Századok – 2004
Közlemények - Demény Lajos: Veress Endre a román–magyar közös múlt kutatásának szolgálatában I/89
102 DEMÉNY LAJOS Midőn csaknem egy évtizednyi sikertelen kísérlet után úgy tűnt, hogy a kérdés végleg lekerül napirendről, 1928-ban kellemes meglepetés érte mind Veress, mind román kortársait. A közben már működő FundaÇiunea Regele Ferdinand I, melynek „legfőbb célja a román művelődés minden megnyilvánulásának támogatása volt", magáévá tette Giurescu professzor javaslatát, hogy Veress gyűjteményének kiadását elvállalja. Ezt maga Giurescu jegyezte meg a kiadvány első kötetéhez írt előszavában. Az alapítvány vezetősége, tekintettel a gyűjtemény román szempontból való roppant értékére, úgy döntött, hogy külön „a Hurmuzaki kiadványhoz hasonló sorozatban jelenjen meg Documente privitoare la istoria Ardealului, Moldovei §i J'àrii Româneqti címmel". Megbízta egyben Giurescu professzort, nézze át a kéziratot, nehogy „az esetleges figyelmetlenség folytán, megfelelő kiadásban már megjelent oklevelek kerüljenek bele".36 Veress oklevéltára már az indulásnál a legrangosabb román forráskiadványok sorába került. Ezt emelte ki Giurescu említett előszava is, amelyben a román szerző Nicolae Bálcescu, Mihail Kogálniceanu, Bogdan Petriceicu Ha§deu, Eudoxiu Hurmuzaki, loan Bogdan, Nicolae Iorga forráskiadványait felsorolva, a Veress Endréét melléjük állította. Külön felhívta a kutatók figyelmét, hogy mennyire gazdag román vonatkozású anyag lappang még a külföldi levéltárakban. „Arra, hogy mi található az európai levéltárakban országunkat illetően — írta Giurescu — bizonyíték maga a jelen kötet. Összeállítóját, Veress Endre professzort történészeink már a háború előtt ismerték oklevéltárainak kapcsán, melyeket a modem forráskritika szabályainak megfelelően és a legszebb gondozásban tett közzé. E kötetek közül meg kell említenünk mindenekfölött azt, amelyik Magyarország és a Román Fejedelemségek 1468 és 1540 közötti kapcsolatát érintik. Ez volt a Fontes Rerum Transylvanicarum nagy sorozat negyedik kötete".37 Giurescu bemutatta a Bukarestben kiadott első kötet tartalmát, majd rögzítette, hogy szerinte a Veressféle sorozat megjelenése emlékezetes marad a történetírás fejlődésében. Veress Endre az első kötethez írt bevezetőjében önéletrajzi vallomással kezdte, mint megannyi oklevéltárának előszavát. „1891 őszén elhagytam Bukanak tartom elgondolását, hogy korrektúráimat előzőleg önnek megküldjem. Nálunk — írta Iorga — az ajándékok az ön válaszától eltérő magatartást váltanak ki". (Uo. 336.). 1909. augusztus 21-én Iorga Veress Basta levelezését tartalmazó kiadványát kérte. A Iorga által írt levelezőlapra Veress feljegyezte: „NB. oly türelmetlen dákorománná vált az utóbbi időben, hogy megszakítván vele minden érintkezést, nem küldtem meg neki" (Uo. 342.). Ennek ellenére 1911 márciusában Iorga azt írta Veressnek, hogy érdemei elismeréseként javasolni fogja megválasztását a Román Akadémia tiszteleti tagjainak sorába (Uo. 343.). Mi több, Iorga ezt megelőzően részletesen ismertette Veresskiadványát. (Lásd: Scrisorile lui Basta. In: Neamul Românesc Literar. 1910. 241-243.). Amikor viszont az Acta et epistolae relationum Transylvaniae Hungariaeque cum Moldavia et Valachia című Veress kiadvány megjelent, és amelyből Bianu javaslatára a Román Akadémia 400 példányt rendelt, Iorga éles és szokatlan hangvételű elítélő jelentést terjesztett az Akadémia elé Veressről. Azzal vádolta — alaptalanul —, hogy — magyar felsőbbrendűséget bizonyítandó — egyoldalúan választotta ki a közölt aktákat és ebben a szellemben írta kiadványa előszavát is. Az igazsághoz tartozik, hogy Veress a latin nyelven írt előszót még közlés előtt mind Bianunak, mind loan Bogdan neves román szlavistának megküldte. Ezek pedig román szempontból nem találtak benne kifogásolni valót, és hozzájárultak közléséhez. Az igazságtalan vád annyira felháborította Veresst, hogy nyilvános cáfolatra szánta el magát, de Bianu és Bogdan tanácsára eltekintett a kezébe került Iorga - jelentés megcáfolásától. 36 Documente. I. kötet. IX. és XIII. oldalak. 37 Uo. VIII. és XII. oldal.
