Századok – 2002
Közlemények - Molnár Máté: Az európai integráció szövetségi tervezetei I/57
60 MOLNÁR MÁTÉ szervezetét egyenlő jogokkal rendelkező entitásoknak kell képezniük. A centralizált, erőszak alkalmazásával, felülről lefelé kialakított, uralmi jellegű integráció helyett a decentralizált, szabadon, alulról felfelé kiépített, uralmi elemektől megszabadított intézményrendszer létrehozását akarta megvalósítani, amelyben az egységek közötti horizontális kapcsolatok szerepe a jelentősebb, nem pedig a vertikális függőségé.5 A birodalmi és az anarchista integrációs modellek közötti fő különbségeket szimbolikusan egy piramis-alakzat formájában lehetne érzékeltetni. A birodalom esetében ennek alsó részében helyezhetnénk el a birodalmi centrum-országnak alávetett, meghódított területeket, társadalmakat, a felső részében, a háromszög csúcsában pedig a birodalom centrumát alkotó uralmi területet, országot. A római birodalom esetében például ez utóbbi Itália volt, melynek lakossága 212-ig, Caracalla edictumáig előjogokat élvezett az alávetett provinciák népével szemben. A birodalmi integráció tehát többnyire úgy jön létre, hogy egy nagyobb és erősebb ország több más, kisebb és gyengébb országot meghódít és saját uralma alá vet. Az integráció erővonalai felülről lefelé, a centrum-területtől a perifériák felé szerveződnek. Az alávetett országok elsősorban a centrummal állnak közvetlen kapcsolatban, egy vertikális függőségi rendszerben. A birodalom részei közötti kommunikáció jelentős hányada a centrumon keresztül történik, amely a politikai és gazdagsági hatalom monopóliumával rendelkezik. A birodalom egészének funkcionálását a centrum érdekei határozzák meg, a többi terület a kényszer (katonai-politikai erő) hatására kiszolgálja azt. A kohéziós tényező a centrum-ország erőfölénye, amely többnyire az alávetett országok (tartományok) egy részének elszakadása esetén is képes a többi terület megtartására. Mint rengeteg történelmi példa mutatja (az oszmán vagy a Kelet-római Birodalom története meglehetősen találó lehet illusztrációképpen), a nagy birodalmak felbomlása többnyire azok törzs-országra való „leolvadását" jelentette. A birodalmakat alkotó országok belső struktúrája alapjában azonos szerkezetű lehet. A centrum-ország és az alávetett országok egyaránt rendelkeznek egy politikai-hatalmi centrummal, egy igazgatási elittel, amely a társadalom egésze felett áll. A tartományok hatalmi elitje közvetlenül a centrum-országtól függ. A tartományi elitek függősége egyúttal a tartományok függőségét is jelzi. Egy-egy országon belül a társadalmi hierarchia vertikális függőségi rendszert mutat., melyben a felsőbb rétegek presztízse, hatalma, hierarchiában elfoglalt helye felülmúlja az alsóbbakét, melyek létszáma lefelé haladva általában nő (ezt jelzi a piramis-alakzat szélesedése lefelé). A birodalom egészének szerkezete alapjában véve megegyezik a „rész"-országokéval. Itt lényegében két „réteget" különíthetünk el: a centrum-területet, amely „kiemelt" helyzetben van, és az alávetettekét, amelyek elvileg egymáshoz hasonló helyzetben vannak (a gyakorlatban a legtöbb birodalomban bőven adódtak eltérések, különbségek az alávetett országok jogi-politikai státusában). A birodalmaknak ebben a hierarchikus, egyetlen hatalmi centrumtól való vertikális függőségi rendszerében rejlett azok gyengesége és ereje egyaránt: gyengeségét az tükrözte, hogy a hatalmi elitek és a centrum-országok legyőzése, elfoglalása esetén az adott birodalom egésze felbomlott, a hatalom szívében tehát 5 Molnár. 265.
