Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297
I. KÁROLY KIRÁLY HARCAI A TARTOMÁNYURAK ELLEN. 337 Szemmel láthatóan Engel Pál is küszködött az 1310-es évek második fele erdélyi viszonyainak rekonstruálásával. О három hadjárattal számolt Mojs ellen. Szerinte 1317 januárjában a király Fonói Jánost küldte Erdélybe, de a májusban a Tiszántúlról visszatérő Mojstól (ahol Kopaszéknak segédkezett) előbb Csicsó vára — a Kánok erőssége — alatt, majd valahol még egyszer vereséget szenvedett. A második alkalommal a királyi hadat Dózsa vezette, aki Topánál 1318. július végén legyőzte Mojsot. A harmadik támadást 1320 elején Dózsa és Losonci István indította Mojs ellen, az ekkor megvívott bonchidai csata véget vetett az észak-erdélyi lázadó hatalmának és életének (118., 124., 129.). Ebben a rekonstrukcióban sok a feltételezés és kevés a biztos pont. Míg készülődött és tartott Dózsa észak-erdélyi katonai akciója, a szalacsi látogatásáról Temesvárra visszatért király (V/154.) június 30-án már Budán állított ki oklevelet (V/202.). Hogy ez kapcsolatos-e a július 1-jére Rákosra összehívott országgyűléssel, nem tudjuk, mivel arról semmiféle nyom nem maradt fenn. Az uralkodó rövid itt-tartózkodás után nyugatra indult, július 22-én Győr mellett (V/215.), 23-án Győrött keltezett (V/216.), és a városban maradt legalább augusztus 15-ig (V/256.). Ezalatt Miklós győri püspöktől elvette a püspökségnek otthont adó győri várat, az egyházhoz tartozó földeket, birtokokat, tizedeket és más javakat. November 22-én már ezen intézkedés és a püspök részéről hozzá eljutott panasz ismeretében intette XXII. János pápa a magyar királyt, hogy a győri egyháznak mindent adjon vissza (V/305-308.). A király főpappal szembeni szokatlanul kemény fellépésének oka Miklós püspök Kőszegi családba tartozása, illetve a királynak a Kőszegiekkel való szembeállása lehetett. Feltűnő, hogy míg a király Győrött időzött, addig áugusztus 3-án Tamás esztergomi érsek Csák Máté tartományában, Nagytapolcsányban keltezett oklevelet (V/229.), Máté pedig augusztus 9-én megjelent (meg mert jelenni) Esztergomban a keresztes konvent előtt (V/235.). Ennek okát Engel abban látta, hogy Komárom 1317. őszi ostroma végeztével Máté „formális hűségnyilatkozatot tett, és úgy látszik, visszaadta az esztergomi egyházat illető birtokokat és tizedeket" (120.). Feltevése azon alapult, hogy az egyik 1317. október 20-án kelt királyi oklevél (IV/599.) Mátéról úgy szólt, mint aki „akkor (tunc) felségünk kegyétől elfordult, és hűtlenségbe esett",44 vagyis Máté „az oklevél kiállításakor már nem számított hűtlennek" (120. 143. jegyzet). Ha az oklevélben Mátéról pusztán mint akkori hűtlenről esnék szó, a szokásos értelmezés szerint valóban arra lehetne gondolni, hogy a diploma keltekor a trencséni kiskirály már nem számított hűtlennek. Az oklevél megfogalmazása azonban — mint az imént idéztem — ennél árnyaltabb, és a királlyal való szembefordulásra, fegyveres fellépésre utalhat. Mivel ezen oklevél szerint 1317. október 20-án Komárom már a király kezén volt, sőt alkalmasint a harcoló felek fegyverszünetet köthettek, azaz formálisan már nem álltak szemben egymással, így a diploma megfogalmazása kielégítően magyarázható a fegyverszünet feltételezésével. Minthogy Komárom bevételét követően a király nem folytatta a Máté elleni hadműveletet, és hamarosan feloszlatta hadseregét, ez az értelmezés hihetőnek tűnik. Kevéssé tartom valószínűnek akár Máté — mégoly formális — hűségnyilatkozatát, 44 A 25. jegyzetben i. m. VIII/2. 71. = Magyar Országos Levéltár. Diplomatikai fényképtár 286 497. (Platthy es. lt. 3. 23. 497.)
