Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Orosz László: Népiségkutatás a nemzeti érdekek ütközőpontjában. A két világháború közötti tudománypolitika Fritz Valjavec és Mályusz Elemér kapcsolatában : 43
86 OROSZ LÁSZLÓ szerint a magyarság csupán kapó és nem adó fél volt a németséggel szemben. Ennek kell tulajdonítanunk, hogy filológiánk s a vele kapcsolatos történetírásunk még nem dolgozta fel kellőleg a magyarságból kiinduló s a németség felé irányuló kultúrhatásokat."156 „Valjavec terjedelmes munkája nem változtatott érdemlegesen azon a felfogáson, amit a magyar kutatók az összehasonlító kultúrtudományra vonatkozólag már régebben vallottak. Ok már régebben is határozott szociológiai megalapozottságot kívántak adni ennek a tudománynak. Azt hangoztatták, hogy amint egy társadalmon belül minden egyed hat minden más egyedre, természetesen az egyik kisebb, a másik nagyobb mértékben, úgy hat a világnak minden egyes kultúrája az összes többiekre... A magyarságot is, mint a föld minden népét, a világ minden kultúrájának a hatása érte, természetesen nem mindegyik egyforma erővel. Leghatásosabban azok a kultúrák érintették, amelyek térbeli közelségben virultak... Európa nagy kultúrnépei közül egyedül a németek határosak közvetlenül a magyarsággal, [...] érthető tehát, hogy a német hatás volt a leghosszabb és legzavartalanabb, de azért lehetetlenség lenne az egész magyar kultúrát belőle magyarázni. Mindenekelőtt helyet kell adni a magyarság egyéni, sajátos kultúrteremtő készségének. [...] Soha, a történet egyetlen századában sem szűkítette le a magyarság kulturális szemhatárát és sosem nézett kizárólag egy irányba. Éppen ellenkezőleg, azt mondhatjuk, hogy a magyarság (talán valamilyen benne rejlő kultúrpolitikai ösztön alapján) mindig arra törekedett, hogy minél több irányban nyerjen tájékozódást, hogy minél több kultúrfolyam ömöljék a Kárpát-medencébe... A magyarság mindig okulásra kész tisztelettel tekintett a nagy németség kulturális eredményeire, de sosem vesztette el tájékozódóképességét a világ többi kultúrái között sem. Ez az örökös, minden irányba való keresés egyik legfontosabb tényezője volt mindenkor a magyar kultúrfejlődésnek."15 7 Az egymásrautaltság érzése A Szekfű közvetlen környezetéből, ezáltal tehát a magyar történetírás hivatalosnak tekintett vonulatától érkezett félreérthetetlen elutasítás motiváló hatást fejtett ki a Valjavec és rebellis kollégája közötti kapcsolatok továbberősítése szempontjából. Az uralkodó magyar történeti ideológiával szembeni egymásrautaltságot ezek a visszajelzések mind tisztábban felismertették a müncheni történésszel is, aki ezért a 30-as évek eleji felfogásához képest maga is több megértést és szimpátiát igyekezett mutatni Mályusz iránt. Előzékeny hozzáállását kimutatandó, (mérsékelten) önkritikus hangokat is megfogalmazott saját munkájával kapcsolatban, mielőtt azt a minden bizonnyal politikai célok által tudatosan orientált bírálatokkal szemben — Mályusz elismerő véleményére alapozva — fölmentette volna: „Világos számomra, hogy fennállnak bizonyos hiányosságok a munkámban, s hogy néhol célszerűbben, jobban fogalmazhattam volna. A második kiadás, mely deo volente még az idén megjelenik,158 meg fogja mutatni, hogy könyvem legszigorúbb recenzense én magam voltam, aki a meglévő gyöngeségekkel kapcsolatban nem ringatta magát illúziókban. Ám épp ezért lesújtó a felisme-156 i.m. 227. 157 i.m. 227-228. 158 Vö. 131. jegyzet.
