Századok – 2002
Történeti irodalom - A Völgység huszadik százada (Ism.: Vonyó József) III/702
703 TÖRTÉNETI IRODALOM kedelemnek, a különböző adottságú területek termékei közvetítésének. Különösen érvényes ez a központra, Bonyhádra. A faluból mezővárossá, majd nagyközséggé és (kis)várossá váló település évszázadok óta a terület ipari, kereskedelmi, pénzügyi, igazgatási és kulturális központja. Nemcsak különböző gazdasági ágak és érdekcsoportok érintkezési pontja, hanem egyben több etnikum (magyarok, németek, zsidók), felekezet (katolikusok, evangélikusok, izraeliták), s ennek megfelelően eltérő kultúrák együttélésének színtere. Míg uradalmaiban, ipari üzemeiben, kereskedelmi vállalkozásaiban, pénzintézeteiben tőke halmozódott fel, jó hírű iskolái, kulturális egyesületei a szellemi erők koncentrálását és gyarapítását szolgálták. Hagyományai — a polgárosodott lakosság fontos csoportjainak (zsidók, németek) súlyos megpróbáltatásai és veszteségei ellenére — napjainkig fennmaradtak, illetve az utóbbi másfél-két évtizedben újraéledtek. Ennek egyik fontos jele a város és a térség múltja iránti érdeklődés erősödése, s főként az a tény, hogy Bonyhád polgársága és vezetése anyagi áldozatokat is hoz a múlt tudományos igényű feltárása, bemutatása, a tapasztalatok hasznosítása érdekében. Eredménye: színvonalas múzeum, mely nemcsak a tárgyi emlékek szakszerű gyűjtője, megőrzője és bemutatója, hanem — ambiciózus vezetője révén — egyben a történeti kutatási eredmények összegzésének szervezője is. Nem szervezett kutatási projektről van szó, csupán arról, hogy figyelemmel kísérik, ösztönzik a térség történeti kérdéseinek vizsgálatát. E kutatások eredményeit összegzik az ötévenként rendezett Völgység-konferenciákon, melyek (részben tanulmánnyá érlelt) előadásait kötetekben is kiadják. Az első két konferencián, illetve kötetben (A Völgység két évszázada. I. Völgységi konferencia. Bonyhád, 1990. Szerkesztette: Szita László, Szőts Zoltán. Bonyhád 1991. A Völgység ezeregyszáz éve a kultúra és az életmód változásainak tükrében. II. Völgységi konferencia. Bonyhád. Szerkesztette: Szita László, Szőts Zoltán. Bonyhád 1996.) nagyobb időszakokat — a 18-20. századot, illetve a honfoglalástól eltelt 1100 évet — átfogva tárgyaltak a gazdaság-, a politika-, a társadalom-, a nemzetiség- és a kultúrtörténet, valamint régészet és néprajz tárgykörébe tartozó kérdéseket. A 2000-ben, immár menetrendszerűen következő harmadik konferencia egyrészt abban különbözött elődeitől, hogy szűkebb időszakra, a 20. századra koncentrált. Növelte jelentőségét interdiszciplináris jellege: részben néprajzi, s főként földrajzi tárgyú előadásai. Utóbbiakat önálló szekcióban mutatták be, illetve fejezetben közölték Táj és társadalom címmel, melynek előadásai/tanulmányai a környezeti tényezők gazdaságra, -társadalomra gyakorolt hatásait állították a figyelem középpontjába — segítve ezzel a történeti jelenségek okainak sokoldalú, árnyalt elemzését. A recenzens — szakmájának megfelelően — elsősorban a történeti tárgyú tanulmányokra fordítja figyelmét. Tóth József foldrajzprofesszor bevezető előadásában (Régiók és kistérségek) az objektív folyamatok eredményeként szervesen kialakuló település, kistérség (vonzáskörzet), régió és ország kapcsolatrendszerét tekintette át, és az egy adott pillanat erőviszonyait tükröző község, járás, megye és állam előzőekhez fúződő viszonyát elemezte. Mindezzel ahhoz ad segítséget a történész kutatóknak is, hogy (1) a kisrégiót a maga jelentőségének megfelelően elemezzék, értékeljék mind a települések, mind a régiók, mind az ország szempontjából; (2) súlyuknak megfelelően tárgyalják a gazdasági, társadalmi, kulturális folyamatok és az állami-politikai keretek szerepét a történeti folyamatok feltárása során. Kolta László (A közigazgatás változásai Bonyhádon [18-20. századj) a település jogi státusának változásait követő korszakolással ad vázlatos áttekintést a város fejlődéséről. A közjogi helyzet, az ön- és közigazgatás intézményi kereteinek felvázolása segíthetné a más folyamatok alakulását elemző tanulmányok értelmezését. A közleményből azonban többet tudunk meg egyrészt egyes településtípusok általános jellemzőiről (pl. 18-19. századi mezővárosokról), illetve a település gazdasági, infrastrukturális, kulturális gyarapodásáról, a lakosság összetételének változásairól, mint a Bonyhádot irányító testületek és az itt székelő közigazgatási hivatalok szervezetéről, személyi összetételéről és működéséről. Sonkoly Károly művészettörténész (Ermel-Voinits Erzsébet bonyhádi mauzóleuma, Aigner Sándor építész müve [1905-1907J) egy elfeledett művészettörténeti értéket mutat be, a tőle megszokott, körültekintő, precíz forrásfeltárás alapján készült tanulmányában. Nem csupán magát az épületet írja le, s láttatja gazdag képmelléklet segítségével is az olvasóval. Megismerhetjük a mauzóleum környezetét, építéstörténetét, az építtetőt és annak családját, az építészt és munkásságát. A szerző e sokoldalú elemzéssel jó példát mutat arra, miként lehet egyetlen objektum bemutatása révén viszonylag komplex (gazdaság-, társadalom-, technika- és művészettörténeti aspektusokat összegző) képet adni egy korszak sajátos jelenségeiről. V Kápolnás Mária muzeológus (A bonyhádi kazein-gyár) a szarvasmarha-tenyésztéséről híres vidék jellegzetes, — a vajgyártás melléktermékét feldolgozó — üzeme történetének elemeit villantja fel tanulmányában. E megfogalmazást nemcsak a rövid terjedelem indokolja, hanem az is, hogy a
