Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
1917. IIÁBORÚ - BÉKE? REFORM - FORRADALOM? 95 A június 3-i nagygyűlés után néhány nappal a parlamentben június 6-án Ponsonby vonta felelősségre az angol kormányt Trockij letartóztatása miatt. A külügyminiszterhelyettes a vád elől ismét kitért, úgy tüntette fel, mintha puszta félreértésről, ügyrendi problémákról lett volna szó, nem pedig az internacionalista háborúellenes ellenzék tudatos feltartóztatásáról. Hivatkozott arra, hogy a letartóztatott Trockijt azóta már szabadon engedték.8 9 Az ilyen válaszokkal azonban a háborúellenes ellenzék nem érte be. Néhány nappal később, ugyancsak a parlamentben a baloldali képviselők rávilágítottak, hogy a Times milyen ellenségesen kommentálja az orosz eseményeket, míg korábban a cári rendszerrel szemben nagy megértést tanúsított. Szóvá tették, hogy Oroszországból nem kapják meg a szocialista lapokat,9 0 majd Trevelyan az antant kétértelmű magatartására hivatkozva július 9-én világos állásfoglalást követelt a kormányok részéről, ami egyértelmű volt azzal, hogy ne gyakoroljanak ellenforradalmi nyomást az orosz belső fejlődésre.9 1 Ezt az ILP vezetői annál is inkább fontosnak vélték, mert mint Snowden a Labour Leaderben szóvá tette, Wilson újabb nyilatkozataiból olyan politikát láttak kifejlődni, amely a népek önrendelkezésének korábban hangoztatott elvével szemben nem utasította el az orosz belpolitikába való beavatkozást.92 A baloldali angol munkáskörökben így már 1917 tavaszán kialakult egy „el a kezeket az orosz forradalomtól"-féle magatartás. Igaz, hogy Angliában sok mindent leegyszerűsítve láttak, az orosz forradalmi fejlődést egysíkúbbnak, problémátlanabbnak hitték, de mégis jellegzetes volt, hogy Londonban a munkáspolitikusok saját kormányukkal szemben minduntalan már az orosz forradalmi kormányzatra vagy a Munkástanácsra hivatkozhattak, akár a szociális haladás tekintetében, akár a békeköveteléseknél, a titkos tárgyalások kiküszöbölésénél, a stockholmi megbeszélések felkarolásánál, akár olyankor, amikor az ír népnek követeltek szabadságot.9 3 A tévedések és leegyszerűsítések ellenére világos volt, hogy az orosz fejlődés mennyire erjesztőleg hatott Nagy-Britanniára. Az ILP mellett a BSP (Brit Szocialista Párt) ugyancsak sokat foglalkozott az orosz fejlődés megítélésével. Az azonnali — márciusi — üdvözlő reagálások után a BSP április 8-i kongresszusán hangsúlyozták, hogy a párt „az orosz forgodi pervoj mirovoj vojni. Moszkva, 1961. 273-274. Ph. Snowden: An Autobiography I. köt. London, 1934. 450—455. A leedsi konferencia olyan élénk hatást váltott ki, hogy a király a magához rendelt Thorne-tól érdeklődött, hogy szerinte „nem várható-e valami rossz a konferenciától, s az ott elfogadott határozatoktól", s itt nyilvánvalóan az orosz párhuzamra gondolt, hiszen Thorne éppen onnan tért vissza. (W Thorne: My life's battle... London, 1956 195.) Thorne megnyugtató választ adott a királynak, s kijelentette: „ebben az országban nem kerül majd sor forradalomra." E küldöttség ütjához tartozik, hogy a Labour Party-ban is igen nagy volt a felháborodás, amiért e vezetők kormánypénzen utaztak, azután új delegációt választottak. (M. A. Hamilton: Arthur Henderson, i. m. 123. A leedsi konferencián megjelent, a határozatokat támogatta, az erőfeszítésről később együttérzően írt B. Glasier. L. Thompson-. The Enthusiasts. A Biography of John and Katherina Glasier. London 1971. 225-226. 89 Parliamentary Debates, 1917. XCIV köt. 295. Másnap, június 9-én Manchesterben B. Glasier szólította fel az egybegyűlteket az orosz forradalom támogatására. (L. Thompson: I. m. 226.) 90 Parliamentary Debates, 1917 XCIV köt. 295-296. 91 Parliamentary Debates, 1917 XCIV köt. 706. 92 Parliamentary Debates, 1917 XCV köt. 367. 93 Uo. 1587.
