Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Tandori Mária: Angol pártok és parlamenti csoportok az 1780-as években 715
716 TANDORI MÁRIA A 18. századi kormányzatok a parlamentben a működésükhöz szükséges többséget három képviselői csoport segítségével érhették csak el. Ezek a következők: 1. Az Udvari és Adminisztrációs csoport - a mindenkori kormányok fő bázisa, 2. a függetlenek éppen megnyert része, 3. és általában legkisebb csoportként a kormányfő tényleges pártja. Már csak létszámuk okán is illik a párton kívül állókkal kezdeni. A függetlenek Tisztán kétpárti rendszerről már csak azért sem beszélhetünk, mert a képviselők tekintélyes része látványosan távol tartotta magát a pártcsoportoktól. Nagy vonalakban a parlamenti tagok negyede tartozott valamely párthoz, negyede a mindenkori kormány automatikus támogatója volt, a többiek többé-kevésbé függetlenül működtek.5 3 Ez utóbbi csoport jellegéből adódóan nem fogható fel valamiféle egységes tömbként. A legkülönbözőbb szociális eredetű, vagyoni helyzetű, és politikai érzelmű személyiségek tartoztak ebbe a csoportba. Még létszámukat illetően is ellentétes adatok maradtak fenn. Az alsóház 558 tagja között 1783-ban John Robinson 104 függetlent tart nyilván, Ian R. Christie számításai szerint azonban legalább 220-nak kellett lennie.54 A függetlenségnek is voltak fokozatai: voltak, akik teljesen elkülönültek a pártoktól, voltak, akik alkalmanként ide-oda csapódtak. Politikai véleményük mindazonáltal részben megjósolható volt. Robinson a „hopeful" illetve a „doubtful" jelzővel illette őket aszerint, hogy reményei szerint az illető képviselő a kormányra, vagy ellene fog szavazni.55 További kalkulációt igényelt, hogy a „doubtful" szimpátiájú képviselők közül sokan általában meg sem jelentek a szavazásokon.56 Christie szerint a 220-ból mintegy 90 határozottan a Ház egyik vagy másik oldala felé húzott. így gyakorlatilag a maradék 130 fő képviselt valamiféle független gondolkodást. A kor politikusaiban élt az a naiv remény, miszerint majd ezek a függetlenek segítenek helyreállítani a parlament „ősi tisztaságát". Mivel e csoport létszáma az 1780-as választásokon tekintélyesen megnövekedett, a választások megreformálásáért küzdő William Pitt miniszterelnök is ilyesmiben reménykedett.57 1783. május 7-i beszédében5 8 utalt is a megyei képviselők megvesztegethetetlenségére, és az ő létszámuk további emelésétől várta a korrupció eltűnését. A függetleneket a korabeli parlamenti nyelvezet általában azonosította a megyei képviselőkkel. A megyei képviselők elvileg valóban lehettek patrónustól mentes személyek, hiszen az 1832 előtti választásokon ott lehetett patrónustól 53 Ian R. Christie: The End of North's Ministry. London, Macmillan, 1958. 190 (alábbiakban Christie: End) 54 Christie: End, 191-192. 65 Parliamentary Papers of John Robinson. London, Offices of the Society, 1922. passim. 56 Richard Pares: King George III and the Politicians. Oxford, Univ. P, 1988, 73. (továbbiakban Pares) 57 Pitt 1783-ban, majd 1785-ben parlamenti reformjavaslattal állt elő, melyben jelentősen csökkentette volna az ú.n. „rotten borough"-k számát. Ld. Ehrman,. 33. 58 ld. The Speeches of the Right Hon. William Pitt. Vol. 1. London, Longman, 1806., 73. (alábbiakban Pitt)
