Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Orosz László: Népiségkutatás a nemzeti érdekek ütközőpontjában. A két világháború közötti tudománypolitika Fritz Valjavec és Mályusz Elemér kapcsolatában : 43
NÉPISÉGKUTATÁS A NEMZETI ÉRDEKEK ÜTKÖZŐPONTJÁBAN 85 elméletét használja, amiben kétségtelenül Steinacker Harold tanítványának mutatkozik. [Igen közeli, baráti kapcsolatukról árulkodik a müncheni Südost-Institutban — 2002 tavaszáig — őrzött levelezésük. - O.L.] [...] Steinacker Európa területén egy általános nyugat-keleti irányú kultúrlejtőt tételez fel és mindig hangsúlyozza, hogy Nyugat-Európa jelenti a kultúrfennsíkot..." Valjavec ugyanakkor „a középkorról beszélve, szinte tételként állítja fol, hogy 'a nyugat felé való irányzottság Magyarország számára lényegében a német viszonyokhoz való közeledést jelentette' (14 1.). Ezért csupán 'középeurópai kultúrlejtőt ismer', amely Magyar- és Csehország felé lejt (55 1.) és amit a reformáció korától kezdve 'német kultúrlejtőnek' (167, 185,199 1.), majd később 'bécsi kultúrlejtőnek' (326 1.) nevez. De ez a lejtő Magyarország keleti határánál véget ér: a magyar és a román parasztság között már nem mutatható ki a kultúra lejtése (249 l.)."152 Ha Valjavec Kósa recenziójának elutasító hangneme nyomán — mint láttuk — nem kis politikai háttértöltetet érzett ki a sorok mögül, úgy csak megerősíthette őt véleményében a kollégája által zokon vett mondatainak kiemelése. Amit ugyanis a magyar nemzeti öntudat a kultúrfölény felemlegetésével kapcsolatban német-magyar viszonylatban sérelmesnek érzett, ugyanazt nyilvánosan, az országos kultúrpolitika szintjén maga is felvállalta a szomszédos államok irányába, ez esetben persze azon fönnakadva, ha e kultúrfölény meglétét tőle tagadták meg. Ezen alapállásból utasította vissza Kósa oly határozottan a müncheni történésznek a „magyarság kultúrpasszivitására"15 3 vonatkozó nézeteit, ill. az egyenértékű, önálló, nemzeti gyökerű magyar műveltség elvitatásának kísérletét. A Valjavectől vett további idézetek is ezt támasztották alá. „Könyve utolsó oldalán pedig leszűri egész munkájának a tanulságát, [...] hogy a magyarság szellemi állása a tér többi népességével szemben lényegileg abban áll, hogy a német kulturális ösztönzéseket továbbadja és közvetíti... A magyarság szellemi közvetítőszerepének a sajátsága elsősorban is mindig a német kultúrelemek továbbadásában állott. (449 1.) Ezzel a tudományos módszertannal — véli a recenzens —, nem szükséges behatóan foglalkozni... Elég annyit megjegyezni, hogy a dolgok tűlzott leegyszerűsítése lenne a kultúrát csupán tehetetlen tömeg gyanánt felfogni, amely egy adott lejtőn a fizikai törvény értelmében állandóan egy irányban és talán szabályos sebességgel csúszik. Nem: a kultúrát teremtő élet sokkal változatosabb, színesebb, emberibb: egyéni erők játéka. Nem csoda, hogy a kultúrlejtő elméletét a magyar tudomány Steinacker óta sem fogadta el s úgy hisszük, a közeljövőben is bizonyára tartózkodólag fog vele szemben viselkedni."154 A munka — szándékosan különböző korszakokból kiragadott — bizonyos megállapításainak részletekbe menő cáfolatát követően Kósa kijelenti, hogy az „minden adat-gazdagság ellenére, nem felel meg mindenben a mai tudományosság fokozott, szigorú követelményeinek".15 5 Megtévesztő eredményeiért azonban felelős a magyarországi német filológia is, valamint annak kiemelkedő jelentőségű egyénisége, Bleyer Jakab, aki „csupán passzív szerepet tulajdonított a magyarságnak; tehát az ő véleménye 152 Uo. ]53 i.m. 217. 154 i.m. 216. 155 i.m. 226.
