Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297

I. KÁROLY KIRÁLY HARCAI A TARTOMÁNYURAK ELLEN. 319 erdélyi vajda és Benedek csanádi püspök társaságában — még tisztsége megnevezése nélkül szerepel. Ez, noha argumentum e silentio, arra mutathat: Péter legkorábban ezekben a napokban nyerhette el a királynéi tárnokmesteri tisztet. Ezt gyámolítja, hogy éppen ekkortájt, az 1315. nyári, királyi udvarbeli tárgyalások során osztották el újra a tisztségeket, illetve hogy ő mint az említett poszt várományosa 1315. augusztus 12-én már mint báró a királlyal tanácskozók között szerepelt. Ha ez így van, abban az esetben a Borsák első lázadását aligha kényszerülünk 1314 végére tenni, hanem — az alább kifejtendők okából — 1315 tavaszára keltezhetjük. Ezzel a század első évtizedét túlélt négy nádor (Aba Amadé, Csák Máté, Borsa Kopasz, Ákos István) közül az egyik, ráadásul a négy közül egyetlenként 1310 után a király által elismert nádor fordult szembe az uralkodóval. Az 1315. tavaszi dátumból viszont az következik, hogy minden bizonnyal nem a Borsák dominója dőlt el először. Ha a Borsák felkelése éppen akkor zajlott volna, amikor a király 1315 január 13-én Koréven (azaz Tokajban) tartózkodott, akkor innen Károly nem meredeken délre, az Alföld déli részére vonult volna, ugyancsak a korábbi hetekhez hasonló erős iramban, hanem vagy onnan küldött volna sereget a fellázadt nádor ellen, Kőrév ugyanis Engel szerint ,,a Borsák territóriumának határán feküdt" (110. 100. jegyzet), és ott várta volna be a fejleményeket, vagy — elégséges erő birtokában — maga indult volna oda. Elvégre nem akárkiről volt szó, hanem az ország nádoráról, a király eddigi hívéről. A budai székhelyét feladó uralkodó azonban egyiket sem tette, hanem folytatta útját délre, vagyis a Sárosból a Dél-Alföldre vezető úton Tokaj csak egy állomás volt. Az uralkodó igyekezetét legalább három tényező motiválhatta. Egyrészt: mutat nyom arra, hogy Csák Máté nem állt meg a Szepességben, hanem tovább üldözte a királyt. 1315. július 1-jei oklevélből (IV/115.) arról szerzünk tudomást, hogy Ákos nembeli István nádor hűtlen fiai a szintén hűtlen Csák Máté hadseregét Sárospatak királyi város ellen vezették, és azt felgyújtották. (Csak zárójelben jegyzem meg: ehhez a katonai akcióhoz kapcsolta Engel [108.] Csák Máté kísérletét Buják királyi vár elfoglalására, ám azt Jánki Pál óbudai és szegedi várnagy megvédte. Ez az esemény egyetlen 1333. [!] évi oklevélben maradt ránk [XVII/272.], 1315-höz kapcsolására nincs támpont. Megerősíti ezt, hogy Jánki Pál óbudai és szegedi várnagyként legkorábban 1321-ben szerepel [VI/76.].) E Sárospatak elleni támadásra utalhat egy 1320. évi oklevél, amely szerint a hűtlen István-fiak Csák Mátéval tartottak, és emiatt birtokaik a király kezére háramlottak (V/973.). Ezen esemény időpontjában — 1315 legelső hónapjaiban — még élt Ákos István, hiszen 1315-ben napi kelet nélküli, bizonnyal az év legelejéről való oklevelet ismerünk tőle (IV/216.), amelyben magát továbbra is nádornak nevezte, de záró részében Károlyt szerepeltette királyként. Ezt követően azonban többé nem fordul elő élőként, azaz nyilván meghalt, fiai viszont felmondták apjuk király iránti lojális politikáját, és ennek először akkor adták tanúbizonyságát, amikor a tartományuk határán 1315 elején megjelent Mátéhoz csatlakoztak, és részt vettek annak királyt üldöző akciójában. Mivel az uralkodó megint kisiklott Máté kezéből, a trencséni kiskirály emiatti féktelen dühét Patakon töltötte ki. Jó oka volt tehát Károlynak, hogy siessen dél felé. Ugyanakkor Ákos István elhunyta és fiai pálfordulása az első dominó elesését jelentette a keleti