Századok – 2002
Történeti irodalom - Clewing Konrad: Staatlichkeit und nationale Identitätsbildung (Ism.: Kurunczi Jenő) III/694
694 TÖRTÉNETI IRODALOM kiindultam. A laikus vallásosság története egyben társadalomtörténet, és a vallási cselekvés kutatása, a kultusztörténeti folyamatok társadalomtörténeti összefüggésbe való helyezése a kor emberét más oldalról mutatja meg, mint a hagyományos egyház- és művelődéstörténet, vagy éppenséggel a néprajz. Kulcsár Péter Konrád Clewing STAATLICHKEIT UND NATIONALE IDENTITÄTSBILDUNG Dalmatien in Vormärz und Revolution Südosteuropäische Arbeiten, 109. München, 2001. R. Oldenbourg Verlag, 464 o. ÁLLAMISÁG ES NEMZETI IDENTITASKÉPZŐDÉS Dalmácia a március előtti időszakban és a forradalom idején A Délkelet-Európa Társaság díját elnyert monumentális művében Clewing először az osztrák államiság és a dalmáciai identitásképződési folyamatok kapcsolatát elemzi. Rámutat, hogy a többnyelvű térségben az állami centralizmus és a társadalom viszonyának megkülönböztetett jelentősége volt. Az identitásképződésben fontos tényezőként szerepelt a társadalmi modernizáció. Hangsúlyozza, hogy noha a változások az államtól indultak ki, tanulmányozni kell az elvárásokat is. A politikai közvélemény és az egyes irányzatok csak az 1848-as forradalmak során formálódhattak ki. A vonatkozó történeti irodalom összehasonlító módon nem vizsgálta a címbeli tematikát, Clewing művében találkozunk vele először. A munka rendkívül nagy forrásanyagra és szakirodalomra épül. A levéltári forrásoktól a szekunder irodalomig terjedő jegyzéket lásd a 421-464. oldalakon. Historiográfiai áttekintésében Clewing rámutat a különböző típusú (pl. Dalmáciára, Délkelet-Európára vonatkozó) kutatásokra. Utal rá, hogy a nem olasz nyelvű munkálatok torzóban maradtak. Kiemeli az egyes historiográfiai szakaszok hiányosságait: 1991 előtt pl. a nemzeti kérdést (a .jugoszlávizmus" jegyében) átpolitizálták, vagy mindmáig elmaradt a szlavodalmát és az italodalmát nemzeti irányzatok mélyebb elemzése. A Ház-, Udvari és Állami Levéltár, valamint az Általános Közigazgatási Archívum (Bécs) anyagait először Clewing vonta be az 1848/1849. évi dalmát politikai nyilvánosság és a nemzeti identitástudat kutatásába. A szerző joggal mutat rá a dalmát történelemmel kapcsolatban a különböző jellegű heterogenitás, a történeti kontinuitás, vagy pl. az illírizmus megjelenéséig a laza dalmát — horvát-szlavón kapcsolat históriát formáló hatásaira. A legújabb szakirodalomban (így St. Cosic műveiben) megalapozottan utalnak a régió gazdasági és politikai elmaradottságán kívül az adminisztratív strukturális és jogi normatív, lassú ütemű változásaira is. Clewing szerint az 1848 március előtti abszolutizmus nem volt modern állam. A kutatók emellett elhanyagolták, vagy nem az állam-társadalom viszonyba ágyazva vizsgálták a régióra nézve fontos egyház- és iskolaügyet. Szerinte a dalmát bürokrácia átstrukturálódott és relatíve az 1840-es évekig erősödött a „gyenge állam" is. Noha a 19. sz. első felében a közigazgatásban és az említett két „ügyben" bizonyos átalakulás zajlott le, ez azonban nem képezett átfogó reformot, hanem csak a dalmát evolúciót mintegy hozzáidomították a monarchia osztrák fele állami struktúráihoz. Fr. Zavoreo 1821. évi memoranduma jól mutatja, hogy a régió lakosai ennél jóval többet vártak, azonban a kormányzat passzív maradt és nem vette figyelembe a térségi eltéréseket. Clewing ezt laissez-faire politikának nevezi, ami a fejletlen perifériák előtt nem nyitotta meg a fejlődés útját. Megjegyzi azonban, hogy I. Ferenc „racionális konzervativizmusa" még mindig többletinformációt képzett Dalmáciáról, mint amivel a bécsi publikum és bürokrácia rendelkezett. Az osztrák kormány azonban a lényeget: a vidékfejlesztést sem a fentebbi politikával, sem a centralizációs neoabszolutista intézkedésekkel nem tudta megvalósítani. A nem demokratikus legitimációjú rendszer eleve korlátozott politikai participációt tett csak lehetővé és így pl. Dalmáciában alig maradt játéktér a nemzetpolitikai irányváltásra. A régiót visszahódított területnek tekintették, amiből az következett, hogy a katonai kiadásokat támogatták, míg „a civil szféra" fejlődését szolgálókat ellenezték. Nem létezett financiális városi autonómia és a vidéki hivatalnokok kinevezését is Bécsben hagyták jóvá. Sem a dalmát helyi szervek, sem a lakosság nem tudott olyan reformokat kikényszeríteni, amelyek túlmutattak volna az elsődleges bécsi stratégiai szempontokon. A belső állami stabilitás szemszögéből ítélték meg a vezetők a nemzeti kérdést: azaz anakronisztikusan nem ismerték fel növekvő társadalmi súlyát, így az a
