Századok – 2002
Kisebb cikkek - Botlik Richárd: 1526. október 19. (Adalékok Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentéséhez) III/669
KISEBB CIKKEK 671 Luca ünnepe csütörtöki napra esett 1526-ban. Bartoniek azt viszont figyelmen kívül hagyta, hogy az Olaszországban Santa Luciának, a latin nyelvben szintén Luciának nevezett szent nem azonos a latinban 'Luca'-nak becézett Lukáccsal, és semmiféle kapcsolatban nem állt a magyar nyelv Lucájával. Sárffy láthatóan konkretizálta, hogy kire gondolt 'Luca' kapcsán, nevezetesen: evangélista. Ha a magyarban Lucának hívott szent nevét akarta volna keltezésként megjeleníteni, nemcsak a 'Lucia', hanem — utalva a 4. században vértanúhalált halt szent szimbólumára — a 'virgo' — tehát szűz —jelzőt is használta volna. A történészek, a történelmi szakírók többsége nem esett bele a dátumfeloldás eme csapdájába. Bartoniek kortársa, Gyalókay Jenő A mohácsi csata c. tanulmányában helyesen október 19-ére datálta Sárffy jelentését, Nemeskürty István már idézett vitaindító monográfiájában szintén pontosan valószínűsítette a győri várkapitány keltezését, s e szerzőkhöz hasonlóan Barta Gábor, Peijés Géza, majd Kiss Béla egyaránt október közepére tették II. Lajos agnoszkálásának lehetséges időpontját.8 Az agnoszkáló bizottság minden valószínűség szerint október közepén valóban végezhetett a királyi holttest felkutatásával. II. Lajos testét Székesfehérvárra vitte Sárfiy és Czettrich, majd a városból visszatértek Győrbe, ahonnan Sárfiy 8 Gyalókay Jenő: A mohácsi csata. In. Mohácsi emlékkönyv 1526. Szerk. Lukinich Imre. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 1926. 252. Vö. Nemeskürty. i.m. 26-27., továbbá Barta Gábor: A Sztambulba vezető út (1526-1528). Magvető, Budapest 1983.32-38. oldalak, Perjés Géza: Mohács. Magvető, Budapest 1979.438-439. Kiss Béla: Vízbe fúlt, vagy megölték? 450 éves kérdések válaszra várnak. Mohács, 1978. 11. 9 „Serenissima princeps etc. Quamvis signifi-cavit iam nobis Maiestas vestra per suum nuntium casum et interitum Serenissimi coniugis sui et nepotis nostri desiderantissimi [ti. П. Lajos, Zsigmond 1526. október 19-i dátummal ellátott jelentését Czettrich kézbesítette Pozsonyba a kancellár, Brodarics részére. A jelentéssel minden olyan — korábban született — híresztelést tisztázni lehetett, melyek a legkülönfélébb módozatokban szóltak II. Lajos haláláról: néhányan megesküdtek rá, hogy látták Lajost még a csatát követő napokban is, ismét mások szerint a csatában bátran harcolt, és a harcmezőn esett el, megint mások azt terjesztették, hogy a magyar főurak egy csoportja orvul meggyilkolta, de voltak olyan híradások is, melyek egy konkrét személy, Szapolyai János keze nyomát vélték a gyilkosságban felfedezni. Ezeket a különféle híradásokat félreérthetetlenül cáfolta Sárffy Ferenc jelentése. Az agnoszkáló bizottság vezetőjének, Czettrich Ulrik királyi kamarásnak, a szerencsétlenség szemtanújának a király holttestének megtalálásáig, és a jelentés részleteinek ismertetéséig senki sem hitt. I. Zsigmond (1506-1548) lengyel király, II. Lajos nagybátyja Habsburg Máriának, Lajos özvegyének írott levelében például kimondottan valótlannak tartotta Czettrich szóbeli beszámolójának részleteit,9 s ez okból kifolyólag a lengyel udvar is felállított egy agnoszkáló bizottságot, Mikolaj Nipszycz követ vezetésével, aki viszont már csupán János koronázására érkezett meg Székesfehérvárra.10 Ami magának a jelentésnek a tartalmát illeti, az Acta Tomiciana gyűjtemény korabeli, részleges másolata és a Barto-unokaöccse], tarnen quia post adventum hic nostrum non cessant varii rumores de illius Maiestatis vita et quidem in dies magis invalescere, et, ut audimus, Maiestas vestra mittere dignata est Czetrzicz ad eum locum, in quo eius Maiestatem lapsam et extinctam referebat, perquisitum, an eius relatio vera esset ne [kiemelés a szerzőtől В. R.], quod alii constanter id negarent; mittimus hunc nuntium [Id. Nipszycz] ad invisendam Maiestatem vestram simul ас ut de iis, quae istic aguntur, certiores reddamur." AT VIII. CLXXVI. 215. 10 AT. VIII. ССП. 258-259., uo. CCVI. 262-263., AT IX. XXII. 21-22., uo. XXIII. 22.
