Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
1012 PÁLFFY GÉZA sének. Ót azután magyar egyházi főméltóságok követték. Elsőként Szalaházy Tamás (1473/75-1535) veszprémi püspök (1524-1526), aki kiemelt helyét bizonyosan 1526 decemberétől viselt magyar kancellári tisztének köszönhette. Utána Podmaniczky István nyitrai püspök (1505-1535) foglalt helyet, aki Szálkái László esztergomi érsek mohácsi halála miatt felszentelt rangidős főpapként a koronázási szertartást végezte. Harmadikként a bajor követ által tévesen pécsi püspöknek titulált Macedóniai László (1480-1536) pécsi prépost (1526-1527) következett, akit már 1526 végétől Ferdinánd magyar tanácsosai sorában találunk; majd monyorókeréki Erdődy Simon ( 1543t) a befolyásos zágrábi (1519-1543); Várday Pál (1483 k.-1549) egri püspök (1524-1526), a koronázás másnapján kinevezett, új esztergomi érsek'; végül Újlaky Ferenc (1481/82-1555) pozsonyi prépost (1526-1555), Ferdinánd király egyik legmegbízhatóbb híve, aki már a koronázás előtt is magyar királyi titkára (secretarius Hungaricus aulicus, Hofsekretär) és ezáltal egyúttal a közös bécsi udvartartás tagja volt.35 Az asztal legvégén négy befolyásos nagyúr, Karlovics (Kor' báviai) János horvát-szlavón bán (1521-1531), monyorókeréki Erdődy I. Péter (1463-1547), enyingi Török Bálint (1504-1550) és Beriszló István (1529 után t) szerb despota (1521-1527) foglaltak helyet, akiknek neveit a bajor forrás erősen torzult alakban örökítette az utókorra (Carlawischko, Hertelj Pettrj, Turck Valend és Dispot). Az asztal jobb (szemből nézve bal) oldalának összetétele sokkal vegyesebb volt. Anna királyné mellett, a spanyol követtel és az egyháznagyokkal szemben II. Lajos özvegye és egyúttal Ferdinánd húga, Mária (1505-1558) királyné ült, majd egy hercegleány és egy őrgróf következett, nevezetesen Zsófia, Konrád mazóviai herceg leánya és Báthory István nádor felesége, illetve György brandenburgi őrgróf (1484-1543) személyében. AII. Lajos nevelőjeként is ismert őrgróf mellett egy, az 1526 előtti magyar udvartartásból jól ismert udvarhölgy, a Mária királyné köréhez tartozó osztrák nemesasszony, Dorothea von Puchheim ült az asztalhoz, aki ekkor már a jó nyugati kapcsolatokkal rendelkező és a szemközti oldalon említett Erdődy Péter (második) felesége volt.36 Ezután két rendkívül befolyásos világi főméltóság, bethlenfalvi Thurzó Elek (1490 k.-1543) tárnokmester (1523-1527), későbbi helytartó (1532-1543), valamint ecsedi Báthory István (1530t) nádor (1526-1530) foglalt helyet; az utóbbi tehát Erdődyhez hasonlóan ugyancsak „elkülönítve" feleségétől. Mellette — mint 1526 novemberében — ezúttal is helyet kapott a nagyravágyó koronaőr, Perényi Péter (1502-1548). Végül az asztal e vé-35 Mikó Arpád-Pálffy Géza: A pozsonyi Szent Márton-templom késő reneszánsz és kora barokk síremlékei (16-17. század). Művészettörténeti Értesítő 51. (2002) 1-2. sz. 120. 3r ' A magyar világi és egyházi előkelőknek, valamint a nádor feleségének és Erdődynének a jelenlétét a Ferdinánd koronázásán ünnepi beszédet tartó Ursinus Velius krónikája is megerősíti: „regni optimates et antistites numero treis et triginta, insertis foeminis illustribus duabus palatini et Oerdedi conjugibus, cum rege ac reginis accubuerunt, conviviumque in multam noctem productum laute celebratum est." Ursinus Caspar Velius: De hello Pannonico libri X. Ed. Adamus Franciscus Kollarius. Bécs, 1762. 38., vö. még „hatt jre May. alle Bischoff vnd andere groß herren zu gast gehabt" OSzK App. H. 199. (egykorú német nyomtatvány) ill. Uo. App. H. 196. (egykorú francia nyomtatvány); Puchheim keresztnevét az irodalom gyakran Borbálaként emlegeti (ld. pl. Jászay P.: A magyar nemzet 421.), de az Erdődy-levéltár adatai alapján egyértelműen Dorotheáról van szó: „domina Dorothea de Puechaim conthoralis eiusdem domini de Eberaw". Österreichisches Staatsarchiv, Wien [a továbbiakban öStA]; Familienarchiv Erdődy (Depositum) D 11231. [Lad. 68. Fase. 3. Nr. 13.] (1539. okt. 9.)
