Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Pálosfalvi Tamás: Rozgonyiak és a polgárháború (1440-1444) 897
918 PÁLOSFALVI TAMÁS szavaiban tehát nincs okunk kételkedni. Nem mellékes továbbá, hogy Dorottya asszony fivére, Garai László, a királyné pártjának másik oszlopa volt. A házassággal mesés távlatok nyíltak Rénold előtt, hiszen rokonságba került a Ciliéi grófokkal, de magával Erzsébet királynéval is.144 Ennyi alighanem elég is volt ahhoz, hogy az ambiciózus ifjú főurat elcsábítsa Ulászlótól.14 5 Garai Dorottyát 1443 elején említik először Rozgonyi Rénold férjeként,146 a házasságra tehát valamikor 1442 folyamán kerülhetett sor. A házasság közvetlen következménye alighanem az volt, hogy Rénold és a fivérei, János és Osvát, megtelepedtek Sárváron, talán már ekkor Kapuváron, és Somlón.14 7 A János-fiak dunántúli megtelepedését követő eseményeket csak nagyon homályosan tudjuk rekonstruálni. A kronológiailag nem túl megbízható, de rendkívül adatgazdag Dlugosz teljesen hallgat róluk, így itt egyedül a (döntően a Gersei Petők levéltárában fennmaradt) oklevelek gyakran elszigetelt információira kell támaszkodnunk. Annyi bizonyosnak látszik, hogy Erzsébet halála (1442. dec. 19) után a három János-fi a gyermek V László jogainak védelmezőjeként lépett föl.148 Ebben a minőségükben pedig elképesztő terjeszkedésbe fogtak, Sárvárt és Somlót használva bázisként. Elfoglalták az egyértelműen Ulászló-párti Marcaliaktól Zalavárat14 9 és Komárt, ahol Rénold egy újabb fortaliciumot emelt.15 0 Ugyan-144 Dorottya mindkettőnek unokatestvére volt. 145 Megjegyzendő ugyanakkor, hogy szolgálatai jutalmazását tekintve Rozgonyi Rénold ugyancsak joggal lehetett elégedetlen. Dacára annak, hogy kezdettől szolgálta Ulászlót, kézzel fogható jutalmat nem kapott. Sem a többi ággal közösen kapott Kapit, sem a számára fenntartott Likavát nem tudta birtokba venni, és erre 1442 elején már esélye sem maradt. Pártváltásában talán ez is szerepet játszott. 146 DL 92940. (1443. jún. 28.) 147 Sárvárról és Kapuvárról 1446-ban azt állították a Kanizsaiak, hogy a Rozgonyiak a zavaros időkben occupassent et tenuissent őket, Csepreg mezővárossal és harmincegy másik faluval együtt (Sopron vm. II. 321-322.). Távolról sem bizonyos azonban, hogy az occupatio erőszakkal történt. A dolog kulcsának Kanizsai Imre pártállása tűnik. О 1441 első hónapjaiban állt át Ulászlóhoz (Sopron vm. II. 301-302.), jóllehet annak egyetlen hadjáratában vagy nagyobb gyűlésén sem exponálta magát. 1442. szept.-ben még biztosan Ulászló pártján van (DL 92936.), a következő év elején pedig éppen a Rozgonyi fivérekkel együtt látjuk V László pártján. Lehet, hogy Erzsébet (katonai?) nyomására volt kénytelen beengedni Garai Dorottya újdonsült férjét és annak rokonait a birtokaiba. Mindenesetre érdekes, hogy az állítólag elfoglalt Kapuvár élén végig Kanizsai várnagyát találjuk (Engel P: Archontológia I. 337.), maga Kanizsai Imre pedig, mint látni fogjuk, 1444. decemberében is szabadon intézkedik az ugyancsak elfoglalt Sárváron, miután egy korábbi, újabb pártváltás nyomán csaknem kiostromolták Kanizsáról. A dolog távolról sem világos, és számos megoldatlan pont vár megoldásra. Ami Somlót illeti, ugyancsak elképzelhető, hogy Garai László nyomásra vagy jószántából adta át nővére vele egy párton lévő rokonainak, és később, egy megváltozott politikai helyzetben immár jogtalan foglalásra hivatkozva próbálta visszaszerezni. 1446-ban Garai László is csak anftyit állított, hogy a vár a zavaros időkben a János-fiak kezén volt (erga eorum manus hiis disturbiorum temporibus habitum: DF 254405.) 148 Az események fényében egyértelműnek látszik, hogy az 1443. január 28-án Sárváron a Gersei Pető Fivéreknek kiállított menlevélben említett király (ad dominum nostrum regem) nem Ulászló, hanem V László. DL 92940. 149 1441 júl. 25-én a zalavári apátság még Marcali birtok: DL 92926. A János-fiak ittlétének első nyoma 1443. feb. 11-ről származik: DL 92941. 150 A komári eseményeket magának Marcali Imrének az elbeszéléséből ismerjük: DL 106005. Eszerint a birtokot Marcali egy bizonyos Pan Jan-tól, vagyis minden bizonnyal Vitovec Jánostól foglalta vissza, valószínűleg a dunántúli hadjárat idején. Tőle viszont Rénold vette el erővel, és az itt emelt fortaliciumból sanyargatta a vidéket. A birtokot és tartozékait végül Marcali 4500 aranyforintért váltotta vissza Rozgonyitól.
