Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809

A SZENT KIRÁLYOK SZABADSÁGA 811 szóbeli hagyománynak vannak sajátosságai ugyanúgy, ahogy az emberi emléke­zetnek, ezek a sajátosságok egyszerre biológiaiak és szociológiaiak. Határt az át­lagos emberi emlékezőképesség szabott neki, tartalmát pedig az cél szabta meg, aminek alárendelték. Általában nem volt fontos az esemény pontos dátumának fenntartása, egyáltalán hiányzott belőle a leltározó, antikváriusi aprólékosság. A középkori magyar történeti tudatban Szent István, illetve a szent királyok emlékét nemcsak a történeti munkák és a szentek életrajzai tartották fenn. Ha nem is mindennapi, de nagyon gyakran használt és sokak által ismert kifejezések őrizték meg emléküket: a nevükhöz kötött szabadságok, a szent királyok szabad­ságának emlegetése. A forrásokban a 12. század végétől rendszeresen felbukkannak a szent ki­rályoktól vagy csak Szent Istvántól, ritkábban Szent Lászlótól eredeztetett sza­badságok. A történeti irodalomban szűkszavú és általános megállapítások talál­hatók erről.7 1931-ben a jogtörténész Eckhart Ferenc egy programadó tanulmá­nyában Fritz Kern nyomán a hagyományos, elsősorban a középkori jog régi jó elméletét ismertette. E szerint a jog régi és jó rendszere nem állt meg a szokás­jognál. Innentől Eckhartot idézzük: „Szokták még a középkorban a jogot valamely mondaszerű törvényhozóra, valamely hatalmas és bölcs királyra is visszavezetni. A németeknél Nagy Károly, az angoloknál Hitvalló Eduárd, nálunk Szent István volt az, akire szerették a jogok eredetét visszavinni. Nemcsak az Aranybullában emlegetik Szent Istvánt, mint a nemesi szabadság berendezőjét, hanem máskor is többször tekintenek rá a késő utódok, mint törvényhozóra, kinek egyébként tételekbe nem foglalt törvényhozásában, mint minden ilyen mithikus törvényhozó adta jogokban, helye van mindennek, mi az ő felfogásuk szerint jó és helyes."8 Szekfű Gyula, aki 1938-ban az első magyar király későbbi emlékéről írt, ezt így foglalta össze: „... Szent István országában mi sem volt természetesebb, mint hogy a régiség által való legitimálás céljából egyszerűen azt mondták, hogy szóban forgó jogok még a szent királytól származnak.... Azaz társadalmi osztályok és csoportok régi és jó jogaikat oly módon vélték biztosíthatni, ha Szent Istvántól eredeztették magukat."9 A továbbiakban nem lesz szó a szent királyok nemzetségéről és a szentkul­tuszról sem, hanem csak a címadó kifejezésnek a használatát rendszerezzük és elemezzük.1 0 A szent király, és a szent királyok szabadsága, a Szent Istvánnal, Szent Lászlóval valamilyen kapcsolatban levő szabadság mind a témánkhoz tar­tozik. Az itt közreadott gyűjtés nem teljes, a szent királyok szabadságának összes, 7 Deér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság. Bp. 1938. (reprint 1993.) 117., 139.; Bónis György: Szent István törvényeinek önállósága. Sz. 72. (1938) 482. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp. 1946. 184. 8 Eckhart Ferenc: Jog és alkotmánytörténet. In: A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint Bp. 1932. 2. 285. 9 Szekfű. Gyula: Szent István a magyar történet századaiban. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Szerk. Serédi Jusztinián. Bp. 1938. (reprint 1983.) 543. 10 A magyar királyszentekre a történeti-néprajzi hagyományban 1. Magyar Zoltán: Szent István a magyar kultúrtörténetben. Bp. 1996., ГО: Szent László a magyar néphagyományban. Bp. 1998.; a királyszentekre, különösen a magyar uralkodószentekre 1. Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek. Budapest 2000.; az ikonográfiára 1. Wehli Tünde: Szent István kultusza a középkori magyarországi művészetben. In: Doctor et apostol. Szent István-tanulmányok. Szerk. Török József. Bp. 1994. (Studia theologica Budapestinensia 10.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom