Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Vonyó Tamás: A megkésett fejlődés porosz útja. A császári Németország gazdasági fejlődésének sajátos forrásai 1275
1290 VONYÓ TAMÁS bocsátottak olcsó munkaerőt a szekunder szektor, különösen az alapanyaggyártó ágazatok számára.7 3 A nagyfokú koncentráció ténylegesen a német ipari struktúra egyik legjellemzőbb elemévé vált, ahol mind a vertikális, mind pedig a horizontális integráció jelei megfigyelhetők voltak. Már a korai iparosodás idején, amint a szénbányászat legfőbb képviselői a vas- és acélkohászat vezető vállalkozói lettek, megindult a központosított termelési struktúrák kiépítése. Ez a Németországra azóta is különösen jellemző gazdasági folyamat természetesen nem pusztán a hagyományos közösségi szellemre és nagyfokú fegyelemre épülő porosz értékek következménye volt. Az iparmágnások számára érthető módon meghatározó materiális érdekek is jelentős szerepet játszottak. A gyors ipari növekedés alapjául szolgáló magas szintű technológia alkalmazása és a nehézipari vállalatok sajátos költségstruktúrája erőteljes tőkekoncentrációt feltételezett, és igényelte azokat a biztos piacokat, ahol a hatalmas produktum elhelyezhető volt. A német gazdaságot uraló kartellek és szindikátusok tehát az együttműködésből adódó organizációs előnyök mellett a szabad verseny minél nagyobb fokú kizárását is ösztönözték. Üzleti gyakorlatuknak megfelelően a merkantilista vámfalak mögött magasan tartották az árakat, garantálva ezzel a kielégítő profitot.74 Fontos megjegyezni, hogy az állam nem pusztán kereskedelempolitikájával támogatta a hazai nagyipar fejlődését. A közvetlen állami szerepvállalás legalább ilyen mértékben járult hozzá Németország egyedülálló külkereskedelmi sikereihez. A vasút teljes és az energiatermelés részleges állami monopóliuma lehetővé tette a szállítási és termelési költségek manipulációját, ami csökkentette a német termékek árait, míg jelentősen megdrágította a konkurrenciát jelentő importot. A német nagyvállalatok tehát — főleg rosszabb években — akár dömpingáron is hajlandók voltak exportálni, pusztán azért, hogy kiszorítsák vetélytársaikat az oly fontos és egyre nagyobb vásárlóerővel rendelkező kontinentális piacokról.7 5 Erre szükségük is volt, hiszen a monopolista árképzés a hazai piacon eladható termékmennyiség közös kvóták szerinti korlátozását is jelentette, így az egyre bővülő produktum értékesítésében növekvő szerep jutott a külföldi értékesítési lehetőségeknek. Mindez persze azt is jelenti, hogy a német ipar külgazdasági sikereit nagyrészt a hazai lakosság kényszem áldozatai alapozták meg. Bár a nemzetközi irodalom az állami katonai megrendelések jelentőségét gyakran erősen vitatja, nem tagadhatjuk, hogy legalábbis katalizátorként hozzájárultak a nehézipar robbanásszerű fejlődéséhez. A kor csúcstechnológiájára épülő német hadiipar értékesítési lehetőségei szempontjából kulcsfontosságú védelmi költségvetés 1870 és 1924 között 100 millió márkáról 2,4 milliárd márkára emelkedett, ezzel további keresletet teremtve a minőségi acélgyártás, azon keresztül pedig a szénbányászat számára.7 6 Mivel az óriási ipari konszernek mind a haderő fejlesztésében, mind az exportpiacok bővítésében közvetett vagy közvetlen anyagi érdekeltséget szereztek, nem véletlen, hogy az 'Új Irányvonal' meghirdetése után 73 Uo. 84. 74 Kemp 1985, 108. 75 Kennedy, Paul. The Rise of the Anglo-German Antagonism 1860-1914. The Ashfield Press. London, 1994. 295-296. 76 Stone 1984, 166.
