Századok – 2004

Krónika - Perjés Géza (1917–2003) (Hausner Gábor) IV/996

KRÓNIKA 999 nyire és a 17. századi olasz származású császári hadvezér, Raimondo Montecuccoli, valamint a 19. századi nagy német katonai gondolkodó, Karl von Clausewitz műveire irányult. Clausewitzről írott mindkét könyve (Clausewitz, 1983; Clausewitz és a háború praxeológiája, 1988) nemzetközi összehasonlításban is számottevő. Perjés életművét korszakokat felölelő és tematikai gazdagsága, néhány sokat vitatott elmélete mellett innovatív képessége, módszertani sokszínűsége is századunk legjelentősebbjei közé emeli. Hadtörténeti elemzéseibe kiváló intuícióval vonta be széles szociológiai és pszichológiai ismereteit, személyes katonai tapasztalatait, valamint a nemzetközi (had)történetírás legfrissebb kutatási eredményeit. Az ő művei jelezték először Magyarországon az ún. „hadügyi forradalom" elmélet által épp akkoriban leírni kezdett 16-17. századi európai hadügyi változásokat, s azok hazai hatásait. A Központi Statisztikai Hivatalban bekapcsolódott a történeti statisztikai kutatásokba, és azok eredményeit és módszereit sikeresen alkalmazta a hadtörténeti elemzésekben is. 1963-ban, az Akadémiai Kiadó Értekezések a történeti tudományok köréből sorozatában jelent meg a Mezőgazdasági termelés, népesség, hadsereg-élelmezés és stratégia a 17. század második felében (1650-1715) című kötete. A még négy évtized múltán is új kutatásokat ösztönző, nélkülözhetetlen alapmű a hazai szakirodalomban elsőként hívta fel a figyelmet a hadsereg ellátásának a modern statisztikai, táplálkozás-tudománytani és logisztikai összefüggéseire. Ez és az ezt követő történeti statisztikai tanulmányai rangos helyet biztosítanak neki a tudományág hazai képviselői között. Perjés felfigyelt a hadtörténetírás második világháború után felerősödő paradigmaváltására is, amelynek nyomán a szorosan vett katonai események harcászati, hadműveleti leírásáról a hangsúly áttevődött a háborúk társadalmi, politikai és gaz;dasági vonatkozásainak a vizsgálatára. Tanulmányainak visszatérő — s napjaink hazai hadtörténészei számára is megszívlelendő — gondolata, hogy a hadtörténésznek „a katonai események vizsgálata közben fél szemét állandóan a társadalmon kell tartania". A hadtörténeti és társadalomtörténeti vizsgálatnak az összekapcsolásából nemcsak az előbbinek származott haszna, hanem a társadalomtörténetnek is, mert Perjés merőben új problémaállításokat tett lehetővé és szükségessé. Ilyen volt például említett kismonográfiájában a gabonatermelés és népességszám, a kenyér tápértéke és kalóriatartalma, a malmok teljesítőképessége, a szállítás stb. és az élelmezés kapcsolatának felvetése. De még a történész szakma által szinte egyöntetűen elutasított Mohács-koncepciójában is akadtak ilyenek. Ez volt Perjés életművének legvitatottabb, ugyanakkor legnagyobb hatású elgondolása, amit több önálló kötetben fejtett ki, s azután számtalan írásában védelmezett. Ennek egyik elemét, nevezetesen, hogy az Oszmán Birodalom európai terjeszkedését alapvetően befolyásolta hadseregének akciósugara, már az 1967-ben megjelent Az Oszmán Birodalom európai háborúinak katonai kérdései (1356-1699) című, a török korral foglalkozók számára alapvető tanulmányában megfogalmazta. 1979-ben megjelent Mohács könyvében ezt kiegészítette azzal, hogy az oszmán hadseregnek a hadjárati időszak és a menetteljesítmény alapján kiszámolt ún. akciórádiusza, hatósugara Magyarország határain innen esett, amit az oszmán hadvezetés — amelynek racionalitását feltételezte