Századok – 2003
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kristó Gyula: Magyar Historiográfia I. Történetírás a középkori Magyarországon (Ism.: Thoroczkay Gábor) 494
497 TÖRTÉNETI IRODALOM A kérdés tehát a vonatkozó mondat igazságtartalma, s mint ilyen, szerintünk az egyházjog oldaláról közelítendő meg: betöltöttnek vagy be nem töltöttnek minősült-e Bicskei Gergely választott érsekadminisztrátorral az esztergomi egyház? VHI. Bonifác pápa 1298-ban adta ki Liber Sextus című kánonjogi gyűjteményét, ahol rendelkezett a főpapi székek ideiglenes kormányzásáról is (VI 1.6.42., ill. 1.8.4.). Ilyen egyházi tisztviselőket (vicariusokat, procuratorokat, administratorokat) Bonifác mellett a korábbi pápák is kineveztek, hogy nevükben kormányozzanak egyes egyházakat. (1. A. Potthast: Regesta pontificum Romanorum inde ab anno 1198 ad annum 1304. I-II. Berlin 1874-1875. 11201., 12042., 19183., 24330., 24762. sz.). Ezek a főpásztorok a pápa képviselőinek, s nem önálló joghatóságú ordináriusoknak minősülnek a mai napig a katolikus kánonjogban. Hogy Bicskei Gergely ilyen adminisztrátor volt, azt eléggé igazolhatja a vonatkozó egyházjogi rendelkezés, ill. Bicskei 1299. évi kinevező irata vonatkozó helyének párhuzamba állítása: (VI 1.6.42. = Ae. Friedberg: Corpus iuris canonici. II. Decretalium collectiones. Lipcse 1881. 967. col.) Is, cui procuratio seu administratio cathedralis ecclesiae plena et libera in spiritualibus et temporalibus a sede apostolica, cui soli hoc competit, est commissa, potest, alienatione bonorum immobilium duntaxat excepta, omnia, quae iurisdictionis episcopalis existunt, et quae potest electus exsequi con firmatus, libéré exercere. Ilia quippe, quae ministerium consecrationis exposcunt, nisi fuerit episcopus, per alios faciat episcopos expediri. (A. Theiner: Vetera monumenta Hungáriám sacram illustrantia. I. Róma 1859. 383.) ...te [sc. Gregorium] ex officio nostro, ex apostolice plenitudine potestatis in spiritualibus et temporalibus procuratorem dicte Strigoniensis ecclesie usque ad dicte [sc. Romanae] sedis beneplacitum ordinamus, tibi administrationem tam eius, quam dicte Albensis ecclesiarum generalem et liberam in spiritualibus et temporalibus committentes... A fentiekből kiderülhet, hogy a püspökké sohasem szentelt, a pápa által igen erős kötelékkel magához kapcsolt Bicskei nem volt egyházmegyéje tényleges főpásztora, csak pápai megbízásból kormányzója. Mint ilyen, a püspöki konszekrációhoz kapcsolt koronázást sem végezhette volna el, így I. Károly 1301. évi királlyá avatása még egy szempontból — az egyházjog oldaláról — minősült érvénytelennek. Tehát a fentieket összegezve: azon álláspontnak van igaza, amelyik a 188. krónikafejezet írójáról csak komoly egyházjogi ismereteket tételez fel, s nem egyes királyok melletti kiállást. A Károly-kori szerkesztést frappánsan jellemzi a szerző, már itt utalva azokra a különbségekre, amelyek a későbbi redakciótól megkülönböztetik (a magyarság kámita eredete stb.). A következőkben pedig a Pozsonyi Krónikáról emlékezik meg, hangsúlyozva, hogy a mű erősen Anjoupárti tendenciát mutat. Kristó Gyula szerint az 1333/1334-ben befejezett minoritakrónikának több folytatója is akadt, ezek említése után a másik fontos 14. századi munkára, a Nagy Lajos-kori krónikára, ill. kódexcsaládra tér rá. Ezen, 1358 után létrejött forráscsoportot leginkább a Képes Krónika fémjelzi, az ide tartozó munkák bővebb szövegezésben hozzák a 11-12. század történetét, s javítják a fő forrásukul szolgáló I. Károly-kori redakció tévedéseit (jáfetita eredetet tulajdonítanak a magyaroknak stb.). A munka szerzőjének kiléte eléggé problematikus, Kristó pályafutása során végig azokkal értett egyet, akik a Baranyai Decsi János által említett krónikaíró Márkot a Kálti előnevű egyházi személlyel azonosítják. A fejezet végén Mügeln Henrik (akire talán helyesebb volna a Mügelni elnevezést használni) két munkáját, német nyelvű, latinul már elveszett részeket is fenntartó krónikakivonatát, ill. latin nyelvű rímes krónikáját mutatja be. A következő fejezetben szintén pályafutása során már alapos vizsgálatban részesített munkákat tárgyal Kristó Gyula: az ún. Névtelen Minorita gesztáját és Küküllei János krónikáját. A névtelen szerző 1345-1355 közötti éveket ábrázoló, andekdotikus, a ferences történetírásra jellemző jegyeket felmutató munkáját korai dolgozataihoz hasonlóan most is két szerző munkájának véli: egy Anjou András herceg környezetében tevékenykedő személyének, akinek információit megszerkeszthették; ill. egy ferences szerzetesének, akit a Kurcz Ágnes és Mályusz Elemér szerzőjelöltjével, Kétyi János ferences tartományfőnökkel is azonosíthatónak tekint. Kristó „dualista" álláspontjának több mint harminc éve heves bírálója akadt ifj. Horváth János személyében, aki az egész munkát, sőt az I. Károly-kori szerkesztés egyes darabjaiban (így a Névtelen Minorita munkáját egyedül fenntartó Dubnici Krónikában) fennmaradt leírást Károly király haláláról és temetéséről egy szerzőnek, a már említett Kétyinek tulajdonította. Horváth gondolataira Kristó ezúttal nem reagált.
