Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Kövér György: Középrend vagy középosztály(ok)? Társadalomteremtő fogalomalkotás Magyarországon a reformkortól az első világháborúig 1119
1164 KÖVÉR GYÖRGY szót „gúnynévnek találták ki a nagyok."15 6 Ö, aki Oxfordban tanult, rutinszerűen kitér arra, hogy „az angol gentry is ugyan kikérné magának, ha a magyar fogalmat ráhúznák." Úgy véli: „A dicsőséges és hálátlanul elparentált régi jó magyar nemességet és nemesi intézményt pedig hagyjuk békén nyugodni, nem ártott soha senkinek csak önmagának és nem érdemli, hogy halála után még gondolatban is gentrynek csúfolják."157 Miután kísérletet tesz a „vérben, a traditióban" honoló aristokratia meghatározására, a középosztály terminusra is ráhúzza a vizes lepedőt. „Nálunk a középosztály szó is egy használatban levő, - dívó, hamis frázis, mert fájdalom alig hogy létezik. Aki odavaló, nem számítja oda magát. A milliomos bankár (alig van), gyáros mind pénz aristokrata. Az érzése is az. Középosztálynak nevezik némelyek igen tévesen a nemességet „en bloc", mivel sok középföldbirtokú volt hajdan közte, tehát a zseb után a lefokozó figurázás. A japán szamurájt a kardja után nevezték kétkardúnak. Nálunk elvisel ez a jámbor osztály békével mindent, a degradációt is. Miolta a föld is kicsúszott a talpa alól, nem érzi már magát semminek, szegény pária. A boldogtalanabb részéből válik majd szellemi proletár. A mai elpusztult nemzedékben nincs meg a büszke ősökhöz méltó önérzet, elpárolgott az ősi vagyonnal ez is. Nem maradt meg, ami a legnagyobb hibájuk, az öntisztelet és az összetartás. Munkára sem nevelte őket senki."158 Szinte a jövő fogalomtörténészei számára veti papírra a szándékairól tanűskodó gyöngyszemet: „a fogalomzavar tisztázására, a társadalmi viszonyok becsületes, fair és szolid megalapozására hangoztatom ezeket az igazságokat...", s ennek jegyében „a borongós viharos múltba" tett kalandozás után búcsúztatja az angol gentry szócskát, mondván „a jövőben magyar használatban nem lesz rád szükségünk".159 A rövid cikkecske gyakori beszédtéma volt az arra érdemesült társaságokban, kaszinókban. Már visszhangja is hűen tükrözte a kísérletet arra, hogy az eddigi kulcsfogalom, a gentry temetésével megszabadítsák a rárakódó pejoratív mellékzöngétől magát az immár a „szívbe és lélekbe" plántált, de igazából „a vér és a traditio" arisztokratájaként elképzelt nemességet. Az értelmező szerint ,,a »gentry« elnevezést... értelmes, józan magyar nemes ember nem veszi magára. Hogy vannak esetleg sokan éppen a legjobb magyar nemes családok közül, akik elfogadták e lekicsinylő elnevezést, még nem sokat határoz. Ez legföljebb csak azt mutatja, hogy nem gondolkoznak, vagy az idők mostohasága kiölte belőlük a büszke ősök nemes önérzetét." Kétségtelenül zavaró mozzanat, hogy egyesek „hivalkodva nevezzék önmagukat gentrynek". Ami ezután következik, az már nyíltan felér egy kisebbfajta becsületsértéssel, bár Szemeréből azért közvetlenül nem ve-156 Szemere, 1912. 451. A folyóirat — A Cél — „társadalmi, közgazdasági, szépirodalmi és sporf'-lapnak hirdette alcímében magát, címlapján a nagy C-be foglalva a nyilazó ősmagyar harcos lovának patái tapodták a jelszót: „Mens sana in corpore sano". Szemere egyébként jellemző módon úgy emlékezett: „Legelőször a mindig tréfás A. M. ajkáról hallottam a régi városligeti köröndön, ha egy fogat rosszul volt összeállítva (az övéi sem voltak mindig correctek) »gentry kocsinak« nevezte. Az olta átment a köztudatba, kit értenek alatta nehéz meghatározni. Afféle országos nagyságos urat. A nemességet csak csúfolni lehet vele." (Kiemelés az eredetiben.) uo. 167 Uo. 452. 158 Uo. 454. 159 Uo. 455.
