Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Péter Katalin: Jobbágycsaládok életvitelének különbözőségei az örökös jobbágyság korában; 16-17. század 549
560 PÉTER KATALIN Az 1646-os pozsonyi uradalom urbáriumának puszta végigolvasása nyomán tehát az derül ki, hogy a mindenütt egyszerűen egész teleknek nevezett gazdaságok mérete és földjeik összetétele nagyon nagy mértékben eltérő volt. Ennek megfelelően voltak eltérőek az egésznél arányosan kisebb, fél-, negyed vagy kisebb telkek is. Még elképesztőbb ellentmondások tárulnak fel a Szatmár megyei Nagybánya uradalma 1688-ban írt urbáriumából. Ebben is gondosan számba véve, telkük méretével együtt szerepelnek a jobbágyok, de kötelezettségeiket a szöveg a telektől függetlenül írja le. A falvakat a telekkel semmilyen összefüggésben nem lévő három egységbe sorolta az összeíró.4 3 Egy egység lett Sándorfalu, Gyertyafalu, Bajfalu, Pusztatelek és Nyegrefalva lakossága. Ezeknek a falvaknak a telkeken kívül ugyanis közös makkos erdejük volt, ahol az összesen 64 telekhez képest rengeteg disznót, 2000 darabot lehetett makkoltatni. A jobbágyok a disznóból, a disznón kívül pedig a juhból és méhből természetben dézsmát adtak, de a telek után járó pénzadót, a cenzust harminc évvel korábban elengedték nekik, és terményt sem kellett beszolgáltatniuk. Másik egység volt Surgyafalu, Lacfalu és Oroszfalu lakossága. Nekik saját erdejük nem volt; valószínűleg földesúri erdőben makkoltattak, de a telek után pénzadót ők sem fizettek. Az állatok dézsmáját viszont pénzen megválthatták. Az ökrös gazdák karácsonykor egy szekér tűzifát tartoztak az uraságnak szállítani, azok pedig, akiknek nem volt ökrük, ugyanakkor egy tyúkot vagy az árát adták. Dubravica magában lett végül a harmadik egység. Ennek lakosai fizettek a telek után pénzadót. Az országosan szokásos egész telkenként 1 forintnál azonban lényegesen kevesebbet adtak, mert töredéktelkeik összeadásából 10 és 3/4 telek jön ki, ami tulajdonképpen 10-11 forint évi adót jelentett volna, mégis mindössze 5-6 forintot, hol többet, hol kevesebbet követeltek rajtuk. A pénzadó mellett a disznóból adtak dézsmát, a juhból viszont kifejezetten nem tartoztak ezzel a szolgáltatással; megállapodástól függött, hogy ha adnak egyáltalán, mit adnak helyette. Mindez azt jelenti, hogy nem egyszerűen egy uradalomhoz tartozó, de egyenesen egymással szomszédos falvak lakói éltek igen eltérő körülmények között. Még lényegesebb különbséget okozott az egymással szomszédos falvak jobbágyai között a telkektől, illetve a gazdasági képességeiktől függetlenül nem is közvetlenül rájuk, hanem egy-egy falura és a falvak egységeire kirótt munka. Erről az összeírás falvanként haladó szövege zavarosan tájékoztat, az irat végén azonban pontosan, a munka értékét pénzben is kifejezve leírták. Az derül ki ebből a szövegrészből, hogy az itteni állattartó, mezőgazdasági termelést is folytató gazdák folyamatosan üzemeltették robotban a nagybányai pénzverőház szénégetőit, és részt vettek a szénégetők és egy üveghuta üzemeltetésében. A legértékesebb, napi 1 forinttal számolt munkát az első egységhez tartozó öt falu jobbágyainak kellett teljesíteniük. Az összeget az uradalmi tisztek kiszámították, gondosan számba vették ugyanis, hogy a robot mennyi megtakarítást jelent. A pénzt a jobbágyok mintegy természetesen nem kapták meg. Összegét mégis érdemes mérlegelni; nagyon jól kifejezi azt, hogy milyen bonyolult, minden valószínűség szerint szakértelmet kívánó lehetett a munka. Nem nehéz felmérni: 43 Uo. 62&-635.
