Századok – 2002
Közlemények - Szili Sándor: Szibéria meghódításának koncepciói a kora újkori orosz történetírásban (16. sz. vége – 18. sz. első negyede) III/637
SZIBÉRIA A KORA ÚJKORI OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 643 A diplomáciai iratok a külföldi döntéshozók véleményének befolyásolását szolgálták. Az országhatárokon belül ezt a feladatot az évkönyvek látták el. Moszkva vezető szerepének a többi orosz fejedelemséggel szembeni kiteljesedése a 15. sz. második felében - 16. sz. elején megteremtette az összorosz történelem bemutatásának igényével fellépő, a nagyfejedelmi trón érdekeit tükröző, egységes koncepciójú, moszkvai „hivatalos" évkönyvírást.4 1 Az anyaggyűjtés és feldolgozás szigorúan központosított szervezeti keretek között — a metropolitai hivatal közreműködése mellett — a nagyfejedelmi kancelláriában folyt. A dinasztikus kül- és belpolitikai aspirációk legitimálásához érveket biztosító történeti művek jelentőségét különösen IV Iván cár korában becsülték sokra, amikor a „hivatalos" évkönyvek vezetését a Követi Kormányszék saját felügyelete alá vonta.4 2 Az opricsnyina terrorja átmenetileg egyaránt véget vetett a központi és a regionális történetírás fejlődésének.4 3 IV Iván uralkodása utolsó másfél évtizedéről alig maradtak fent egykorú évkönyv-bejegyzések. Elterjedt nézőpont, hogy a tradicionális évkönyvírás a 16. sz. végén megszűnt Oroszországban.4 4 Kései (17-18. századi) megjelenési formáiban a krónikások új módszereket alkalmaztak és egyre inkább a narratív jelleget juttatták érvényre. Más vélemény szerint inkább a múfaj továbbfejlődéséről kell beszélni.4 5 Az évkönyv-irodalom sokszínűbbé vált. Az „annalesek" vezetésének új központjai jöttek létre a régiek mellett miközben a fővárosban folytatódott a „hivatalos" feljegyzések készítésének hagyománya. Megjelentek a bojár családok életének fontosabb epizódjait megörökítő, illetve a sorsfordító társadalmi eseményeket egyéni szemszögből ábrázoló, világi szerzők tollából származó „évkönyvek". A 16. sz. utolsó két évtizedéből és a 17. sz. első negyedéből három évkönyvrészlet ismert, amely Szibéria meghódítására reflektál. Tartalmuk nincs teljes összhangban az udvar által képviselt véleménnyel. A Fehér-tengeri szigeten épült Szoloveckij kolostor szerzetese főként novgorodi forrásokra és személyesen szerzett információkra támaszkodott, amikor az 1580-as években elkészítette feljegyzéseit.4 6 Munkájának legértékesebb része a 16. sz. második felének (egykorú) eseményeit tartalmazza, köztük az alábbiakat: „7093. (a világ teremtésétől számított, valójában 1584/85 - Sz.S.) év. A cseremiszek örökbékéért fordultak Fjodor Ivanovics cárhoz, egész Oroszföld uralkodójához. Ugyanebben az esztendőben doni és volgai kozákok, Jermak és társai, Moszkvába, az uralkodó elé vezették a szibériai cárt, a földjét elfoglalták, és minden szibériai emberét az uralkodó iránti engedelmességre kényszerítették...."47 41 Isztocsnyikovegyenyije: Tyeorija, isztorija, metod, isztocsnyiki Rosszijszkoj isztorii. Moszkva, 1998. 208. 42 Likacsov D. Sz.: Russzkije letopiszi i ih kulturno-isztoricseszkoje znacsenyije. Moszkva -Leningrád, 1947. 373.; Szkrinnyikov R. G.: Isztorija Rosszijszkaja IX-XVII w. Moszkva, 1997. 360. 43 Szkrinnyikov R. G.: Carsztvo tyerrora. Szankt-Petyerburg, 1992. 526-527. 44 Lihacsov D. Sz.: Russzkije letopiszi. 375-376. 45 Szolodkin Ja. G.: Isztorija pozdnyevo russzkovo letopiszanyija. Moszkva, 1997. 38., 161. 46 Korcckij V I.: Szoloveckij letopiszec konca XVI v. In: Letopiszi i hronyiki 1980. Moszkva, 1981. 223., 227-228. 47 Uo. 240.; A részletet mint évkönyv-kompiláció részét lásd: Isztoricseszkij arhiv. t. VII. Moszkva, 1951. 228-229. (Közli Mihail Tyihomirov.)
