Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Remény a királyságra. A gnieznói találkozó "koronázási jelenete" a lengyel ősgestában és a mű kapcsolata a Könyves Kálmán kori magyar belpolitikával 349

350 BAGI DÁNIEL nem sokkal azelőtt a poroszok közt végzett térítőmunkája során mártírhalált halt Adalbert püspök sírjához látogatott a szlávok földjére, ahol püspökségeket alapított, majd miután a lengyel fejedelem egészen a határig kísérte, a császár távozott Lengyelországból. Részletesebb információkkal azonban ezek a források nem szolgálnak számunkra. Az egyetlen többletet Thietmar püspök kicsit bosszúsnak tűnő szavai jelentik, melyekkel elmarasztalja a császárt, hogy adófizetőből úrrá tette Boleslawot, aki azután nem követvén apja szokását, föléje kerekedett annak, akinek mindig alá volt rendelve.5 Teljesen más képet őrzött meg az eseményről Gallus Anonymus gestája, amely 1113-1116 között keletkezett. Szerinte III. Ottó a szlávok földjére utazott, hogy tiszteletét tegye Adalbert sírjánál és megismerje Boleslawot, ahol őt a fejedelem olyan tisztelettel fogadta, ahogy ez a császároknak és királyoknak kijár. Majd miután Ottó császár látta Boleslaw birodalmának pompáját és gazdagságát, levette fejéről saját koronáját, és szövetségük és barátságuk jegyében a lengyel fejedelem fejére helyezte, valamint neki ajándékozott egy szöget Krisztus keresztéjből és Szent Móric lándzsáját, aminek fejében Boleslaw neki ajándékozta Szent Adalbert felsőkarját. Emellett a császár — a gesta-szerző leírása szerint — különböző antik római címekkel tüntette ki Boleslawot: patríciusnak, cooperator imperiinek és testvérének nevezte.6 Nyilvánvaló, hogy a korábban keletkezett német források és a későbbi datálású Gallus Anonymus-féle gesta között alapvető eltérések vannak. Az előbbiek csak az egyházszervezéssel foglalkoznak, Ottó útjából csupán a püspökségek megalapítását emelik ki, illetve Thietmar püspök felettébb lakonikusan kitér Boleslaw elevatiojára., míg Gallus Anonymus a német forrásoknak a találkozóval kapcsolatos központi információjáról, azaz a püspökségek alapításáról egy szót sem szól, viszont részletesebben tudósít a fejedelem és a császár személyes találkozásáról, sőt egy, a német kútfőkből teljesen hiányzó „koronázási jelenettel" is megajándékozza olvasóit. Gallus Anonymus egyedülálló leírása már a 19. század óta folyamatosan foglalkoztatja a kérdésben leginkább érintett lengyel történeti kutatást, értelmezésében egymástól gyökeresen eltérő vélemények ütköznek egymással. A kutatás egy vonulata jogérvényes koronázást látott az eseményben,7 illetve más, a koro-5 Thietmar, 232. „Deus indulgeat imperátori, qXJod tributarium faciens dominum ad hoc umquam elevavit," 6 K. Maleczynski [ed.]: Galli Anonymi chronicae et gesta ducum sive principum Polonorum. Monumenta Poloniae Historica ns. 2, Cracoviae 1952 (a továbbiakban: Gallus), 19-20: „Illud qVoque memorie commendandum estimamus, q\5od tempore ipsius Otto Rufus imperátor ad sanctum Adalbertum orationis ac reconciliationis gratia simulque gloriosi Bolezlaui cognoscendi famam introivit, sicut in libro de passione martiris potest propensius inveniri. Quem Bolizlauus sic honorifice et magnifice suscepit, ut regem, imperatorem Romanum ac tantum hospitem suscipire decens fuit. [] Cuius glóriám et potentiam et divitias imperátor Romanus considérons, admirando dixit: Per coronam imperii mei, maiora sunt que video, quam fama percepi. SVorumque consultu magnatum coram Omnibus adiecit: Non est dignum tantum ac virum talem sicut unum de principibus ducem aut comitem nominari, sed in regale solium glorianter redimitum diademate sublimari. Et accipiens diadema capitis sui, capiti Bolezlaui in amicicie fedus inposuit et pro vexillo triumphali clavum ei de cruce domini cum lancea sancti Mauritii dono dedit, pro quibus illi Bolizlauus sancti Adalberti brachium redonavit. Et tanta sunt illa die dileccione couniti, qXSod imperátor eum fratrem et cooperatorem imperii constituit, et populi Romani amicum et socium apellamt." 1 A. Naruszewicz: História narodu polskiego. T.l, Krakow 1859, 98; M. Dragan: Koronacja Bolestawa Chrobrego. Lublin 1925, 35.