Századok – 2002
Tanulmányok - Erdődy Gábor: Vezető liberális belga hírlapok a magyarországi eseményekről 1848-ban IV/789
KORABELI BELGA HÍRLAPOK A MAGYAR 48-RÓL 813 mára. Úgy ítéli meg, hogy pozíciójukat sokban gyengíti belső polgárháborús helyzetük, amelynek kialakulását — a múlt örökségére is utalva — elsősorban a nemzetiségekkel szembeni szűkkeblűségükre vezeti vissza. A válságszituáció létrejöttéhez jelentős mértékben járult hozzá szerinte az is, hogy a feltételezése alapján magyarok által szított bécsi forradalomra támaszkodva, s a „radikális" Kossuth vezetésével felborították a bécsi udvarral közösen kimunkált békés, liberális alapokra fektetett kompromisszumot és a teljes nemzeti önrendelkezés forradalmi programjának elfogadására kényszeríttették a Habsburg uralkodót. Az érvelés a „külpolitikai túlkapásokat" belpolitikai forradalmi tendenciákkal kapcsolja össze s a tendenciózus leegyszerűsítések, és félremagyarázások klasszikus eszközeit alkalmazva rajzol a belga közvéleményt félrevezető kedvezőtlen képet a Batthyány-kormány törekvéseiről. A tanulmány második része8 9 a magyarok nyelvi intoleranciáját bizonygató hosszas fejtegetéssel kezdődik, hogy azután ebből vezethesse le a horvát lázadás jogosságát állító megállapítását. Emlékeztet arra, hogy Szlavóniát és Horvátországot sajátos törvényeik szerint igazgatták, s „a Magyarországgal létrejött unió feltételei" — hasonlóan a magyar-osztrák viszonyhoz — „sosem támadták független létezésüket." A konfliktus gyökereihez közelítve megállapítja, hogy a horvátok a szláv faj családjához tartoznak, akik „a magyarokat nagyravágyással vádolják", azok viszont azzal gyanúsítják őket, hogy az észak- és délszláv területeken szétszóródott elemek egyesítésével olyan hatalmas államalakulatról álmodoznak, amely valamennyi szláv eredetű népességet magába foglalná, és Oroszország cárja számára készítene elő egy hatalmas pánszláv birodalmat. Április 11-ét követő magatartásukat vizsgálva aláhúzza: a horvátok nem jelentették be ugyan, hogy a közös uralkodó által kihirdetett törvényekkel szemben a nyílt lázadás platformjára helyezkednek, lépéseiket azonban azzal indokolták, miszerint a szuverén szintén ellenezte a törvényeket. Kívánságaikkal az osztrák kormányhoz fordultak, az osztrák párttal működtek együtt, és nem mulasztották el alkotmányuk egyetlen sajátos kiváltságát sem közvetlenül Béccsel megtárgyalni, mint azt Magyarország elkülönülő pártja is érthetően megtette. A magyar válaszreakciók ismertetése során többször bizonyítatlan vádakat megfogalmazva arra a következtetésre jut, hogy a forradalmak után megalakult Batthyány-kormány „rendkívül el volt foglalva klikkje érdekeivel és azzal a kívánsággal, hogy kizárólag barátait juttassa hatalomra", és közben semmit nem tett a horvátok bizalmatlansága lecsendesítésére. Egyáltalán nem vette őket figyelembe a maguk számára megszerzett függetlenség érvényesítése során, s nem részesítette őket abból a hatalomból, mely őket megillette. „A szlávok a magyarokhoz ugyanazokat a szónoklatokat intézték, melyeket azok húsz év óta az osztrák kormánynak címeztek, s az új magyar kormány úgy reagált, mint ahogy azt a császári kormány is tehette volna" - szögezi le. Elemző jó érzékkel tapint rá a magyarok kettős helyzetére, értékelését azonban csak akkor tekinthetnők korrektnek, amennyiben a horvátok iránti megértést a magyar ügy birodalmi vonatkozásainak megítélésében is érvényesítené. Ezzel ellentétben annyit állapít meg, miszerint Kossuth abban reménykedett, hogy a Bécsben eluralkodott zűrzavar-89 LM 1848. nov. 6. No. 311. 2-3.
