Századok – 2002

Történeti irodalom - Scheuermann Martin: Minderheitenschutz contra konfliktverhütung? (Ism.: Tilkovszky Loránt) III/696

698 TÖRTÉNETI IRODALOM előtérbe került átmenetileg) revíziós terület- és népesség-visszaszerzési törekvéseire való tekintettel továbbra is megőrizte hagyományos felfogását a magyar politikai nemzetről, amelybe beletartoznak a magyar hegemóniát elismerni köteles „másajkú", más származású magyarok: ezeket az állampolgárokat nevezték — individuális jog szerinti felfogásban — nemzetiséghez tartozóknak, kollektív nemzetiségi jogokat azonban el nem ismerve. A nemzetiség (Nationalität) fogalmától a nemzeti kisebbség (nationale Minderheit) fogalma abban különbözik, hogy az utóbbi nem csak ahhoz az államhoz és uralkodó nemzetéhez kötődését ismeri el, amelynek polgára, s amelyhez normális esetben az együttélés tartós gazdasági, társadalmi, kulturális, érzületi — s amikor a körülmények ahhoz adottak, nem csak lojális, de kifejezetten patrióta — szálai fűzik, hanem egyúttal egy kultúrnemzet értelmében vett más nemzethez való származási, nyelvi, kulturális kötődését is. A szerző helyesen állítja, hogy a Népszövetség nemzeti kisebbségeknek fogta fel és aszerint igyekezett kezelni azokat, akiknek vállalta reá testált védelmét. Mégis bizonyos aggályait fejezvén ki a kisebbség meghatározás mai használata iránt, attól tartva, hogy a többséggel szembeni „kisebb jogosultság" benyomását keltheti, szívesebben használja munkájában ehelyett a népcsoport (Volksgruppe) kifejezést, amellyel kapcsolatban azt is megjegyzi: nem ismeri el, hogy annak köze lenne a nemzetiszocializmushoz, s annak az országhatárokat semmibe vevő politikájához. A recenzens a nemzeti kisebbség kifejezéssel szembeni aggályoskodást kevésbé tartja indokoltnak, mint a népcsoport kifejezés használatával szemben sokszor és sokhelyütt annak ellenére is tapasztalható idegenkedést, hogy a népcsoport elnevezés a mai nyelvhasználatban immár meglehetősen széleskörűen polgárjogot nyerhetett mindenütt, ami éppen azért volt lehetséges, mert mai hívei nyomatékosan adtak és adnak hangot elhatárolódásuknak mindattól, amit a hitleri Németországban kidolgozott nemzetiszocialista népcsoportjog (Volksgruppenrecht) és a nemzetiszocialista német terjeszkedési törekvések szolgálatába állított népcsoportpolitika (Volksgruppenpolitik) a valóságban jelentett, számos országot súlyos veszélybe sodorva vagy meg is semmisítve, de végső soron kárára az ott élt német népcsoportnak is. Kétségtelen, hogy a népcsoport fogalom és elnevezés a sokmilliós német népközösség (deutsche Volksgemeinschaft), az össznémetség (Gesamtdeutschtum) más országban, kisebbségben élő része, csoportja értelemben a világháború után és a nemzetiszocializmus hatalomra kerülése előtt már létezett, és az idegenben élő néprészek e koncepció jegyében a német birodalomból jelentékeny erkölcsi és anyagi támogatásban részesültek, mint ahogy a Trianon következtében kisebbségi sorsra jutott magyar néprészek is elvártak és kaptak az „anyaországtól" hasonló szolidáris támogatást, de az is tény, hogy a Népszövetség a kisebbségeket — sem az e kötetben tárgyalt 1920-as években, sem később — nem népcsoportnak tekintette, nem így nevezte és nem eként kezelte. Alighanem visszás tehát, ha a szerző nem ennek megfelelő terminológia alkalmazását gondolja helyesnek. Kiderül azonban, hogy művét egyáltalán nem jellemzi terminológiai következetesség: népcsoport és nemzeti kisebbség, sőt nemzetiség megnevezés vegyest szerepel. Külön megjegyzendő továbbá, hogy a 18. oldalon felsorolva az első világháború utáni kelet-közép- és délkelet-európai térségben élő „nemzeteket és nemzetiségeket", külön tesz említést magyarokról és székelyekről. Mint a Népszövetség titkársága kisebbségi szekciójának 1920-as évekbeli igazgatója, a norvég Erik Colban 1926-ban igen kifejezően meg is fogalmazta, a legfontosabb és egyben legnehezebb feladatnak azon konfliktusveszélyek elhárítása bizonyult, amelyek abból adódtak, hogy a békeszerződések által korábbi országuktól elcsatolt és a szomszédos országokban kisebbségi sorsra juttatott néprészek nem tudtak belenyugodni sorsukba, nem tudtak az elvárt módon beilleszkedni új viszonyaik közé, amit megnehezített a korábban elnyomottaknak most velük szemben elnyomó magatartása, amely különösen a határmenti helyzetben élő néprészek esetében bizonyult súlyosnak, mert szeparatista tendenciákkal, a szomszédos anyaországhoz való visszatérés vágyával elsősorban ők voltak gyanúsíthatok. A Népszövetség kisebbségi politikája egyrészt arra irányult, hogy ezek a kisebbségek hagyjanak fel az anyanemzetükhöz való visszatérésre irányuló aspirációikkal és az őket bekebelezett állammal jussanak érdekközösségre, keresve és előmozdítva az uralkodó nemzettel való együttműködést, másrészt viszont, hogy ezen államok kormányait meggyőzze arról, mennyire saját érdekük is a kisebbségi panaszok — amennyiben jogosaknak bizonyulnak — orvoslása, s ezzel hozzájárulásuk az európai béke és biztonság súlyosabb konfliktusoktól való megóvásához. Ámde azt kellett tapasztalni, hogy ezen országok kormányai a nemzeti kisebbségeik irányában folytatott politikájuk szuverén intézéséhez ragaszkodva, csak annyiban igyekeztek szorosan együttműködni a Népszövetség kisebbségpolitikájával, amennyiben azt a maguk javára befolyásolhatónak találhatták, egyébként azonban a népszövetségi kisebbségvédelmet gyakorta vádolták jogosulatlan beavat-