Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Vonyó Tamás: A megkésett fejlődés porosz útja. A császári Németország gazdasági fejlődésének sajátos forrásai 1275
1298 VONYÓ TAMÁS Különleges út, vagy különleges gazdasági potenciál? Pinson klasszikus művének sorait idézve, „az a gazdasági fejlődés, melyen Németország a 19. század második feléhen végighaladt, a modern német történelem legnagyszerűbb aspektusa, és a modern idők egyik legelképesztőbb fejezete volt".ím Valóban, Németország bő négy évtized leforgása alatt totális gazdasági átalakuláson ment keresztül, melynek során relatíve elmaradott agrárjellegű országból megdöbbentő ipari erejű modern állammá vált. Az első világégést megelőzően Németország rendelkezett a második legnagyobb ipari bázissal és messze a legerősebb hadsereggel a világon, lekörözve kontinentális riválisait és egyre inkább kihívást jelentve Nagy-Britannia és az Egyesült Államok gazdasági hegemóniájára.10 8 Ugyanakkor a Német Császárság messze elmaradt az angolszász vetélytársak mögött a politikai demokratizálódás terén. Egy erősen militarizált, autoritárius állam képét mutatta, amely mégis Európa elsőszámú ipari hatalma lett.109 E furcsa, de legalábbis meglehetősen sajátos kettősség magyarázataként munkálta ki az 1970-es években Wehler — korunk egyik legnagyobb német történésze — a 'különleges út' (Sonderweg) tézisét, amely Németország dinamikus, megjelenésében igen agresszív fejlődését egy egyedi német modernizációs modellre vezette vissza. Az érvelés szerint 1848-ban a liberális polgárság elvesztette a politikai kezdeményezés lehetőségét, így a hatalom egyedüli birtokosa a porosz arisztokrácia maradt. A gazdasági modernizáció által magát fenyegetve érző junkerréteg ugyanakkor csak a politikai és társadalmi vezető szerep monopolizálásával tudta hatalmát konzerválni. Törekvésében segítségére sietett a 'Nagy Válság' által kikényszeríttet oligopolisztikus piaci struktúra, melynek keretében a nagyipar képviselői nagyban rá voltak utalva a birodalmi kormányzat gazdasági intervenciójára.11 0 A legnevesebb nyugati történészek — közöttük David Blackbourn és Geoff Eley — azóta is hevesen vitatják a fent megrajzolt modell egyediségét, hangsúlyozva, hogy annak elemei több, a megkésett fejlődés útjára lépő államban is megtalálhatók voltak.111 Tanulmányunk szempontjából azonban sokkal fontosabb az a megállapítás, miszerint Wehler eredeti tézise hibásan értékelte az államhatalom szerepét a gazdasági fejlődésben. Először is, a német gazdasági modernizáció alapjait nem a protekcionista politikát folytató központi kormányzat rakta le, azok — ahogy a jelen tanulmányban láthattuk —jóval az 1879-es fordulat előtt, a liberális érában teremtődtek meg. Továbbá a császári Németországra jellemző gazdaságpolitikai kurzust a történészek által bevett gyakorlat ellenére túlzás lenne a neomerkantilizmus megnevezéssel illetni. Az erre utaló intézkedések — a védővámrendszer bevezetése, valamint a vasút államosítása — ugyanis elsősorban adminisztratív és állambiztonsági okokból születtek meg, közvetlen gazdasági jelentőségük növekedése sokkal inkább a legfontosabb ágazatokban lezajló termelési és pénzügyi koncentrációnak, mintsem a császári kancellária eredeti célkitűzéseinek 107 Pinson 1966, 219. 108 Vonyó 1999, 175-176. Összehasonlító adatok: Lásd függelék 1-2. ábra. 109 Stone 1984, 159-160. 110 Evans, fi. J. : Rereading German History. Routledge. London, 1997. 12-13. 111 Uo. 14.
