Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Végső István: A zsidótörvények hatása a kiskunhalasi zsidóság életére 179
Végső István A ZSIDÓTÖRVÉNYEK HATÁSA A KISKUNHALASI ZSIDÓSÁG ÉLETÉRE A zsidók története Kiskunhalason a zsidótörvényekig Tanulmányom célja, hogy bemutassam a kiskunhalasi zsidóság történetét 1938 és 1944 között.1 Kiskunhalasra a 18. század közepétől érkeztek letelepedni vágyó zsidók.2 A Duna-Tisza közén jellemzően a gyapjú, a bőr és a gabonakereskedelem útját követve telepedtek le.3 A Kiskunságban először és legnagyobb mértékben Halason jelentek meg.4 A folyamatos tiltakozás ellenére, melyet a konkurens görög kereskedők fejtettek ki, mégis szerephez jutottak a városban.5 Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a Jászkun Kerület erőszakos katolikus betelepítésével szemben nem a kerület által támogatott görögöket, hanem a zsidókat segítette a város vezetése.6 Emiatt a görög kereskedők nagyrészt felmondták bérleteiket, melyeket a zsidók vettek át.7 Végeredményben az izraeliták nagyarányú megjelenésének köszönhetően a városban, a megszorító intézkedések ellenére tovább tevékenykedő kereskedők hatására, és nem utolsó sorban a görög kereskedők „eltűnésének" következtében a zsidók lettek a kereskedelem és a pénzügy irányítói. Ezt segítette a későbbiekben a szabad költözködés joga, melyet az 1840. évi XXIX. tc. szabályozott. A görög kereskedők eltávozása után a zsidók a 19. században hiánypótló szerepet játszottak. A halasi zsidók kivették a részüket, az 1848-49-es szabadságharcból. A Nagy Szeder István által közzétett, 1848-49-ben Bács megyében működő, „Kiskun-Halasi felkelők" harmadik századának névsorában, több zsidó névvel is találkozha-1 Dolgozatom elkészítéséhez a City University Graduate Center keretében létesült Rosenthal Holocaust Institute és a „Gábor Várszegi Endowment" által támogatott „J.&O. Winter Fund" ösztöndíj pályázat nyújtott anyagi segítséget. 2 Nagy Szeder István: Kiskun-Halas Város /Egyházainak, Iskoláinak, és közművelődésének története / Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat, Kiskunhalas, 1936. /a továbbiakban: Nagy-Szeder /: 67. A Jászkun Kerületben az 1735-38-as összeírásban még nincs zsidó. Halas környékén először, egy Ádám nevű gyapjúkereskedőt jegyeztek fel 1744-ben. 3 Uo.: 67. Az osztrák és cseh posztógyárak a Magyar Alföldről importálták a gyapjút, ezért ez igen jövedelmező üzletnek számított a térségben. 4 Ö. Kovács József: A kiskunhalasi zsidóság társadalomtörténete a XVIII-XIX. században. /In: Bács-Kiskun megye múltjából XI. szám Bács-Kiskun Megyei Levéltár, Kecskemét, 1992. // a továbbiakban Ö. Kovács 1992 /: 86-87. 5 Kiskunhalas helytörténeti monográfia. Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, Kiskunhalas, 1965. /a továbbiakban: Monográfia /: 102. oldal 6 Nagy Szeder: 68-69. 7 Uo.: 67.