Századok – 2003

FIGYELŐ - Miskolczy Ambrus: "A történeti Erdély" és az ”Állam és nemzet" öröksége. Histográfiai kérdőjelek 219

220 FIGYELŐ a Duna-konföderációban, igaz a történelmi hagyományoknak megfelelően Magyarország részeként, és ha népszavazással így dönt a nép. 1866-ban erdélyi mágnás körökben felvetődött az a gondolat is, hogy Románia fejedelmét, Hohenzollern Károlyt koronáznák magyar királlyá. Aztán 1919-ben újra felvetették néhányan, hogy a román királyt kellene meghívni a magyar trónra. Ez némileg groteszknek tűnik, de mint Szász Zoltán megjegyzi: „nem tagadható egy pozitív mozzanata az ilyen spekulációkban: a közös rendezés igénye felé mutattak". Ugyancsak Szász Zoltán jelzi azt, hogy a trianoni „tárgyalásokon" a magyar fél alternatív javaslattal élt: tartsanak népszavazást, hogy Erdélyt miként osztják meg a két állam között, vagy legyen önálló, kantonokból álló független állam, keleti Svájc. Azt meg lehetett volna említeni, hogy Apponyi Albert lényegében — a közben itthon már kiátkozott — Jászi Oszkár nézeteit képviselte-Ilyen légkörben született Asztalos Miklós szerkesztésében ez a propagandamű, amely a maga nemében a legkomolyabb. 15 szerző 18 tanulmányát (Teleki Pál: Előszó; Gaál István: Erdély földjének története; Fodor Ferenc: Erdély földrajza; Roska Márton: Erdély őskora; Buday Árpád: Erdély földjének római kora; Roska Márton; Erdély és a népvándorlások kora; Roska Márton: A honfoglalás és Erdély; Asztalos Miklós: Erdély története; Szilády Zoltán: Erdély magyar népe; Tamás Lajos: Az erdélyi oláhság; Pukánszky Béla: A szászok és az erdélyi gondolat; Némethy Imre: Fejezet Erdély jogtörténetéhez; Huszár Lajos: Az erdélyi pénzverés története; Kampis Antal: Erdély iparművészetéről; Genthon István: Erdély művészete; Bartha Dénes: Erdély zenetörténete; Kozocsa Sándor: Erdély irodalomtörténete; Szilády Zoltán: Erdély és a magyar tudományosság; Hofbauer Zoltán: Az erdélyi akadémiai mozgalmak története) foglalja magába. Az Erdélyi Férfiak Egyesülete adta ki. Ennek alapítója a már elhunyt Jancsó Benedek, hajdan Bánffy Dezső bizalmasa, egyben szabadkőműves. Tisztafejű nemzetpolitikus, aki több vaskos könyvet írt a román múltról. Szemlélete csak annyiban aktuális, hogy egy-egy szomszéd országban ma is képviselik, ellentétes előjellel. Jancsó Benedek ugyanis a magyarországi románokban elsősorban etnográfiai képletet látott, az értelmiségiekben pedig irredenta összeesküvőket. Az 1920-as évek elején Erdély történelméről is írt összefoglaló munkát, amelyet Asztalos Miklós is említ jelen vaskos kötetünk bibliográfiájában. Kiemeli, hogy amikor ezt Kolozsvárt kiadták, meg kellett cenzúrázni a román érzékenység miatt. Tegyük hozzá, a magyar érzékenység miatt is tanácsos volt a kézirat átdolgozása. Jancsó Benedek jobban látott sok mindent, mint jelen kötetünk szerzői. Alapvetően egyetértünk Szász Zoltánnal: „Ami kötetünket a politikum vonatkozásában kiemeli a kor harcos egyhangúságától meghatározott művek közül, az a szakszerűségre és sokoldalúságra törekvés, a tudományosság igénye. Megjelenéséig nem volt olyan Erdélytörténet, mely az országrész múltját ilyen összetetten, a geológiai koroktól az egyes népek zenéjéig, olvashatóan összefoglalta volna." Azt lehet mondani, hogy a földrajzi, művelődéstörténeti fejtegetések némileg hivatva voltak, hogy a politikai narratíva méregfogát kihúzzák. Ugyanakkor — látni fogjuk — a politikai nemzetszemlélet egyoldalúságait is erősítették. A kötet erényeivel és gyengéivel alighanem az előszót író Teleki Pál volt a leginkább tisztában. Hiszen neki óriási szerepe volt a trianoni svájci javaslat ki-