Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
1028 PÁLFFY GÉZA etikettet betartó és a burgundiai-spanyol hagyományoknak megfelelően meglehetősen zárt bécsi udvartartás szokásaitól merőben idegen lett volna, hogy az új magyar király az egész magyar politikai elittel üljön egy asztalhoz, ezt a szokást ekkor megváltoztatták. Pontosabban fogalmazva: I. Ferdinánd és Miksa főherceg tanácsadói ekkor már képesek voltak ennek keresztülvitelére, hiszen 1527-tel ellentétben ez legitimációs és politikai konfliktust kevéssé okozott. Azaz Hans Trautson bécsi főudvarmester (1558-1564 és 1567-1575)110 a magyar tanácsosokkal a koronázási szertartás előkészítéséről folytatott tárgyalásokon feltételezhetően ragaszkodott ahhoz, hogy a királyi asztal ülésrendjét ő szabhassa meg, mégpedig a bécsi nyilvános lakomák ekkori gyakorlatának megfelelően. Ezek ugyancsak kis létszámúak voltak, hiszen ez időben azoknál többnyire csupán a dinasztia tagjai, a főhercegek és főhercegnők, valamint a császár jelenléte esetén még előkelőbb hercegek és Bécsbe delegált állandó követek foglaltak helyet.11 1 Trautson főudvarmester állhatatossága meghozta az eredményt. Noha a koronázás egész ceremóniája (beleértve a díszebédet is) a Habsburgok kormányozta Magyar Királyság jelentőségét, súlyát, régi hagyományait és egyúttal szuverenitását hangsúlyozta, a királyi asztalhoz mégis pusztán egyetlen magyar főméltóság, a koronázást végző Oláh Miklós ülhetett le. A világi elitet senki sem képviselte, de ez inkább a nádori poszt betöltetlenségével, mint a bécsi főudvarmester makacsságával állhatott összefüggésben. A nagyurakat végül — ha nem is a királyi asztalnál, de a középkori szokásoknak megfelelően — az országgyűlés többi tagjával együtt ezúttal is vendégül látták. Bár ennek részleteit sajnos nem ismerjük, azt tudjuk, hogy a legelőkelőbb magyar mágnások számára Pethő János főkamarásnál két asztalra terítettek, ahol sokszor ittak idősebb és fiatalabb királyuk ' ' ' 112 egeszsegere. • A királyi lakoma helyszínének és a főhercegeknek a védelmét az ajtónállómester és a bejárat őrzésére a magyar tanácsosok által rendelt néhány magyar nemesúr mellett elsősorban a bécsi közös udvartestőrsége biztosította. Emellett a lakoma alatti muzsikát (Tafelmusik), majd az azt követő tánc zenéjének egy részét sem magyar lantosok, síposok és kürtösök, hanem részben bizonyosan a bécsi Hofkapelle adta,113 ami a késő középkorhoz képest szintén komolyabb változást jelentett. S míg az étekfogók mindannyian magyarok voltak, addig az általuk felszolgált étkeket a császári udvar Pozsonyba átvonult udvari konyhája (Hofküche)11 * készítette. Végül a Liszthy János figyelmét olyannyira felkeltő pohár -110 Franz Hadriga: Die Trautson. Paladine Habsburgs. Graz-Wien-Köln 1996. 52-57. 111 Hildegard Hoos: Zur Geschichte der Tafelkultur im Kaiserreich. In: Die kaiserliche Tafel 25-32.; Ingrid Haslinger. Der Kaiser speist en public. Die Geschichte der öffentlichen Tafel bei den Habsburgéra vom 16. bis ins 20. Jahrhundet. In: Die öffentliche Tafel 48-50., ill. 131-133.: Nr. 13-14.; valamint vö. még az aranygyapjas rend több Habsburg családtagnak és előkelőbb udvari főméltóságoknak való átadása kapcsán 1585 júniusában tartott nevezetes prágai lakoma („das Kayserlich Banquet") ülésrendjét: Uo. 134.: Nr. 17. és Karl Vocelka: Rudolf II. und seine Zeit. Wien-Köln-Graz 1985. 84-85. 112 Krizko P: Az 1563. évi koronázás 44. 113 Általánosságban vö. Richard Rybaric: Hudba bratislavskych korunovácií. In: Európske súvilosti slovenskej hudby. Bratislava 1990. (Musicologica Slovaca 13.) 11-36. és Takáts Sándor: Régi koronázási hangversenyek. In: Uő.: A magyar mult tarlójáról. Bp. [1926.] 381-390. 114 Die Hofküche auf Reisen. In: I. Haslinger: Küche und Tafelkultur 68.