő nádort, ezt azonban hamarosan megtette az érsekkel is.16 7 Az utóbbi azután az 1629 októberében tartott esztergomi egyházmegyei zsinaton privilégiumai rögzítésével külön deklaráltatta saját álláspontját, nevezetesen, hogy méltóságával elsőbbséget élvez a nádorral szemben.16 8 Pázmány és utódai végül primátusukat a koronázási ebédek ülésrendjében — nyilván nem könnyen, de — még a befolyásos Esterházy Miklós és Pál nádorokkal szemben is mindvégig megőrizték, olykor talán még a pápai nunciusokat is segítségül híva az újra meg újra feléledő hatalmi reprezentációs kérdésben. A magyar egyházi és világi elit két legfőbb képviselőjének a koronázási lakomákon megfigyelhető komoly elismertsége más területeken is megmutatkozott. A 163 Hasonló bécsi példára: Bastl-Heiß: Tafeln bei Hof 199. 1134 Bartoniek Ε.: A magyar királykoronázások 142.; Lauter Ε.: Nádori reprezentáció 5. és f/ő.: Koronázás Pozsonyban. Rubicon 3. (1992) 4. sz. (mindenütt téves, 1616-os évszámmal). A nádor szerepének ilyen növekedése nem volt egyedülálló magyar jelenség, hiszen a prágai várnagy a koronaátadás funkcióját már 1438-ban megszerezte, és végig meg is tartotta. J. Cibulka: Cesky fád 139. 165 Bartoniek Ε.: A magyar királykoronázások 150.; Bertényi /.: A magyar korona 128.; Benda K.-Fügedi Ε.: A magyar korona 178-179. 166 „Ego enim auctoritatis meae palatinalis ne unicum punctum uni archiepiscopo cessurus essem." — írta Thurzó. Franki V.: Pázmány Péter 34.: 5. jegyzet. 167 Uo. 35-36. 168 Tusor Péter: Pázmány I. Péter 1616. szeptember 28.-1637. március 19. In: Esztergomi érsekek 1001-2003. Szerk. Beke Margit. Bp. 2003. 287.
