Századok – 2002

Történeti irodalom - Scheuermann Martin: Minderheitenschutz contra konfliktverhütung? (Ism.: Tilkovszky Loránt) III/696

697 TÖRTÉNETI IRODALOM 64-90. 1.) már eddig is szakszerűen eligazította olvasóit a Népszövetség kisebbségpolitikája szelleméről éppúgy, mint szervezetéről, működése mechanizmusáról, eljárása egyoldalúságairól, a reformkísérletek kudarcairól, a népszövetségi kisebbségvédelemmel szembeni elégedetlenség növekedéséről az attól való elfordulásig, amely a nemzetközi viszonyok alakulásától is elválaszthatatlan. Aki Eiler e tanulmánya ismeretében olvassa Scheuermann vaskos disszertációját, annak az a benyomása, hogy az utóbbi által feltárt és feldolgozott hatalmas anyag mindenben alátámasztja az előbbi tanulmány megállapításait, mégpedig a népszövetségi kisebbségi panaszeljárások széles skálájának olyan gondos nyomonkísérésével és alapos vizsgálatával, amely megbízható mércéül szolgálhat a népszövetségi kisebbségvédelemről kialakult képünk hitelességének kontrollálásához. Mint a Népszövetségnek általában, úgy a kisebbségi kérdésekkel történt népszövetségi foglalkozásnak is meglehetősen nagy nemzetközi irodalma van; részben korabeli publikációk, részben későbbi, köztük mai jogi és történeti tudományos vizsgálódások produktumai. Ez Scheuermann disszertációjának irodalomjegyzékéből is kitűnik, bár korántsem tekinthető az teljesnek. E tekintetben a magyar recenzens érdeklődése — talán megengedhető módon — mindenekelőtt abba az irányba fordul, hogy a vonatkozó magyar irodalomra mily mértékben terjedt ki a szerző figyelme. Annál is inkább, mert a Trianonnal sújtott Magyarország számára a kisebbségvédelem érthetően igen fontos kérdés lévén, részéről is több jeles korabeli munka adott színvonalas elemző kritikát a népszövetségi kisebbségvédelem eljárásmódjáról és próbált hozzájárulni konkrét reformtervezetekkel is annak megjavításához. De Magyary Gézának a kisebbségvédelmi eljárás kívánatos szabályozásáról francia nyelven kiadott 1923. ill. 1925. évi elaborátumai elkerülték a szerző figyelmét, Balogh Arthúrnak a kisebbségek nemzetközi védelméről 1928-ban Münchenben németül is kiadott művén kívül más korabeli magyar munkát nem is találunk jegyzékében, nyilván azért, mert azok többnyire magyar nyelvűek, s így bármennyire értékes termékei is az egykorú magyar szakirodalomnak, óhatatlanul kívülrekednek a nemzetközi tudományosságon (Baranyai Zoltán: A kisebbségi jogok védelmének kézikönyve, 1925, Buza László: A kisebbségek jogi helyzete a békeszezrődések és más nemzetközi egyezmények értelmében 1930, Egyed István: A kisebbségi kérdés. A kisebbség fogalma, kisebbségi jogrendszerek, kisebbségi eljárás 1930, Nagy Iván: A kisebbségi panaszjog reformja 1930, Ajtay Gábor: A kisebbségek nemzetközi védelme, 1931 stb.). Ugyanez állapítható meg a mai magyar tudományosság magyar nyelvű vonatkozó termékeiről, mindenekelőtt Eiler említett tanulmányáról, (Zeidler Miklós tanulmányával kapcsolatban viszont, amely az „Apponyi Albert és a Nemzetek Szövetsége" témát tárgyalva, figyelemre méltó módon foglalkozik a kisebbségvédelmi eljárás reformját sürgető fellépéseivel, megjegyzendő, hogy csak 2000-ben jelent meg a Pölöskeiemlékkönyvben). Galántai Józsefnek a kisebbségvédelem nemzetközi jogrendjének kialakításáról írt munkája azonban annak ellenére is hiányzik a szakirodalmi felsorolásból, hogy 1992-ben New Yorkban angolul is megjelent (Trianon and the Protection of Minorities). A disszertáció szerzője, amikor az általa felhasznált mai irodalomból — mintegy bevezetőül — jellemez is néhány olyan fontosabb müvet, amelyek a népszövetségi kisebbségvédelem témájával őt megelőzően foglalkoztak, azt állapítja meg, hogy azokat a kisebbségvédelmi eljárás inkább jogi, mint politikatörténeti szempontból érdekelte (pl. Ch. Gütermann, 1979) s nem valamennyi érintett nemzeti kisebbség egyediségükben is összemérhető helyzete, illetve a bepanaszolt államok mindegyikének egyenkénti, mégis rokon vonásokat mutató magatartása együttes vizsgálatát, valamint a népszövetségi eljárás általánosítható jellemzőinek átfogó értékelését valósíthatták meg, hanem többnyire csak egyik-másik relációban dolgozták fel — még ha interdiszciplinárisán is — a népszövetségi eljárás menetét (pl. J. Herman, 1994), mégpedig teljesnek és eléggé mélyrehatóidnak nem tekinthető forrásfeltárás alapján. Scheuermann teljesítménye viszont mindezen szempontokból valóban impozáns. A kötet bevezető fejtegetései közé tartozik a szükségesnek mutatkozott eligazítás terminológiai kérdésekben. Ezt jól alapozza meg a francia, illetve a német típusú nemzetfelfogás ismérveivel, nemzet és állam viszonya, nemzet és nemzetiség, illetve nemzeti kisebbség fogalmai megvilágításával. Amikor az első világháború utáni békeszerződések következtében kialakult kelet-közép- és délkelet-európai helyzetről, a nemzetállami törekvéseket mutató, de etnikailag és nyelvileg korántsem homogén országokról szól, Lengyelország és Románia mellett meg kellett volna említenie Csehszlovákiát és Jugoszláviát is, ahol a nemzetiségek nem kevésbé voltak mélyen alárendelve a csehszlovakizmus, illetve jugoszlávizmus ideológiájával tartós szláv egységbe foghatónak remélt uralkodó nemzetek szeparatizmustól különösen féltett területi biztonsága és asszimilációs törekvései érdekeinek, sőt említenie kellett volna Magyarországot is, amely (annak ellenére, hogy oly nagy mértékben veszítette el nem-magyar lakosságát, hogy a maradék nemzetiségek immár teljes elmagyarosításával viszonylag könnyen elérhetőnek vélt magyar nemzetállami lét ideája is némileg