Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bahar; Alexander-Kugel; Wilfried: Der Reichstagsbrand. Wie Geschichte gemacht wird. (Ism.: Németh István) 1465

1466 TÖRTÉNETI IRODALOM összeállított listák alapján és internáltak az újonnan felállított koncentrációs táborokba. A letartóztatásokban részt vett az SA, az SS és az Stahlhelm soraiból verbuvált un. „segédrendőrség" is. (A birodalomban letartóztatottak száma végül is meghaladta a százezret.) A tűzesetet az 1933. január 30-ától hivatalban lévő Hitler-kormány gátlástalanul felhasználta céljaira. Küszöbön álló kommunista felkelés jelének bélyegezve, másnap - formálisan a weimari alkotmány 48. cikke 2. bekezdésére hivatkozva - kiadta „az állam és nép védelmére" hozott rendeletet „az államot veszélyeztető erőszakos kommunista cselekedetek megfékezésére", amellyel felfüggesztette a weimari alkotmányban biztosított számos alapvető jogot, köztük a személyi szabadság és a lakás, a levéltitok sérthetetlenségét, a véleménynyilvánítási és a gyülekezési jogot. Egy másik rendelet „a német nép elleni árulás" megakadályozásáról intézkedett. Ezek a rendeletek a nemzetiszocialista korszakban mindvégig hatályban maradtak, s nélkülük elképzelhetetlenek lettek volna Hitler hatalombiztosításának jogi lépései, ideértve az 1933. március 24-i „felhatalmazási törvényt" is. A két korábbi rendelettel a kormány biztosította magának a sajtó és a rádió feletti felügyeletet, és hihetetlen propagandalehetőséghez jutott; az SA terrorjával a március 5-i választásokon biztosította a nemzetiszocialista párt és szövetségesei enyhe győzelmét. Vitathatatlan tehát, hogy a nemzetiszocialisták hasznot húztak a Reichstag égéséből és azt ügyesen felhasználták diktatúrájuk kiépítésére. Bár a terror, a propaganda és a választási csalások, s a 88%-os választói rekord-részvétel ellenére e Reichstag-választásokon a náci párt továbbra sem szerezte meg a többséget (43,9%), s csak a von Papén vezette konzervatív front (Német Nemzeti Párt és a Stahlhelm) 8%-ával együtt tudott csekély parlamenti többséget (51,9%) elérni. 1933. március 4-én állították fel a Reichstag leégését vizsgáló 4 bűnügyi tisztviselőből álló bizottságot, amelyet a politikai rendőrség főnöke vezetett. A bizottság az államügyészség részvétele nélkül működött. A tűzesetet követő első napokban vezető náci politikusok nemcsak a rendőri nyomozásba, hanem az előzetes bírósági vizsgálatba is beavatkoztak, s a számukra politikailag megfelelő vizsgálóbírót állították. Már röviddel a tűzeset után, a nácik által rendezni kívánt kommunista-ellenes nagy per propagandisztikus előkészítését ellensúlyozandó, Willi Münzenberg, a német kommunista párt propaganda-apparátusának emigrált vezetője, Párizsban akciót szervezett a náci hazugságok leleplezésére. Goebbels Angriff című lapjára válaszul Arthur Koestlerrel és másokkal megalapította a Gegen-Angriff címú lapot, amelynek első száma 1933. május 1-én jelent meg. Francia elvbarátaival nemzetközi segélybizottságot hozott létre Hitler áldozatainak támogatására. Három, politikailag rendkívül hatékony, de sokat vitatott könyvet (két barnakönyv és egy fehérkönyv) adott ki, és mivel a nácik megtagadták annak lehetőségét, hogy az általuk előkészített lipcsei perben a kommunista vádlottakat (Torgler, Dimitrov, Popov, Tanév) külföldi ügyvédek védhessék, Münzenberg a Komintern jóváhagyásával és nemzetközi jogászok bevonásával Londonban ellenpert szervezett, amely a lipcseit közvetlenül megelőzte. A francia, angol és holland hatóságok ellenkezése ellenére 1933. szeptember 14-18 között Londonban megrendezett ellenper arra a megállapításra jutott, hogy van der Lübbe nem a kommunista párt tagja, hanem annak ellenfele, s nincs összefüggés a kommunista párt és a Reichstag égése között. A vádlottak nemcsak ártatlanok, hanem egyáltalán nem hozhatók összefüggésbe a Reichstag égésével. Van der Lübbe egyedül nem követhette el tettét, s valószínű, hogy a tettesek a Reichstag elnöke palotáját és a Reichstagot összekötő folyosót használták az épületbe való behatolásra. A tűzeset rendkívül előnyös volt a náci párt számára, és a dokumentumok azt valószínűsítik, hogy a Reichstagot a náci párt vezető személyiségei megbízására gyújtották fel. Amikor Lipcsében« a vádlottakat bevezették a tárgyalóterembe, már több száz külföldi újságban megjelent a londoni bíróság ítélete, amely minden vád alól felmentette a kommunista képviselőket. A lipcsei perben (1933. szeptember 21 - december 23) meghallgatott szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy egyedülálló személy a rendőrség által lefoglalt alkalmatlan eszközökkel ilyen idő alatt semmiképpen nem tud előidézni ilyen kiterjedésű és hatékonyságú tüzet. Az üléstermet korábban idegen kezek preparálták, mielőtt oda Lübbe belépett. Bizonyítékok híján rövidesen megdőlt a tervezettnek állított kommunista felkelés legendája, s viszont egyre több adat merült fel egy indokoltnak feltüntetendő kommunista-ellenes fellépés céltudatos előkészítésére, és annak módjára. A szerzők rámutatnak, hogy az erre utaló, a náciknak természetesen igen kényelmetlen vallomások valamilyen úton-módon hamarosan eltűntek a per iratanyagából. Sőt több olyan személy gyanús körülmények közt, vagy látszólag más okból bekövetkezett haláláról is szólnak, akik a perrel elérni kívánt cél szempontjából így vagy úgy nehézséget okoztak. A Reichstag felgyújtásában valójában szerepet játszott SA-kommandó tagjait is biztonsá-