Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
406 SZENDE KATALIN megjelenése és tartalmi tagozódása — a városfejlődés egészét jellemző 150-200 éves idő-eltolódással — követte a kontinens nyugati felén kialakult mintákat. Azon javak köre, amelyeket elvileg a késő-középkori testamentumokban megemlíthettek, minden értékkel bíró dolgot felölelt, csak arról nem írhattak, de quibus non est commercium, tehát ami nem képezhette kereskedelmi forgalom tárgyát. A felsorolt javak lehettek jelenvalóak, vagy csak a jövőben keletkezőek is.5 Különleges szabályok vonatkoztak a család ősi javaira (haereditas avitica), amelyeket a házastársak és az egyenes ági leszármazók örököltek. A szerzett ingatlanokra ugyanezek a korlátozások nem voltak érvényesek. Ezen kívül a javaknak még egy csoportját emelték ki külön a magyarországi jogszabályok: az ún. házfelszereléseket (utensilia domus). Mind a tárnoki jog, mind az ez alapján írásba foglalt városi jogszabályok felsorolnak ezen címszó alatt egy „alapkészletet", amelynek a félj halála esetén a feleségre, a feleség elhunytakor pedig a férjre kellett öröklődnie „a nyolc szabad város joga szerint". Mindkét fél egyetértésével azonban ettől eltérően is lehetett végrendelkezni.6 Az a tény, hogy a jogszabály külön foglalkozott a személyes használatra szolgáló ingóságok öröklésével, azt mutatja, hogy a vagyonnak ezek a tételei nem elhanyagolható részét képezték a hagyatéknak. Hogy végül is mi került be a végrendeletbe, az nem annyira a jogi megkötésektől, mint az egész aktus céljától függött. Az írásbeli végrendelkezést végső soron az hívta életre, hogy az örökhagyók a szokásjog szerint rokonaiknak járó javak mellett más, életükben fontos szerepet játszó személyeknek és intézményeknek, mindenekelőtt az egyháznak is juttatni kívántak vagyonukból. Az egyenes ági rokonokat illető, szabályosan öröklődő javakat nem volt szükséges felsorolni, de biztonság kedvéért nem volt hátrányos. Azt is tudta ezzel az örökhagyó, ill. a hátramaradt rokonság bizonyítani, hogy a fent említett jogszabályokat milyen módon tartották be. A többi rokonnak és ismerősnek szánt hagyatékot azonban feltétlenül szükséges volt részletezni. Társadalmi szempontból tehát a testamentum kifejezhette a szűkebb-tágabb közösségen belüli erőviszonyokat is, és lehetőséget adott a vagyon újraelosztására.7 Ha a végrendeleteket eredeti funkciójuktól eltérően, a korabeli anyagi kultúra vizsgálatára szeretnénk felhasználni, először a forrásbázisból adódó hiányokat kell számba vennünk. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem a teljes tárgyi anyagot foglalták írásba. A legtöbb végrendeletben, főleg a vagyonosabbaknál, az ingóságok említése másodlagos volt a pénzösszegek és az ingatlanok gondos részletezése mellett. A válogatási szempont elsősorban az ingóságok értéke volt. Az az alsó értékhatár, amit még az egyes örökhagyók figyelembe vettek, az illető vagyonossága és igényszintje szerint változott. Ezért különösen érdekesek azok a tárgyak, amelyek a különböző társadalmi helyzetű örökhagyóknál az értékelés határeseteit jelentették: egyesek még megemlítették őket, mások már nem. Kellő számú végrendelet esetén tehát társadalmilag differenciáltabb képet kaphatunk a városlakók 5 Alexander Gál: Die Summa legum brevis, levis et utilis des sogenannten Dr. Raymundus von Wiener Neustadt. Weimar, 1926. különösen a XLIV fejezettől. 6 Martinus Georgius Kovachich: Codex authenticus iuris tavernicalis. Buda, 1803. Cap. CXXXII., Vö. Harsányi István: Buda, Pest, Kassa, Bártfa, Nagyszombat, Pozsony, Eperjes és Sopron szabad városok polgári jogai és régi szokásai (Második közlemény). Történelmi Tár X. (1909) 483. 7 Tárkány Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Bp. 1981. 726.
