Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Hornyák Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918-1927.Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság 1307
MAGYAR-JUGOSZLÁV DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK 1918-1927 1 325 zájárult, hogy Zágrábban magyar konzulátus nyíljon, és kilátásba helyezte további konzulátusok „progresszíve" történő megnyitását.6 0 A kapcsolatok látványos javulása mellett azonban a döntőbírósági és garanciális egyezmény megkötésének gondolata feledésbe merült. Mindaddig, amíg június végén, majd júlis 13-án, ezúttal jugoszláv részről nem vetették fel ismét az ötletet. Ez utóbbi időpontban, bármily hihetetlenül hangzik is, Nincic már megnemtámadási egyezmény aláírását javasolta a magyar félnek. Ezen ajánlat elfogadásával Magyarország elérhette volna fél évtizedes célját, a kisantant felbomlasztását. Kérdés persze, hogy menynyire gondolta komolyan Jugoszlávia, hogy kisantant szövetségesei tudta nélkül egyedül kössön ilyen jellegű szerződést Magyarországgal. Első pillantásra, és a későbbiek ismeretében, úgy tűnhet, hogy az egész ajánlat csak színjáték volt, és Belgrádnak esze ágában nem volt kockáztatni a biztos — Magyarországgal szemben feltétlenül megbízható — kisantant támogatást a bizonytalan magyar jóindulatért. Ha azonban megvizsgáljuk Jugoszlávia nemzetközi helyzetét, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Nincic komolyan gondolhatta az ajánlatot. 1926 közepére ugyanis Mussolini letett Közép-Európa és a Balkán ,,Locarno szellemében", olasz vezetéssel történő rendezéséről, és visszatért Jugoszlávia-ellenes politikájához. Franciaország még mindig nem tudott védelmet nyújtani Belgrádnak Olaszországgal szemben. Ráadásul 1926 első felében Jugoszlávia szövetségesei, Románia és Csehszlovákia is Rómához próbáltak igazodni. A Franciaországban csalódott Prága Olaszországnál próbált védelmet találni az Anschluss ellen, és az ismét nagyhatalomként feltúnő Németországgal szemben. Romániában az Avarescu-kormány határozott olasz orientációt követett. Az egyébként is jugoszlávellenes Bulgária szintén Rómában keresett támogatást, Görögországot pedig Belgrád hangolta maga ellen. Ily módon Jugoszlávia 1926 nyarán senkitől sem számíthatott segítségre. Az olasz fenyegetéssel szemben Belgrádnak egyetlen lehetősége maradt: az „előremenekülés", ha megegyezik Magyarországgal és sikerül legalább egy oldalról biztosítania hátát. Nincic tehát ekkor — hangsúlyozva, hogy csak ekkor, ebben a nemzetközi helyzetben — komolyan gondolhatta a Magyarországnak tett ajánlatát. A jugoszláv külügyminiszter ajánlatának vélhetően nem kis szerepe volt abban, hogy augusztus 29-én Horthy megtartotta elhíresült mohácsi beszédét, amelyben a szerb és a magyar nép között egykor meglévő barátság felújításának szükségességéről szólt. A kormányzó azonban beszédével gyakorlatilag elkiabálta a megegyezést, és kiprovokálta Csehszlovákia és Románia fellépését a külön megegyezés ellen. A mohácsi beszéd tehát, a történeti szakirodalomban még mindig elterjedt nézettel szemben, nem a magyar-jugoszláv közeledésnek, hanem a közeledési folyamat lezárulásának volt a nyitánya.6 1 Ennél a pontnál érdemes elidőznünk egy kicsit. A mohácsi beszédet követően a külügyminisztérium olyan értelmű táviratot juttatott el belgrádi követsé-60 MOL. К 82. 1926. május 13-i jelentés. Szóba került az is, hogy Szabadkán is nyílhat magyar konzulátus, viszonzásul Jugoszlávia Szegeden nyithatná meg saját képviseletét. 61 A kérdést ebből a megközelítésből elsőként, s talán mindmáig egyetlenként, Pritz Pál boncolgatta: Emlékirat és történeti valóság Hory András visszaemlékezéseinek fényében. In: Századok 1987/2-3.
