Századok – 2002

Tanulmányok - Erdődy Gábor: Vezető liberális belga hírlapok a magyarországi eseményekről 1848-ban IV/789

812 ERDŐDY GÁBOR dekorációjaként lettek felhasználva, melyek gyorsan eldobták őket, amikor becsületességük túlságosan terhessé vált számukra." A folytatásban Langsdornf a nemzeti önrendelkezés megteremtésére irányuló törekvéseket értékeli. Látszólag megérető jóindulattal fogadja, hogy a magyarok önálló kül-, had-, és pénzügyminisztériummal akartak rendelkezni. Az érthető — erősíti még —, „ha egy vezető alatt egyesült több állam(!) elkülönített belső adminisztrációval rendelkezik, még az is érthető, bár nagyon nehezen, ha a központi hatalom minisztériumaival szemben önálló had- és pénzügyminisztérium létezik De hogyan képzelhető el több külügyminisztérium egyetlen szuverén számára, azaz a külföldi hatalmakkal szemben ugyanazon gondolat több orgánuma?" -fogalmazza meg költőinek szánt kérdését, egyben elő is készítve ezzel a közjogi radikalizmust feltételezett belső forradalmi törekvésekkel összekapcsoló állítását: „Miközben így készítették elő az elkülönülést és a szakítást az Ausztriával fennálló szövetség helyett, a forradalmi mozgalom nem kisebb vakmerőséggel működött az ország belügyeiben, a quasi egyenlő választójog hazug külsősége mögött kizárta parasztok millióit, akiknek legújabb jogukat, hogy szert tegyenek tulajdonra, senkivel sem egyeztettek." A gondolatmenet e ponton egyértelműen átlép a részben pontos ismeretek hiányából is fakadó, és a tájékozatlanságot leplezetlenül rosszindulatú, tendenciózus megállapításokkal kombináló szférába. Megfelelő közjogi ismeretek hiányában megkérdőjelezi a magyar nemzeti önrendelkezés azon egyetemes jogosságát, amelyre pedig az 1830-as belga forradalom is hivatkozott és építkezett. A korabeli Európában a belga mellett leghaladóbb liberális választójogot félre értelmezve kéri rosszallóan számon a magyar politikusoktól a — más összefüggésekben a Le Messager hasábjain egyébként elutasított — demokratikus megoldást. Ezzel egy időben pedig az érdekegyesítő politika megértésének nem sok jelét felvillantva homályosítja el a közép-európai térségben leghaladóbb jellegű jobbágyfelszabadítás alkotmányos elfogadásának tényét. Áttérve az áprilisi törvények szentesítését követő időszak fejlődését meghatározó tendenciák bemutatására, aláhúzza, hogy a gyakorlatban Magyarország elszakítása Ausztriától szerinte teljessé vált (!), mivel a föderatív kapcsolatot, melynek „annyi régi magyar patrióta híve volt", Kossuthék felégették. Politikájuk szabad és független lett, katonáik vére nem folyt többé idegen érdekekért (!), a régi unióból (!) nem maradt más, mint a szuverén neve. „A különböző nemzetek közül valójában csak magyarok profitáltak az Ausztria felett aratott alkotmányos győzelemből, a forradalom kérdését azonban hamarosan bonyolulttá tette a nemzetiségek problémája. A nehézségek régiek voltak és megrögzöttek, de Magyarország Ausztriával szembeni teljes emancipációjának kivívása világossá és súlyosabbá tett mindent. A szlávök, a románok és a németek elkeseredetten panaszkodtak a magyarok túlsúlya miatt, a magyarok felszabadítása más népek szolgaságát jelentette. Ebből az érzésből született a szláv felkelés és a horvát kérdés, s a horvátok és a magyarok közötti vita, napjainkra Magyarország és Ausztria háborújává mérgesedett." A tanulmány első része az 1848 végi európai kilátások teljes bizonytalanságának hangsúlyozása mellett rendkívüli nehéz próbatételt jósol a magyarok szá-