Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Wien. Geschichte einer Stadt (Ism.: Szende Katalin) 759

760 TÖRTÉNETI IRODALOM A kötet egyik legrövidebb — és sajnos legfelszínesebb — fejezete Richárd. Pergernek a város közigazgatási és gazdasági kereteiről adott összefoglalója. Pedig a közelmúltban elhunyt szerző a középkori Bécs társadalmának és gazdaságának legalaposabb kutatója volt, aki több évtizedes helytörténeti munkájának eredményeit számos adatgazdag kötetben és tanulmányban tette közzé. Talán ezért nem érezte szükségét annak, hogy a jelen tanulmányában részletekbe bocsátkozzon. A behatóbban érdeklődő olvasónak ezért feltétlenül ajánlatos Pergernek a hazai kutatásban sajnos csak ritkán felhasznált korábbi műveit is kézbe venni, amelyekben számos, itt kevésbé megalapozottnak tűnő állítás bővebb kifejtését és részletes forráshivatkozását is megtalálhatja. Sehol sem látom viszont igazolva azt a jelen kötetben más szerzőknél is visszatérő adatát (143., 208., 213. o.), miszerint Bécs polgárságának 80%-a a kézművességhez tartozott volna - még ha a különböző szolgáltató ágazatokban tevékenykedőket is ide soroljuk. Ilyen magas arányszám egyetlen középkori városban sem fordult elő (legtöbbször ugyan, reálisabban, a teljes lakossághoz, és nem csak a polgárjoggal rendelkezőkhöz viszonyítanak). Ráadásul a további 20%-ot mind a kereskedőkhöz sorolja, és így teljesen elsikkad a polgárságnak döntően szőlőbirtokából élő része, amely pedig a város határában elterülő jelentős szőlőhegyeket művelte, és a fejenkénti évi 5 akó (kb. 290 1) borfogyasztás (vö. 223-225. o.) jelentős részét megtermelte. Richard Perger fejezete összességében a késő-középkori viszonyok leírását adja, míg a Klaus Lohrmann tollából származó ezt követő tanulmány ismét visszatér a kezdetekhez, és jogtörténetialkotmányjogi szempontból tárgyalja újra a város és társadalma kialakulását és 12-13. századi fejlődését. Bár bizonyos tekintetben átfedést mutat a politikatörténeti fejezettel, elemzése a gazdasági, társadalmi és szellemi folyamatokban mélyebbre hatol. Újszerűen mutatja be például a tavernák szerepét az árumegállító jog megszerzését megelőző fejlődésben; a zsidók és a polgárság viszonyát; a városi szabadságjogok és a fejedelmi érdekek összeütközését. Fejtegetései azonban a jogtörténeti fogalmakban és gondolkodásmódban járatlan olvasók számára nehezen követhetőek. Az iskolázásról, illetve az egyetemről szóló fejezetek, amelyeket Kurt Mühlberger, a bécsi Egyetemi Levéltár igazgatója írt, jóval szélesebb olvasóközönséghez szólnak. Ennek jegyében az oktatás általános rendszerét és tárgyait is ismerteti, mielőtt rátérne a bécsi vonatkozásokra, amelyek között kiemelt figyelmet szentel a Stephansdom iskolája 1446-os rendtartásának, de kitér a többi egyházi intézmény alsóbbfokú iskoláira is. Részletesen foglalkozik az egyetem alapításával és korai működésével - bár ez a kérdés a politikai részben is elég bő teret kapott. Az beiratkozottak adatainak elemzésekor az újabb kutatásokra támaszkodva rámutat, hogy az egyetem vonzáskörzete a későközépkor folyamán kelet felé tolódott el - kár, hogy az ezzel kapcsolatos ábra (341. o.) nem tünteti fel, hogy melyik oszlop melyik nemzetet mutatja. A tágabban vett várostörténet számára a legtöbb tanulsággal „A tanulmányok és a város" és az ezt követő alfejezetek szolgálnak. Az egyes bursák és codriák (diákszállások) lokalizálása és az ott folyó élet bemutatása során Mühlberger bőven meríthetett saját korábbi kutatási eredményeiből. Az utolsó nagyobb fejezet, ismét Ferdinand Opll tollából, a késő-középkori város mindennapi életét mutatja be, a lakóházaktól az öltözködésen, a higiénián és az illemszabályokon át a kommunikáció különböző formáiig. A szerző 1998-ban már megjelentetett egy kötetet, szintén a Böhlau Kiadónál, Leben im mittelalterlichen Wien címmel. Ebben a kremsi Institut für Realienkunde des Mittelalters und der Frühen Neuzeit irányvonalára, különösen a Harry Kühnel által szerkesztett Alltag im Spätmittelalter (Graz-Wien-Köln, 1984 és későbbi kiadások) tematikájára támaszkodik, átvéve a források újszerű felhasználásának igényét, és bécsi vonatkozásokkal mélyítve el az ott általánosságban vázolt képet. Adatait elsősorban írásos forrásokból (elbeszélő munkák, prédikációk, végrendeletek) meríti, emellett esetenként táblaképeket is felhasznál, míg régészeti adatokra szinte egyáltalán nem támaszkodik. A korábbi kötet kivonatát adó fejezet az egyik olyan része a könyvnek, amely a szakmunkákat nem ismerő átlagolvasó figyelmét is megragadhatja. Hasonló céllal készült az utószót helyettesítő zárófejezet („Bécs a középkorban - a középkor Bécsben"), amely első felében egy Bécset dél felől megközelítő kereskedő útját követve idézi fel a topográfia korábban megismert elemeit. A Stephansdomba érve megváltozik a látószög, és immár a modern szemlélő járja végig gondolatban azt a viszonylag kis számú építészeti emléket, amely a középkori Bécsből ránk maradt. A tartalmi sokoldalúság és az új eredmények közlésének szándéka mellett néhány olyan elemről is szót kell ejteni, amelyek csökkentik a kötet használhatóságát. Az első ilyen tényezőnek a kötet szerkezetét érzem: egyes témák aránytalanul részletesebb feldolgozásban olvashatók, mint mások. Az oktatással és az egyetemmel foglalkozó fejezetek az 520 oldalnyi főszövegnek csaknem negyedét teszik ki, míg a gazdaságot két, összesen tíz oldalnyi alfejezet tárgyalja. Szintén egyenet-