Századok – 2003
FOLYÓIRATSZEMLE - Wasson; E. A.: Az újgazdagok térhódítása az angol uralkodó osztályban a középkortól az első világháborúig 255
256 FOLYÓIRATSZEMLE a régi problémát (az angol elit nyitottságának kérdését) új oldalról közelítsük meg. A szerző tanulmánya (amelynek adatbázisa 1978 angol családot ölel fel, ezekből 12783 képviselőházi tag és 2914 főrend került ki) azon a feltételezésen alapul, hogy azok a családok alkották az angol uralkodó osztályt, a társadalmi és gazdasági elitet, amelyek tagjait többször választották képviselővé, vagy elnyerték az örökletes főrendiházi tagságot. Az említett kötetek, a főnemesek jegyzékei, valamint az 1832 óta rendszeresen kiadott képviselőházi jegyzékek kitűnő forrásul szolgálnak ahhoz, hogy több évszázadon keresztül nyomon követhessük az angol elit összetételének változását. A középkorban plebejus henteseket vagy pékeket is megválasztottak képviselőnek, de voltak közöttük ügyvédek vagy bányászok is. Azonban I. Erzsébet uralkodásától a viktoriánus kor első évtizedéig a képviselők 75%-a és a legtöbb főrendi házi tag patrícius vagy birtokos család saija volt. A státusz és a politikai hatalom szorosan összekapcsolódott Angliában. A hivatal elvesztése együtt járt a társadalmi lecsúszással. A státusz elit és a vagyoni elit gyakorlatilag egy és ugyanaz volt. 1881-ben Derby 15. grófja is úgy gondolta, hogy egy adott földbirtok elsődleges célja a politikai befolyás megszerzése. A birtok ára nem csupán gazdasági értékének mutatója volt, hanem annak is, hogy mekkora társadalmi és gazdasági hatalmat adott tulajdonosának. VIII. Henrik uralkodása előtt azon családok nagy része, amelyek három vagy annál is több képviselőházi tagot adtak, városlakó volt. A 16. század folyamán azonban egyre inkább csökkent az arányuk. Ebben az időben a sikeres kereskedők jó része földvásárlásba fektette a pénzét. 1660 után így teljesen eltűntek a városi családok a parlamentből. Amíg 1386 és 1421 között két tucat nemesi származású képviselő sem volt, Erzsébet idején minden ötödik képviselőnek volt egy közeli főnemesi rokona. 1558 és 1603 között minden főnemesi családnak vagy férfiúi vagy nőágon volt rokona a képviselők között. Az 1870-es években kiadott New Domesday Book tanúsága szerint egy nagybirtokos család tagjai majdnem biztos, hogy politikailag aktív szerepet játszottak. Ugyanezt támasztja alá a nagyobb vidéki kúriákról szóló jegyzék is. A szerző családfa-kutatásai olyan példákat tárnak elénk, amelyekben kereskedő és egyéb szakmai háttérrel rendelkező családok is bekerültek az elitbe úgy, hogy még két, sőt három generációval az első képviselő megválasztása után sem adták fel a családban az eredeti foglalkozásukat. A 16. század előtt legtöbb esetben olyan adatokkal is rendelkezünk, amelyek segítségével megtudhatjuk, hogy a család mikor szerezte meg első birtokát, kikkel házasodtak a családtagok és milyen hivatalokat láttak el, de sokszor ismeretlen marad számunkra az út, amely a család meggazdagodásához vezetett. A vizsgált családok 42%-a földbirtokos volt, azaz az agrárszférában való meggazdagodás révén kerültek be az elitbe. Már többnyire a Tudorok trónra kerülése előtt gentryk lettek és a családok fele már 1485 előtt bekerült a parlamentbe. Az utóbbiak háromnegyede már jó fél évszázaddal korábban szerezte birtokát. A 17-18. századi angol elit nagy része ősi családokból állt. Az az elképzelés, hogy az uralkodó osztály VII. Henrik után teljesen átalakult, csak mítosz. Az ősi arisztokrata dinasztiák egy része még a 20. századot is megélte: a 14-15. században is fontos szerepet játszottak, és az idő múlásával egyre gazdagabbak és befolyásosabbak lettek. E családok neve jól ismert az angol történelmet hallgató diákok előtt is: Berkeley, Cavendish, Howard, Stanley, Talbot, stb. A 18. századig nincs igazán különbség az elit vagyoni eredetét vizsgáló korábbi kutatási eredményekhez képest, azonban a 18. század mérföldkőnek számít az elitbe kerülés vagyoni hátterét illetően. A cikkíró véleménye szerint Stone 1970-es években végzett számításai és megállapításai felülbírálandók. A 18. században ui. a parlamenti elit mind kevésbé rekrutálódott a földbirtokos családokból (háromszor annyian kerültek be hivatali, értelmiségi vagy üzleti pályán szerzett vagyonuk révén, közülük legjelentősebb az üzleti pálya volt), ami egyben azt is jelenti, hogy nem igaz Stone tétele, amely szerint az angol elit mindinkább zártkörűvé vált. A 16. század volt a hivatalt viselők aranykora, mivel ebben az időszakban sokan kerültek be a parlamentbe azért, mert valamilyen hivatali állást töltöttek be. Sem a Tudorok előtt, sem utánuk nem jutottak be annyian a parlamentbe az adminisztrációban szerzett pozíciójuk révén, mint ezekben az évtizedekben. Bár voltak időszakok, amikor számos orvos, tábornok vagy püspök lett a parlament tagja, legtöbben valamilyen jogi foglalkozási háttérrel érkeztek. Az 1560-as évekig az értelmiség 90%-a ügyvéd volt és az 1580-1620 közötti évtizedeket kivéve a Restaurációig, amikor a katonatiszti réteg valamivel felülmúlta őket, változatlan maradt dominanciájuk. A történészek vitatkoznak azon, hogy a jogi pályát választók közül mennyien voltak nemesi származásúak. Néhány jelentős család egy generáció alatt jutott a jogi pálya segítségével nagy vagyonhoz és státushoz. Stone és társai a 18. század első felére