Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok (Ism.: Szende László) 1253

1254 TÖRTÉNETI IRODALOM ismert, amikor a gyilkost zarándoklat végrehajtására kötelezték. A vezeklő zarándoklat szokása a német telepesek közvetítésével jutott el a Kárpát-medencébe. A politikai zarándoklatokkal kapcsolatban számos adat ismert. A keresztes hadjáratok magyar vonatkozásait a szakirodalom már részletesen feldolgozta, ezért Csukovits ezt a kérdést érintőlegesen vizsgálja. Az Anjouk, különösen Erzsébet anyakirályné peregrinatióit már bővebben tárgyalja. A Magyarországon gyökértelen dinasztia és az ország kapcsolatát Erzsébet és Lajos minden fórumon hangsúlyozták. Ennek egyik lehetősége a zarándokút volt, amely a magyar szentek népszerűsítését is szolgálta. Ugyanakkor egy ilyen út egyértelmű politikai üzenetet is megfogalmazhatott. Erzsébet 1343-as itáliai útja fiának, András hercegnek nápolyi trónigényét volt hivatott elismertetni. A lovagi zarándoklat résztvevőjének szándékaiban a szent helyek megismerése, vallásos hitének megszilárdítása, lovagi erényeinek gyakorlása szerepelt. A helyettes zarándoklat kérdéseinek elemzésével is számos érdekességre világít rá a szerző. Ezek a peregrinusok megbízást teljesítettek, legtöbbször végrendelettel jelölték ki őket. Az adatok arra utalnak, hogy ez a szokás országosan elterjedt volt. A testamentumot készítő az anyagi háttérről is gondoskodott. A végrendelkezők tudatában voltak, az egy-egy zarándoklathoz szükséges összeg nagyságával. A negyedik fejezet, amely Az előkészületektől a hazatérésig címet viseli, részletesen megismerteti az olvasót egy zarándokút menetével. Megállapíthatjuk, hogy Csukovits a rendelkezésre álló forrásokból igen plasztikus képet alakított ki ezzel a résztémával kapcsolatban. Az utazás költségeit valahonnan elő kellett teremteni. Volt, aki régóta nem bolygatott peres ügyét vette elő a finanszírozás reményében. Mások elzálogosították birtokaikat, házaikat. Az előteremtendő összeg nagysága függött attól, hogy az illető római vagy szentföldi zarándoklat megvalósítását tűzte ki céljaként. Ez utóbbi végrehajtásához ugyanis ötször nagyobb összegre volt szükség. A zarándoklás költségeit elsősorban a zarándok társadalmi helyzete, másodsorban a kiválasztott kegyhely határozta meg. Az elhatározást legtöbbször tett követte, de ehhez úti okmányokra volt szükség. Ezek közül a salvus conductus, a menlevél volt a legfontosabb, mivel ennek kibocsátója oltalma alá fogadta, akadálytalan és biztonságos közlekedést, vámmentességet biztosított. Magyarországon a bárók számára adták ki. A pápai menlevél speciális jelentősége egyértelmű, mivel a szentföldi utazáshoz elengedhetetlen feltétel volt. Az ilyen jellegű magyar kérvényeket a pápai udvar nem utasította el. Az elutazni készülő zarándok tisztában volt útja veszélyességével, ezért indulása előtt végrendelkezett. Az utazás szimbolikusan a plébániatemplomban kezdődött. A zarándokok misén vettek részt, meggyóntak és a paptól áldást kaptak a botra és a tarisznyára. A peregrinust társak, szolgák kísérték. Az utazó, ha a Közel-Keletre indult, a tengeri és szárazföldi útvonal között választhatott. Az oszmánok előretörésével az előbbire helyeződött a hangsúly. A Rómába tartóknak járhatatlan hegyi utakkal kellett megküzdeniük. Az utazás alatt a zarándoknak számos nehézséggel kellett szembesülnie. Csukovits sok érdekes kalandot ismertet: oroszlántámadás, fogságba esés, erőszakos haláleset, rablás. De a lelki feltöltődésen, vigaszon túl egy zarándokútnak másfajta „haszna" is lehetett: a peregrinus ismereteket szerzett, politikai megfigyeléseket tett, és kapcsolatot építhetett ki az elhurcolt keresztény foglyokkal. A kötelező zarándokprogramokról kevés adat maradt az utókorra: de ezt kitöltötte a szentek földi maradványainak megérintése, ajándékok, ereklyék vásárlása, misék mondatása, kegyes adományok tétele. A kegyhelyeken magyarul tudó gyóntatok várták a hazai zarándokokat. Csukovits felhívja a figyelmet az Aachenben megjelenő magyar zarándokok sajátos körmenetére. Ennek során énekszóval vonultak, keresztet, zászlókat és nagyméretű gyertyákat vittek. A hazaérkező zarándokot sokszor rossz hírek fogadták. Szembesülnie kellett a perbehívó oklevelekkel, és az sem volt célszerű, ha a család férfi tagjai egyszerre indultak zarándokúira, mivel ezt a távolabbi rokonok kihasználhatták. Ha fogadalmat tett zarándok az út elhalasztása mellett döntött, más cselekedettel kiválthatta a zarándoklatot. Ez indította Domonkos bánt a borsmonostori ciszterci apátság megalapítására. A fontos embereket az ország irányítása itthon tartotta. Doncs mester I. Károly király révén nyert feloldozást peregrinációja alól, mert az országnak szüksége van szolgálatára. „Cserébe" 20 templomot alapított a Felvidéken. Az ötödik fejezet a zarándokok társadalmi összetételének vizsgálatával foglalkozik. Csukovits jó érzékkel elemzi ezt a társadalomtörténeti szempontból rendkívül fontos kérdést. A hazai kegyhelyek ilyen jellegű vizsgálata már korábban megtörtént. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a társadalom valamennyi rétege kimutatható a kegyhelyeken. A magyar zarándokok számarányára csak komoly kritika után lehet következtetni. Nagy arányú növekedés egy-egy új kultusz kezdetén, illetve