Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Erdődy Gábor: Belgiumi liberális katolikus hírlapok a magyarországi változásokról 1848-1849-ben 1179
BELGIUMI KATOLIKUS LAPOK MAGYARORSZÁGRÓL 1848-49-BEN 1213 A magyar kérdés kiéleződését folyamatosan nyomon követve a brüsszeli katolikus hírlap nemzetközi kitekintésében utal arra, hogy a Habsburgok a Wessenberg kormány utolsó intézkedéseként elfogadták Anglia és Franciaország kezdeményezését egy Brüsszelben megrendezésre kerülő, az olasz kérdés békés megoldása előmozdítására hivatott nemzetközi konferencia összehívására. Respektálták Párizs azon kérését is, hogy a találkozóra a francia elnökválasztást követően kerüljön sor.10 7 Az itáliai fejleményekbe bepillantást nyújtva december 12-én a jövő miniszterelnökének nevezett Gioberti Rómával rokonszenvező nyilatkozatát értékeli, és nyíltan kifejezésre juttatja rosszallását a felett, hogy a piemonti kormány együttműködést készít elő a római és firenzei demagógokkal. Az Ausztriával szembeni ellenségeskedés kirobbanását elkerülhetetlennek nevezi. Rámutat azonban arra is, hogy a radikálisok természetesen profitálni igyekeznek mindebből, erősen kiáltoznak, papíron katonák tömegét állítják ki, amennyiben azonban elérkezne a próba ideje, az osztrákokkal szemben csupán a piemontiak mozdulnának. A hamarosan megnyíló brüsszeli konferencia lehetőségével információi szerint a turini radikálisok nem sokkal többet törődnek, mint a rómaiak, sőt mindent megtennének a maguk részéről annak érdekében, hogy arra egyáltalán ne is kerüljön sor, és egyáltalán nem kételkedik abban, amennyiben érdemi beleszólásra nyílna lehetőségük, Itália jövője hamarosan problematikusabbá válna, mint valaha.10 8 A franciaországi elnökválasztás előkészületeivel december 13-án vezércikk keretében foglalkozik jelezve, hogy a politikai életben a republikánusok éppúgy aktívan jelen vannak, mint a köztársaság ellenségei. A választók hangulatát azonban mindenekelőtt két jelentős név határozza meg. Cavaignac tábornokot a republikánusok meggyőződéssel követik, mivel a júniusi felkelést követően az ő diktatúrája biztosította a rendet számukra. Kifelé politikája a békét tartotta szem előtt és biztosan hihető, hogy a jövőben is kitartana emellett. Befelé sokban a körülmények által is vezettetve elhatárolta magát a „vad" hegypárttól és azoktól az utópistáktól, akik „kiábrándító" teóriájukkal a népet félrevezették. Ezek a vonások jellemzik a mérsékelt republikánusok és azon emberek jelöltjét, akik mindenekelőtt rendre és békére vágyakoznak. Amennyiben működne Franciaországban egy olyan jelentős párt, amely meggyőződéssel szorgalmazza a császárság helyreállítását, nem csodálkozna rajta, de — hangsúlyozza — nem létezik. Louis Bonaparte nem tudna öngyilkosság nélkül lemondani erről a szerepről: „vagy ő öli meg a köztársaságot, vagy őt a köztársaság" — jóslata szerint. Másik lehetetlenségnek nevezi a császárság feltámasztását a hadsereg gloire-ja nélkül. Az új császár ugyanis kénytelen lenne háborúzni Európával csupán azért is, mivel Bonaparte-nak hívják. Akár nyerne, akár veszítene azonban, nagy szerencsétlenséget jelentene Franciaországra — szögezi le zárszavában.109 Az immár Bonaparte győzelme okai után kutató december 15-i elemzés bizonyos gondviselésszerű mozzanatokat fedez fel a fejleményekben, melyek alapján arra következtet, hogy semmi nem zárult le az elnökválasztással. Milyen su-107 „Question italienne" JB 1848. dec. 7. 335. sz. 1. 108 „Revue politique" JB 1848. dec. 12. 340. sz. 1. 109 JB 1848. dec. 13. 341. sz. 1.
