Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297
336 KRISTÓ GYULA csatája 1318 július második felére keltezhető. Az erről legelőször tudósító augusztus 9-i oklevélből azonban az ütközet helyszínéről nem értesülünk. Későbbi oklevelekben viszont a Mojs elleni katonai akció(k) több csatahelye szerepel. 1320. évi oklevél szerint Mojs Bonchidánál maradt alul Losonci Dénes fia István mesterrel szemben (V/734.), egyik 1324. évi diploma szerint a Mojs ellen küldött csapatok élén álló Fonói János előbb Csicsó vára alatt, másodszor Gol. (azaz talán Gyalu4 2 ) falu mellett ütközött meg Mojssal (VIII/166.), másik 1324. évi irat szerint Dózsa a Kolozsvár melletti Topánál aratott győzelmet Mojs felett (VIII/553.). E négy helyszín közül csak e legutóbbi, azaz a topái kapcsolható bizonyosan Dózsa 1318. júliusi erdélyi hadjáratához, amit a királyi seregvezér azonossága mutat. Azaz a Meszesi-kapun át Erdélybe betört Dózsa vajda Topánál győzte le Mojst. 1321. február 10-i adat tovább bonyolítja (vagy egyszerűsíti?) a kérdést (VT/39.). Petenye fia Péter itt előadott bűnlajstromából megtudjuk, hogy amikor a király Dózsa erdélyi vajdát és szolnoki ispánt Erdélybe küldte a helyzet megjavítására, Péter a hűtlen Mojs segítségére ment, és a vajdával csatákat vívott. Egy másik 1321. évi oklevél szerint Péter — Szatmár megyéből sok embert állítva maga mellé, amikor az uralkodó Mojs ellen Dózsát küldte — Mojs oldalán a király ellen harcolt (VI/370.). Péter tehát várai 1317-ben történt elvesztése után Erdélybe húzódott vissza, és maradék erejével a király ellen lázadó Mojst támogatta. A vele kapcsolatban emlegetett, ám Mojs érdekében vívott csaták (certamina) egyike-másika utóbb szerepelhetett úgy az oklevelekben, mint Mojs elleni ütközet, és Mojs megnevezett ellenfelei a Dózsa vezette királyi sereg alvezérei lehettek. Erre Fonói János esetében konkrét nyom mutathat. О ugyanis 1317. február 24-i királyi oklevélben mint besztercei, kolozsi és kolozsvári ispán szerepel (IV/408.), és ha e tisztségét őrizte 1318-ban is, amikor Dózsa erdélyi vajdai kinevezést nyert, kétségtelenül Dózsa beosztottja volt, minden további nélkül lehetett tehát a Dózsa irányította királyi had egyik kapitánya. A tisztánlátást nehezíti, hogy a későbbi oklevelekből (és a többség ilyen) kockázatos pontos viszonyokra és dátumokra visszakövetkeztetni. Jellemző például, hogy egy 1326. évi királyi oklevél a Dózsa akkori erdélyi vajda megsegítésére küldött Bátoriak érdemei között említette meg vitézkedésüket Mojs és szövetségesei, a Lotárd-fiak és a Borsák (Kopasz és Веке) ellenében az erdélyi részeken megvívott győztes csatában, illetve véráldozatukat a Debrecen falu melletti sikeres ütközetben (X/194.). Itt nem elsősorban azon kell meglepődnünk, hogy az események elmondásában 1318. évi történés megelőzött 1317. évit (effélére sok példa idézhető), hanem az, hogy eszerint Mojst a Lotárd-flak és a Borsák is támogatták 1318-ban. Ez 1317-re fordított előjellel — hogy ti. Mojs segítségét élvezték a lázadók — igaz, de 1318-ra vonatkozóan ezt az állítást más forrás nem hitelesíti. Az Engel (124. 153. jegyzet) által erre vonatkozóan idézett oklevél (V/516.) Masa László Mojshoz és Kopasz nádorhoz történt csatlakozásáról, valamint fogságáról — a fentebb elmondottak alapján — nem 1318-ra, hanem 1315-re vonatkozik. A vázolt nehézségekre gondolva írtam a közelmúltban azt, hogy az 1315-öt követő időszak erdélyi „hadi eseményei sok ponton nem világosak. Sokkal inkább egyes akciókat tudunk felvillantani, semmint folyamatos eseménymenetet adni".43 42 Kristó Gy.: a 10. jegyzetben i. m. 318. 43 Uo. 317.'
