Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
VISELET- ÉS TEXTILKULTÚRA A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN 407 anyagi kultúrájáról, a viszonylag nagyobb időbeli keresztmetszet pedig a tárgyak dinamikus mozgását teszi megfigyelhetővé.8 A vagyoni helyzeten kívül még sok minden befolyásolta, hogy megemlítettek-e egy tárgyat, vagy sem: hogy milyen kiterjedt volt az örökhagyó rokonsági köre, vagy hogy milyen (főleg egyházi) intézményekjavára miféle anyagi eszközök biztosítása volt a legcélszerűbb. Az ilyen adományokban Jámborság és üzleti ravaszság, közösségi cél vállalása és személyes dicsőségvágy" egyszerre nyilvánult meg.9 Korlátot jelent az is, hogy a megemlített tárgyakat nem tudjuk minden esetben magunk elé képzelni. Az örökhagyó számára ugyanis csak az volt a fontos, hogy halála után a megadott leírás alapján ki tudják választani javai közül azt a tárgyat, amire ő gondolt. Reprezentatív adományoknál a tárgy anyagát és értékét is hangsúlyozták, részletes leírásra azonban ritkán volt szükség. Gyakran még azonos kifejezésekhez sem lehet egy meghatározott tárgyformát rendelni, mert a szavak egy tárgytípus több változatát is jelölhették, és az örökhagyó túlértékelhette, vagy alábecsülhette egy-egy kifejezés használatával az ingóságát. Ebben a kérdésben csak a tárgyi anyag és a képes ábrázolások segítségül hívásával lehet előbbre lépni. A végrendeletek forrásértékét, felhasználásuk előnyeit vagy hátrányait azzal is szemléltethetjük, hogy összevetjük keletkezésük körülményeit és tartalmukat egy másik, szintén az örökléssel kapcsolatban keletkezett forrástípussal, a hagyatéki leltárakkal. Az alapvető különbséget, amire minden további eltérés visszavezethető, az iratok létrejöttében jelölhetjük meg. A végrendelet, mint egyoldalú, visszavonható utolsó rendelés, a magánjogi írásbeliség terméke, amelynek létezése teljes mértékben az örökhagyó akaratától függ, és néhány alapvető formai szempont teljesítése mellett ő határozza meg a tartalmát is. A városi hatóság csak a hitelesítésben és adott esetekben a végrehajtásban játszott szerepet. A hagyatéki leltár ezzel szemben a hivatali írásbeliség keretei közt jött létre és annak céljait szolgálta az örökhagyó halála után, és így akaratától teljesen függetlenül. Városi vonatkozásban a hagyatéki leltárak felvételét a hatóságok által kiküldött személyek végezték (többnyire két tanácstag), meghatározott utasítás szerint. Hagyatéki leltárat a végrendeletekkel párhuzamosan vagy annak hiányában is felvehettek. A két, hasonló célú forrástípus tömeges megjelenése között jelentős időbeli eltérés tapasztalható. A leltárak készítése csak általában 200-300 évvel a testamentumok elterjedése után vált bevett szokássá, követve az írásbeliség további szakszerűsödését és differenciálódását. Ez például francia területen a 14. századot, néhány svájci és német városban a 15. századot, Angliában a 16. század közepét jelenti, míg Magyarországon és a legtöbb szomszédos országban az első elszórt példákkal a 15-16. században találkozhatunk, nagyobb zárt sorozatokban, a vég-8 Kubinyi András: Die Rolle des Archäologie und der Urkunden bei der Erforschung des Alltagslebens im Spätmittelalter. In: Etudes Historiques Hongroises. Bp. 1985. 616-617, 633. (a továbbiakban: Kubinyi: Die Rolle). Gerhard 'Jaritz: Zur Lebenshaltung in Niederösterreichischen Kleinstädten während des Spätmittelalters. In: Festschrift Friedrich Hausmann. Hg. Herwig Ebner. Graz, 1977. 249. (a továbbiakban: Jaritz: Lebenshaltung.) US: Die Spätmittelalterliche Stadt in der Sachkulturforschung. In: Geschichte der Alltagskultur, Hg. Günther Wiegelmann. Münster, 1980, 58. (a továbbiakban: Jaritz: Sachkulturforschung.) 9 Magyarországi Művészet 1300-1470 körül. Szerk. Marosi Ernő. Bp. 1987. (a továbbiakban: MMűv) 158. (Marosi Ernő tanulmánya).
