Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Hornyák Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918-1927.Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság 1307
1320 HORNYÁK ÁRPÁD hoz. Másrészt erre az időre tehető Olaszországnak Franciaországhoz intézett kihívása, amellyel Róma Párizs közép-európai dominanciáját kérdőjelezte meg. A térség feletti befolyás megszerzését Róma a kisantant Franciaországtól való „elhódítására" alapozta, ezért törekedett a kisantantállamokat szerződésekkel magához kötni. (Jugoszláviával 1924 januárjában, Csehszlovákiával pedig 1924 júliusában kötött szerződést.) Emellett azonban Mussolini Magyarországot sem akarta teljesen elidegeníteni magától, ezért szorgalmazta Jugoszláviának Magyarországgal való megegyezését, amit egyúttal a kisantant egységének megbontására is alkalmasnak vélt. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a magyar-jugoszláv közeledés fő szorgalmazója a belgrádi olasz követ, Alessandro Bodrero tábornok volt, aki több alkalommal is magára vállalta a közvetítő szerepét. 1924-ben tehát történtek lépések a kapcsolatok javítására. Több technikai kérdésben egyetértésre jutottak és a sajtó mindkét országban enyhébb hangot ütött meg a másik állammal szemben. Ennél több azonban nem történt. Részben, mert Jugoszlávia az Olaszországgal Rómában 1924 januárjában megkötött egyezmény révén teljes figyelmét balkáni politikája megvalósítására fordította, részben pedig azért, mert ekkoriban Magyarország is mástól, nevezetesen a Szovjetuniótól várta az ország külpolitikai elszigeteltségének, vagy legalábbis az elszigeteltség látszatának a megszüntetését, és a kisantant valamilyen szintű fellazítását. A szovjet kártya kijátszásának gondolata nem ekkor merült fel először a magyar külpolitika irányítóinak fejében. A kapcsolatfelvételre már 1922-ben a genovai konferencián történt kísérlet, s a tárgyalások, bár meglehetősen kis intenzitással és rapszodikusan, a bécsi és berlini követségeken keresztül titokban azt követően is folytak.47 1924 derekán Moszkva a bécsi követségen keresztül kereste meg Magyarországot a diplomáciai elismerés és kereskedelmi, gazdasági kapcsolatfelvételre irányuló ajánlatával. Az ajánlat nem volt új. Volt azonban egy nagyon komoly eltérés a mostani és a megelőző tárgyalások között. Nevezetesen, hogy annak esélye, hogy megtörténjen a diplomáciai kapcsolatfelvétel, esetleg valamilyen egyezmény is szülessen a két ország között, minden korábbinál nagyobb volt. Azzal ugyanis, hogy a nyugati hatalmak (Anglia, Olaszország) elismerték a Szovjetuniót, Magyarországnak nem kellett attól tartama, hogy ezzel a lépésével számkivetetté válik a nemzetközi politikai életben, illetve kiiktatódott annak veszélye, hogy a kisantantnak újabb támadási felületet nyújtson általa. A kapcsolatfelvétel magyar szempontból, szemben azzal a véleménnyel, hogy gazdasági előnyöket hordozott magában, lényegében véve szinte csak külpolitikai szempontból volt csábító.48 Azzal kecsegtetett, hogy Magyarország olyan nemzetközi tényezővel kerül kap-47 A kérdésről bővebben lásd Ormos Mária: Bánffy-Csicserin találkozók Genovában. In Kutatási íuzetek/4. Történelem Doktori Program, Pécs, 1998. 33-40.; Seres Attila: Két dokumentum az 1922. évi berlini titkos szovjet-magyar diplomáciai tárgyalásokról, www.natarch.hu/szemle/2001; illetve Bánffy Miklós: Huszonöt év (1945) Püski Kiadó, Budapest, 1993. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Major Zoltán. 127. 48 A kereskedelemügyi államtitkár egyedül a mezőgazdasági gépek exportjára látott esélyt, míg Nagyatádi Szabó István a mezőgazdasági minisztérium álláspontját képviselve szkeptikus volt annak hasznát illetően, sőt a Szovjetunióval nem mint felvevő, hanem mint konkurrens állammal számolt, amely előbb vagy utóbb megjelenik terményfeleslegével az európai piacon. Iratok az ellenforradalom történetéhez 1919-1945. III. Szerkesztette Nemes Dezső. Budapest, 1959. 678-682. (A továbbiakban Iratok.)
