Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Vonyó Tamás: A megkésett fejlődés porosz útja. A császári Németország gazdasági fejlődésének sajátos forrásai 1275
A MEGKÉSETT FEJLŐDÉS POROSZ ÚTJA 1291 legfőbb támogatói lettek a Bismarcktól megszabadult császári kormányzat agreszszív külpolitikájának és gyarmatosítási törekvéseinek. A vizsgált időszakban kialakult német ipari struktúrák fejlődése és a nagyvállalatok sajátos üzleti gyakorlata viszont igényelte az ország gazdasági felzárkózását elsődleges prioritásként kezelő állam aktív gazdasági szerepvállalását. Neomerkantilizmus és világpolitika A német gazdaság 1871 és 1914 közötti fejlődésének talán legsajátosabb — és világtörténelmi szempontból kétségtelenül legfontosabb — vonása az volt, hogy a rendkívül dinamikus iparosítás nemhogy nem rengette meg az arisztokratikus társadalmi és politikai berendezkedést, hanem kifejezetten megerősítette a porosz autokráciát és konzerválta a porosz militarizmus hagyományait. Míg az ipari forradalom korai szakaszában modernizálódó angolszász nagyhatalmakban a gyorsuló gazdasági fejlődés a mélyen beágyazott liberális gondolkodás és az ennek szellemében kialakult polgári társadalom bázisán nyugodott, Németország relatív — erősen posztfeudális — elmaradottságából indulva pontosan a nagyléptékű iparosítás szülötteként lépett az európai politika porondjára. Paul Kennedy híres gondolatát idézve a Német Császárság volt az egyetlen nagyhatalom, „amely egyesítette a nyugati demokráciák ipari erejét a keleti monarchiák autokratikus döntéshozatali rendszerével".7 7 A tradicionális társadalmi struktúra és a megkésett iparosítás sajátosságai — mint látni fogjuk — szinte előre determinálták a Közép-Európában uralkodó gazdaságpolitikai gyakorlatot. A 19. század közepére mái" Európa jelentős részét elérték az iparosodás hullámai, melyek nagyban átformálták a „későn jövők" gazdasági pozícióit, és szükségszerűen újradefiniálták e nemzetek külgazdasági prioritásait. Az ipari forradalom úttörőivel szemben a modernizációs folyamatokba viszonylag későn bekapcsolódó országok számára a sikeres iparosításhoz elengedhetetlennek tűnt — legalábbis kezdetben — a fokozott állami támogatás. Az így felmerült gazdasági érdekek a központi kormányzatot mindenhol egyes üzemek vagy egész iparágak tudatos fejlesztésére illetve a gazdasági szereplők tevékenységének közvetett serkentésére ösztönözték. Az újonnan kialakuló általános tendenciákat egy specifikus körülmény is alátámasztotta, mely végérvényesen a neomerkantilizmus táborába sodorta Közép-Európa országait. Az 1870-es évek kezdetétől — és különösen a következő évtizedben — egyre erőteljesebben árasztotta el a kontinentális gabonapiacokat az olcsó amerikai és orosz búza, s ez sértette a még mindig teljhatalmú agrárius érdekeket, s alapjában rengette meg a mögöttük álló mezőgazdasági potenciál nemzetközi versenyhelyzetét, hosszú távú gazdasági kilátásait. A Friedrich List által propagált nézetek tehát az újonnan iparosodó nemzetek gazdasági gondolkodását határozták meg a gyakran nehézkes strukturális és társadalmi átalakulás időszakában. Ahogy Barry Supple fogalmaz, a viszonylagos fejletlenség növelte annak valószínűségét, hogy az állami intervenció nélkülözhetetlen lesz az ipari növekedés előtt magasodó akadályok leküzdésében.78 77 Kennedy 1992, 205. 78 Cippola, Carlo M. (ed.): The Fontana Economic History of Europe. III. kötet: The Industrial Revolution 1700-1914. Harvester Press/Barnes&Noble. New York, 1976. 351.
