Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Orosz László: Népiségkutatás a nemzeti érdekek ütközőpontjában. A két világháború közötti tudománypolitika Fritz Valjavec és Mályusz Elemér kapcsolatában : 43
78 OROSZ LÁSZLÓ nem a tolerancia, hanem a türelmetlenség és a letelepedő idegenek beolvasztására való törekvés irányította, amit az igazolna, hogy az érkezőket lehetőség szerint nem egy tömbben, hanem az ország egész területén szétszórva, jelentősebb magyar népi tömegek közé telepítették. A tolerancia, az autonómia-igények akceptálásánakjelei majd csak a 15. századtól, tehát a rendiség kivirágzásával, szélesebb társadalmi rétegeknek a hatalomba való beemelésével (vagyis egyfajta „demokratizálódással") együtt mutatkoznak (lásd Universitas Saxonum). A 40-es évek elején e témakör kapcsán lezajlott újabb pengeváltásuk11 8 leginkább azt bizonyítja, hogy érveikkel nem sikerült meggyőzni egymást, s bár mindketten kifejtették a nemzetiségi kérdés kapcsán saját nemzetfogalmukat, melyek végeredményben a trianoni békediktátum revíziójának alátámasztására szolgálnának (mindössze ennyiben áll konszenzusuk), ám Szekfű továbbra is politikai nemzetben és „államrezon"-ban, hatalmi konstellációkban gondolkodva képzeli el a területi integritás visszaállítását, míg Mályusz a korabeli német nemzetfogalomtól ihletve (ám azzal szemben) népi nemzetet lát maga előtt, s általában a magyar művelődés önállóságának hangsúlyozásával, a nemzeti összetartozás-tudat felébresztésével, belső és nem állami erő mozgósításával kíván célhoz érni.119 rábbi időszakba való visszavetítésének, valamint az ezzel megalapozott történeti érveknek, s a rajtuk nyugvó aktuálpolitikai tőke kovácsolásának elutasításában Mályusz csatlakozik a jelenség kártékony hatását már diagnosztizáló magyar tudósok sorához. (Vö. Pukánszky Béla recenziója Valjavec Windisch-tanulmányáról, 62. jegyzet.) Mályusz szerint „nincs szükség arra, hogy a királyi hatalom túlsúlyát hangoztassuk, s mintegy mérlegre vetve, rámutassunk, hányszor volt erősebb, mint bármelyik nemzetiség. De talán mégsem egészen felesleges eloszlatni a hiedelmet, mintha az Árpádok államának tekintélyét és épségét fenyegetőleg lehetett volna függővé tenni bármelyik nemzetiség jóindulatától, igényei kielégítésétől", (i.m. 393.) Szintén a magyar kutatás számára elfogadhatatlan elméletek közvetítőjeként tűnik fel a Valjavec által szerkesztett Südostdeutsche Forschungen, amikor Mályusz az Árpádok nemzetiségi politikája kapcsán vizsgálat alá veszi az 1290-es esztendőt, ti. amikor III. Endre koronázása alkalmából a nemeseken kívül a „nemesek módjára viselkedő" erdélyi szászok kiváltságait is megerősítette. Ez a magyar történész szerint „azokat írta körül, akik betű szerint nem voltak nemesnek tekinthetők, de életmódjuk, körülményeik a kiváltságos réteg tagjaihoz tették őket hasonlóvá". Az újabb német kutatások azonban az erdélyi szászok előkelőit „előszeretettel keresik az ősi német nemesség leszármazottjai között. [...] A bökkenő csak az — írja Mályusz —, hogy adat egyáltalán nem támogatja a feltevést, mintha a szász arisztokrácia nemesi eredetű lett volna." Ezért „a történettudomány módszerében való tájékozódás elmulasztásának" tulajdonítja a vonatkozó, s több német népiségtudományi folyóiratban is elősorolt, kreált bizonyítékokat. Ezek közé tartozónak ítéli a tekintélyes debreceni germanista Huss Richárd tollából származó hivatkozott tanulmányokat [vö. R. Huss: Bairische Unterlagerung und bairischer Adel in Nordsiebenbürgen. In: Südostdeutsche Forschungen 1 (1936), 147-159., ill. uő.: Deutscher Adel in Siebenbürgen und seine urheimatliche Herkunft. In: Deutsch-Ungarische Heimatblätter 5 (1933), 211-220.] Végeredményben Mályusz szerint „bizonyára megnyugodva utalhatjuk a szászok ősrégi nemességéről szóló fejtegetéseket a mesék birodalmába", (i.m. 406—407.) 118 Ennek dokumentumát, „Az egynyelvű ország"-ot [vö. 114. jegyzet], csakúgy mint a vitát kiváltó — imént említett •— értekezését [vö. 117. jegyzet] postázza a rendkívül érdeklődő Valjavecnek, aki az újabb polémiában ismét lehetőséget látott arra, hogy azt saját céljai szolgálatába állítsa. Ezúttal azonban Mályusz fejtegetéseit arra használta, hogy az évtized közepe óta Szekfűvel elhidegült kapcsolatát hozza rendbe. A riválishoz írott levelében ugyanis a nemzetiségi kérdés kapcsán az ő felfogásával azonosult látványosan: „Az én felfogásom szerint is tökéletesen helytállóak az Ön középkori magyar kisebbségi politikát illető fejtegetései, melyek Mályusz tanulmányával helyezkednek szembe. Mályusz tanulmánya számomra teljességgel felfoghatatlan." (Valjavec-Szekfű. München, 1940. X. 3.) 119 Vitájuk ezen szakaszához lásd Erős, 103-125.
