Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
82 JEMNITZ JÁNOS nagyobb tőkésekkel, köztük John Rockefellerrel működött együtt, hogy a munka frontján biztosítsa a „nyugalmat".2 3 A hadbalépés után 1917. március l-jén Gompers országos értekezletet hívott össze, amelyre nemcsak az AFL (American Federation of Labor - Amerikai Munkásszövetség) szervezeteinek képviselőit, hanem más munkásszervezeteket is meghívott. Ezen az értekezleten a munka, a szabadság és igazság nevében kijelentette: „A háború bekövetkezett. Akár helyeseljük, akár nem, a háború olyan körülmény, amivel számolni kell... A jelenlegi háború a demokrácia és az autokrácia intézményei között nyitott harcot. Mi, Amerika országos és nemzetközi szakszervezeteinek tisztviselői, akik összegyűltünk országunk fővárosában, ezennel kötelezzük magunkat, hogy békében vagy háborúban... fenntartás nélkül a szabadság oldalán fogunk állni."24 Gompers még ezen az értekezleten is az előbbi megtévesztéssel élve utalt arra a lehetőségre, hogy talán mégis sikerül megőrizni a békét - de ezt már csak kontraszthatás kedvéért tette, s mindjárt hozzáfűzte: „de ha mégis belesodródna országunk... az európai konfliktusba... akkor minden aktivitásunkkal megvédjük ellenségeivel szemben."25 1917. április 2-án Wilson megjelent az Egyesült Államok kongresszusa előtt, s kérte, hagyják jóvá a Németországnak szóló hadüzenetet. Április 6-án az ország hivatalosan hadba lépett. Az AFL mindvégig mindenben a kormányi; támogatta. Nemcsak arra kötelezte magát, hogy nem indít és támogat sztrájkmozgalmakat, hanem még arról is lemondott, hogy a háború idején a szervezetlen munkásokat szakszervezetekbe próbálja szervezni. Másfelől viszont a tőkések szintén engedményeket tettek: elismerték a szakszervezeteket, készek voltak azokkal tárgyalni a vitás kérdések, elsősorban a bérek rendezését illetően. Hamarosan az Egyesült Államokban is létrehozta a kormány azokat a Háborús Munkabizottságokat, amelyekbe a kormány, a tőkések és a szakszervezetek küldték megbízottaikat - az egyeztetésre. E bizottságok keretében a szerszervezetek meghajoltak a közös döntések előtt, s amennyiben akaratuk ellenére mégis vadsztrájkok robbantak ki, akkor a munkások ellen fordultak. E bizottságoknak s magának a háborúnak oly jelentős volt a bénító ereje, hogy míg 1917-ben 4300 sztrájk robbant ki az országban, 1918-ban már csak 1500.26 Az AFL támogatta azt a törvényt is, amivel szemben az angol szakszervezetek fenntartással éltek. Nevezetesen a hadkötelezettségről szóló törvényt, amelyet Amerikában is akkor vezettek be, amikor kiderült, hogy úgy is hiába várnák, hogy elegendő számú önkéntes jelentkezik a hadseregbe. Az AFL-nek ez a kormányt kiszolgáló szerepe különösen kiábrándító, ha azt szembesítjük az IWW-vel, amely a háborúval szembefordult, a munkások védelmében sztrájkokat vezetett. Részben az IWW ellen szavaztatta meg a kormány 1917. június 17-én a „kémkedésről" szóló törvényt, amit azután 1918 májusában 23 Samuel Gompers: Seventy Years of Life and Labor. New York, 1957. Vol. 2. 352. 24 Anthony Bimba: History of the American. Working Class. New York, 1927. 250. 25 I. m. 250-251. 26 Uo. 252.
