Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Polyák Péter: A "keleti élettér" hitleri germanizálása 1365
1374 POLYÁK PÉTER Ez a terv nem nyerte el Himmler tetszését, mivel ő gyorsabb iramban, sűrűbben és nagyobb területen akart telepíteni. Ezért a további tervezési munkálatokat arra a Konrád Meyer professzorra bízta, aki Németország egyik legtekintélyesebb agrárszakemberének számított, és akinek nevével végül az egész GPO összekapcsolódott. Meyer SS-ezredesi rendfokozattal el is vállalta Himmler telepítési főtörzshivatalában a tervezési osztály vezetését. Meyer 1940 februárjára készítette el első, egyelőre csak nagyvonalú áttekintésnek szánt „általános tervét" (még mindig csupán az annektált lengyel területekre vonatkozóan). A tervvázlat ékes bizonyítéka a tudományos szakértelem és a náci fajelmélet párosulásának. Meyer abból indult ki, hogy az annektált területeken (87 ezer km2, 9 millió lakossal, melyből 82% lengyel, 11% német, a zsidóság nélkül) első célként újra el kell érni az 1914-es 50-50%-os német-lengyel nemzetiségi arányt, ami azt jelentette, hogy a németek 1,1 milliós lélekszámát 3,4 millióval fel kellett emelni 4,5 miihóra, miközben 3,4 millió lengyelt (elsősorban az 1918 után odatelepülteket) „eltávolítanak". Mivel Meyer Bajorország példájára egy „egészséges, agrár-ipari vegyes gazdasági struktúrát" képzelt el, a 9 milliós lakosságból 35%-nak, vagyis 3,15 millió embernek a fóldmüvesréteghez kellett tartoznia. Ebből az kövezett, hogy amennyiben a németek arányát 50%-ra emelik, akkor vidéken ennek 70%-nak kellett lennie, ami 2,2 millió németet jelentett, vagyis: a már ott élő 740 ezer német parasztot további 1,46 millió fővel kellett kiegészíteni. Ez Meyer szerint 200 ezer német telepescsaládot jelentett. Meyer telepítési tervének legérdekesebb része a területi eloszlás meghatározása. Meyer az annektált nyugat-lengyelországi területet ugyanis két részre osztotta. Az egyik az ún. „1. rendű telepítési zóna" („Siedlungszone 1. Ordnung"), melyet sűrű telepítésű célterületnek szemelt ki, a másik az egyelőre fennmaradó lengyel szigetek területe lett volna. Az 1. rendű telepítési zóna — az NSDAP Fajpolitikai Hivatalának elképzeléséhez hasonlóan — egy széles, észak-dél fekvésű sávot jelentett az annektált területek és a Főkormányzóság határa mentén a német oldalon, melynek ,germán birtokok mélyen lépcsőzött gyűrűje formájában a német népiség falává" kellett volna válnia a Főkormányzóság lengyelsége felé. Ennek a „népi falnak" kellett a Birodalomba került lengyeleket elválasztania a Főkormányzóság lengyel lakosságától. Az 1. rendű zóna részét képezte az a terület is, melynek „nyugat-kelet tengelyként" egy széles „népi hidat" kellett volna képeznie a Birodalom régi, 1939-es határai és a Főkormányzóság határa mentén létrehozott „népi határfal" között (ez a „híd" az annektált Wartheland tartományon keresztül, a Warthe folyó mentén terült volna el). így ismét kettévágták volna a Birodalomba került lengyelséget. Északabbra, a szintén annektált területből létrehozott Danzig-Nyugat-Poroszország tartományon keresztül (vagyis az egykori „lengyel korridoron" át) egy második, vékonyabb „népi hidat" kellett volna létesíteni Pomeránia és Kelet-Poroszország között, mely az északi lengyel szigetet megint csak kettévágta volna. Mivel az 1. rendű zóna az annektált területek felét tette ki, Meyer a 200 ezer telepescsalád felét, vagyis 100 ezer családot ide akart irányítani. Meyer a német telepesek számára háromféle birtoktípust akart bevezetni. Az első a 20-30 hektáros, saját tulajdonú, „életképes családi gazdaságok" csoportja
