Századok – 2002

Közlemények - Molnár Máté: Az európai integráció szövetségi tervezetei I/57

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ SZÖVETSÉGI TERVEZETEI 61 sebezhető volt (ezzel magyarázható például az, hogy miképpen tudott Cortez vagy Pizarro néhány ezer fős conquistádor sereggel milliós birodalmakat meghódítani - mint az azték és inka birodalom sorsa mutatja). E struktúrák erejét pedig az jelzi, hogy a bukások ellenére a birodalmi integrációk milyen szívósan újratermelődnek, hiszen egy új elit (és) vagy új centrum-ország hatalomra kerülése és rövid dezintegrációs helyzet után a klasszikus birodalmi szerkezet ismét stabilizálódhat. Az ókori mezopotámiai vagy egyiptomi birodalmak éppúgy tanúsítják ezt, mint a modern kori Oroszország, majd a helyébe lépő Szovjetunió. A birodalmi struktúrák szívósságát semmi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy az emberiség történelmét az integrációnak ez a típusa a legkorábbi kezdetektől a huszadik századig végig kíséri. Az anarchista politikai elméletek szerint éppen ezt a szakadatlan egymásra következést, az uralmi formáknak ezt az állandó újratermelődését kellene az emberiségnek megszüntetnie - s az anarchisták hittek is benne, hogy ez az elképzelés megvalósítható. Az államok és birodalmak helyett (melyeknek politikai-hatalmi szerkezete — mint az előzőekben láthattuk — alapjában véve megegyezik) a politikai uralomtól és alávetettségektől mentes társadalmi integrációt akarta megvalósítani, amelyet nemzetközi kiterjedésű modellként Bakunyin fogalmazott meg a legtisztább, legkövetkezetesebb formában. Az anarchista modellben az integráció erővonalai alulról felfelé szerveződnek. Az egyének önkéntesen és szabadon léphetnek be egy-egy termelői kollektívába vagy lakóhelyi közösségbe. A falvak és városok szabadon alakíthatnak tartományokat, a tartományok pedig nemzeti federációkat. Itt is létezik társadalmi hierarchia, vertikális tagozódás, hiszen az egységek átfogóbb, magasabb szinten álló egységekbe szerveződhetnek, amely lépés számukra előnyt jelenthet. Az integráció erővonalai azonban alulról felfelé mutatnak, hiszen a nagyobb egységekből ki lehet lépni, ha egy kollektíva érdekei azt kívánják. A bentmaradók számára mindenesetre a nagyobb egységhez való tartozás gazdasági (és egyéb) előnyöket jelent, amelyet állandó érdek-egyeztetéssel biztosítanak a rész-egységek számára. A nemzetközi, európai federációt alkotó nemzeti federációk szerkezete az anarchista modellben is egymáshoz hasonló jellegű, legjobban egy csonka piramissal szimbolizálható. A piramisok „csonkasága" a megkövült, kijegecesedett politikai-hatalmi elit hiányát jelzi a társadalomban, vagyis a társadalom „vezetési-igazgatási" központjának amorf jellegét, a tisztségek rotációját, a közfunkciók ideiglenes, rövid időszakra szóló betöltését, valamint a társadalomtól elidegenült, fölébe emelt közhatalom, politikai uralom hiányát. A nemzeti federációk között jelentőssé válnak a horizontális kapcsolatok, az egyenlő felek közötti közvetlen kommunikáció, nincs tehát egy olyan centrum, amely monopolizálná az információkat. A nagyobb federációt, az európai méretű integrációt ezek a nemzeti federációk alkotnák. Az integráció e foka többközpontú, nincs benne kiemelt, privilegizált helyzetű centrum. Az európai federáció a részfederációk összehangolt, egyeztetett érdekei szerint funkcionálna, melyből — alapvető érdekei sérelme esetén — a nemzeti federációnak joga lenne kilépni. így az integráció erővonalai itt is alulról fölfelé mutatnának, a nagyobb egységet tehát a részfederációk érdekei tartanák fenn. A kölcsönösség (mutualités) elve nemcsak az azonos szinten levő egységek között dominálna, hanem az alsóbb és felsőbb